2013. július 12., péntek

Rossz kislány - 15. fejezet

Sziasztok! Új résszel jöttem, most megint egy kicsit hosszabb lett, de valahogy így sikeredett, ugye nem baj?(: Kicsit megint későn hozom ezt az új részt, csak mostanában az ihlet manó nagyon elhagyott engem. Minden mondatot 5-ször írtam körülbelül újra, még ott voltam, hogy jó nem érdekel ez lesz. Na erről ennyit. A másik blogomban felkerült a prológus amit ITT elolvashattok, ha érdekel titeket. Valamint lenne még egy ötletem. Gondolkodtam azon, hogy csinálnék egy facebook csoportot a blogoknak, ahol megoszthatom az információkat, és szívesen beszélgetnék az olvasóimmal is. Én is vagyok ilyen csoportba, és szerintem nagyon jó, mert így megismerkedhetünk és kicsit közelebb kerülhetek hozzátok. Tudom, nem vagyok valami nagy blog-író mert rettenetesen lusta vagyok, vagy épp nincs időm, de nekem tényleg fontos ez a két blog. Mert az írásban örömömet lelem. Nem fecsegek tovább, köszönöm azoknak akik ez a sok idő után még mindig olvasnak, és kommentelnek, most is szívesen várom, mit szólnátok a facebook csoport ötlethez, mert csak akkor csinálok ha kapok visszajelzést! Szeretek minden olvasóm! Remélem tetszeni fog az  új rész!

                                                                                                         Lots of love,
                                                                                                                        Dorothy. xx



Camilla Adams

" Nagyon hiányzott, de tiszteletben tartottam a döntését. Bíztam benne, de Louis és közte volt valami, érzem. Valami olyan amit jobb lenne ha nem tudnák." - Zayn Freegard

Fények, nyüzsgés, szerencsejátékok és bárok, alkohol és minden egyéb káros dolog. Ezek Las Vegas elengedhetetlen kellékei. Az ember felszabadultnak érzi magát. Azt érzi bármit megtehet, bármire képes. Következmények nélkül. Csak sodorja az ár, ő pedig nem kapaszkodik, hagyja hogy az vigye őt. Nem érdekli semmi, csak az hogy jól érezze magát, és felejthetetlen élményben legyen része, amit soha, de soha nem felejt el. Nem menekül senki, a város foglya lesz. Rabul ejti őt mindaz a mámor, báj, és szenvedély ami ebben a városban van. Las Vegas engem is bekebelezett. Vitt,sodort akárcsak egy követ a folyó. Én pedig engedelmeskedtem neki, én sem voltam kivétel. És hogy bánom-e? Határozottan nem. Talán hibát hibára halmoztam el ittlétem alatt, de nem érdekelt. Ő itt volt végig velem. Ő nem akadályozott meg semmiben, nem apáskodott felettem, csak segített. Segített hogy ellazuljak. Hogy élvezhessem igazán az életet. Louis-val az élet olyan mint ahogy mondani szokták, egy habostorta. Itt nincsenek nappalok és éjszakák, ezek mind egybefolynak. Ahogy a napok is. Louis-val töltött napok mások voltak mint az eddigiek. Most először élveztem azt hogy vámpír vagyok. Vele kapcsolatban pedig sok mindenre döbbentem rá. Sokkal többet tudhattam meg róla, és sokkal közelebb érezhettem magamhoz. Azt akarta látszatni hogy nem törődik velem, de tudom ez nem így van. És ezt ő is nagyon jól tudja. Megérkezésünk után fogalmam sem volt hova mehetnénk. Félénk, és gyáva voltam. Semmit nem terveztem előre, és nem tudtam most mi tévők legyünk, de Louis talpraesettsége nem ismer határokat. Taxiba szálltunk, ami elvitt egy 5 csillagos szállodába. Fogalmam sincs hogy hogyan, de 5 perc múlva már a királyi lakosztály ágyán feküdtem. Nem tudom mit és hogyan tett, de most nem érdekelt. Míg én élveztem az ágy puha tapintását, Louis eltűnt a szobából. Pár perc múlva egy dobozzal a kezében tért vissza, amiből egy nem épp hosszúnak mondható, fekete ruhát vett elő.
- Ezt ugye nem nekem szántad? - néztem rá reménykedő szemekkel, hogy a válasza az lesz hogy nem nekem hozta ezt a szoknyát. De sajnos mind hiába. Sármos mosoly jelent meg az arcán, amivel már választ is kaptam a kérdésemre. - Nem,nem,nem Louis. Én ezt nem veszem fel. Kizárt.
Lassan felálltam a puha és nagy ágyból, és egészen Louis-ig meg sem álltam. Szemével végig követte cselekedetem. Kivettem kezéből a ruhát, és magam elé tettem. Esküszöm, ennél kihívóbb ruhát nem is mutathatott volna. Nem tetszésemet fejem ide-oda mozgásával fejeztem ki. Kizárt hogy ezt felvegyem.
- Szerintem szexi lennél benne.
A vigyor az arcán mintha megdermedt volna, csak mosolygott kajánul rám, miközben az én arcom egyre pirosabb és pirosabb lett. És ő ezt mind élvezte.
- Miért kellene ezt felvennem? - néztem rá kérdőn, hisz tényleg nem értettem miért kell ezt felhúznom, miért nem jó az amit én akarok.
- Mert ez Las Vegas. Itt az emberek nem kispályások. Rengeteg pénzt szerezhetünk. Így valakinek el kell terelnie a figyelmet póker közben mikor játszom. - válasza ugyan kielégítő volt, még sem értettem mi szükség mindenre. Ujjai lassan derekamat érintették, amibe bőröm szinte beleborzongott. Fájt bevallanom, hogy tudtam nem Zayn az aki hozzámért, de mégis élveztem azt hogy valaki más teszi ezt most.
- Miért csinálod ezt? - néztem Louis-ra, aki felvont szemöldökkel nézett le rám, nem értette kérdésem. - Ezt az egészet. Ami a mosdóban történt, aztán utána egy árva szóval se illettél meg. Most pedig megint ez. Én ... én tudom hogy én hívtalak ide, de annyi mindent nem értek Louis. Hogy keveredtem ebbe bele? - éreztem ahogy egy kis könnycsepp folyik le az arcomon, amit a fiú ujjai töröltek le.
- Túl sokat gondolkodsz. Mindenhol az ok okozati kapcsolatot akarod látni. Engedd el magad. Legalább most. Ez Las Vegas.
Igaza volt. Azért jöttem ide vele, hogy talán csak egy kis időre is, de elfejetsem minden bajt,gondot,rosszat. Most semmi nem fog érdekelni, csak az hogy jól érezzem magam. Louis aranyos mosolya kikényszerítette belőlem is hogy mosolyogjak. Kivéve a kezéből a ruhát indultam is el a mosdóba hogy belevágjunk az éjszakába.
- Hölgyem. - nyitotta ki előttem Louis a limuzin ajtaját.
- Ez ... ezt ... hogy csináltad? Luxus lakosztály és limuzin? Oké, mit titkolsz előlem? - kérdeztem tőle felvont szemöldökkel. Tudtam hogy ez nem csak úgy az ölünkbe hullott. Valamit tett mindezért, de van egy olyan érzésem hogy jobb lenne ha nem tudnám. Kételyekkel ültem be a pompás járműbe, Louis pedig mellém huppant le. Bediktálta a hely címét ahova mentünk. Valójában fogalmam sem volt hova megyünk.
A vad nappalok és éjszakák csak úgy haladtak el mellettünk. Néha azt sem tudtuk hol álla fejünk, csak csináltuk mindazt amit az események hoztak. Nem emlékszem mindenre ezekből a napokból, de nem is érdekelt. Homályosan derengenek a bárok, szerencsejátékok, utcák és mérhetetlen mennyiségű káros szer, anyag. Emlékszem, Louis vett egy vízi pipát, amit én is kipróbáltam. Nem sokkal ezután émelyegtem, forgott körülöttem a világ. Louis persze csak jóízűen nevetett rajtam, azt mondta majd hozzászokok. Védelmező karjai megfogták derekam, és az ölébe ültetett, és el nem engedett, különben pofára esek. Minden éjszaka felejthetetlen volt, már amennyire emlékeztem belőlük. De egyik éjjel minden több volt egy kicsit a kelleténél. Pókereztünk. Louis, és egy sötét bőrű magas ember volt már csak bent. Én Louis mellett foglaltam helyet, kezemet a combjára helyeztem, a másikkal pedig karját érintettem. Fogalmam sem volt hogy kell ezt a játékot játszani. Én csak néztem, ahogy Louis és a férfi rezzenéstelen póker arccal figyelik egymást, és dobálgatják a kis zsetonokat. Apró puszit nyomtam a fiú kissé borostás arcára, és a fülébe súgtam hogy kimegyek a mosdóba. Egy apró fejbiccentéssel jelezte hogy tudomásul vette, én pedig indultam is a mosdó irányába. Annyira fura és bizarr volt minden, mégis jó volt. Lehet hogy épp nem a leghelyesebb cselekedeteket követem el, de ez tesz boldoggá. Vámpír vagyok, és nincsenek határok. Az emberek mint sem sejtve bámulnak ránk, miközben nem tudják hogy talán ők lesznek a következő áldozat. Itt nagy lépést tettem meg. Emberi vér. Emberi vért ízleltem, miközben ismeretlen személyek nyakába mélyesztettem éles fogaim. Nem akarom soha túlzásba vinni mindezt, és soha nem öltem meg senkit, de mindent ki kell próbálnom egyszer. Zayn nagyon jól tudta hogy nem védhet meg ettől. Tudja hogy emberi vér fog tapadni telt ajkaimra. Mert nem szigetelhet a világtól, bármennyire is akar. Louis pedig teljes ellentéte, ő megmutatja nekem a világnak ezt az oldalát. Nem parancsolgat nekem, csupán segít hogy élvezhessem a vámpír életet. Egy örökké valóságig élek, amit nem négy fal között fogok eltölteni.
 - Uhm, elnézést. - mentem valakinek neki. Egyenesen mellkasának ütköztem. Lassan felvittem tekintetem az arcára, és már ismert arccal találtam magammal szemben. Furcsálltam hogy egy ilyen emberrel itt találkozok, nem néztem volna ki belőle. - Oh Mr. Rodger ? Hogy-hogy itt találkozunk össze?
 - Szerbusz Camilla. Csak épp erre jártam. Régen mindig itt szórakoztam a barátaimmal. Tudod, régi szép idők. - szemét már szinte kínosan mereszgette rám , miközben tetőtől talpig végigmért. Szoknyám alját lefele kezdtem húzni, majd a hajamba túrtam. - Édesanyád hogy van?
Anya. Ez volt az a szó ami most a legfájdalmasabb forgott a szívemben, és az agyamban. Azért jöttem ide hogy mindazt ami történt elfelejtsem. Nem nekem való a gyász. A gyász szépen lassan végigmarná a testem, és egy roncs lennék. És nem akarok az lenni hátralévő életemben.
- Köszönöm, jól van. - muszáj volt hazudnom neki. Rajtunk kívül senki se tudta hogy anyám halott, és fedőtörténetet nem találtunk ki. A férfi mosollyal az arcán jelezte hogy menni készül, kalapját régiesen megemelte, és felém biccentve elhaladt. Vajon volt valami köze anyámhoz? Nem tetszik nekem ez az alak. Túl ... túl bizarr. Miután a mosdóban megigazítottam a ruhám és a sminkem, visszamentem Louis-hoz, aki épp akkor vesztette el a menetet. Arca még mindig rezzenéstelen volt, de láttam rajta hogy mérhetetlenül ideges. Megszorítottam a kezét, a pincértől pedig kértem italt magunknak.
- Mindegy milyet, csak erős legyen. - mondtam a jóképű pincérfiúnak, aki bár furcsán nézett rám, de percek múlva már az én torkomon és Louis torkán folyt le az erős ital. Valójában fogalmam sem volt mi lehet ez az ital, de nem törődtem vele. Erős volt, és ez volt a lényeg. A fiú és én egy saroknál ültünk ketten miközben Louis oda se figyelt hányadik poharat üríti, szemét le se vette volt ellenfeléről aki öntelten mosolygott rá. - Ne törődj vele. Nekünk bármink meglehet, ami neki nem. Örök élet. Pár év múlva úgyis a koporsóban végzi. - nyugtatgattam a felbőszült fiút, miközben mellkasán pihentettem a fejem.
- Nem. Ő is egy közülünk. Szemeim elkerekedtek mondatára, amit lehet hogy részben a rengeteg bevitt alkohol okozott, ami éreztem hogy a fejembe szállt. Néha-néha homályosult a látásom, és a kezeim is remegtek de nem törődtem vele.
 - Van egy ötletem. - szólaltam meg, miközben felkaptam a fejem. A fiú kérdőn nézett rám, majd a fülébe súgtam, néha el is nevettem magam. Bólintott. Tehát benne van. Lassan felálltam a helyemről, kicsit billegve de megálltam a saját lábamon. Elindultam egyenesen Louis ellenfele felé, aki kíváncsi mosollyal követte cselekedetem. Nehezen de felültem a mellette lévő bár pult székre, ő pedig le sem vette rólam a szemét.
- Mi szél hozott erre szépségem? - szólalt meg végre. - Nem ez a gyerek nőcskéje vagy? - mutatott Louis-ra. Szavai ugyan kicsit feldühítettek, Louis nem gyerek, én pedig nem vagyok holmi kis 'nőcske', de ezt nem mutattam ki, hisz akkor romba dől a tervem.
- Az egy lúzer. - néztem szánalmasan Louis felé aki mindvégig minket nézett. - Ott hagytam. Nem érdemel meg egy ilyen nőt mint én.
 Szavaim engem is megleptek. Soha nem gondoltam volna, hogy valaha ezt ki fogom ejteni a számon. Bár tudtam hogy az egész színjátszás volt, legbelül mégis bántott hogy így beszélek, mert ez nem én vagyok. De úgy látszik bedőlt nekem. A kárörvendő vigyor ami az arcán megjelent levakarhatatlan volt. Már talán lassan egy órája iszogattam vele együtt mikor Louis felállt a helyéről, ezzel jelezve nekem, most kell cselekednem. Lassan közeledtem a férfi felé, kezeim combján felfele vándoroltak, kezeimmel érintettem a mellkasát, majd mikor már kellőképpen csak rám figyelt, egy gyors mozdulattal elkaptam a bárpulton lévő táskáját, és rohanni kezdtem.
- Louis fuss! - kiabáltam előre neki, de meg sem moccant. - Menj már!
Nem ment. Megvárta míg odaérek, megragadta a kezemet, és együtt futottunk. Azt nem tudtuk merre és hova, csak el. El a sötét bőrű ember elől, aki ordítva futott utánunk. Mikor már halkabb volt  a kiáltás, egy sikátorszerűségben megálltunk.
- Elhoztad? - kérdezte tőlem Louis, majd elővettem a hátam mögül a táskát. Azt a táskát ami telis tele volt több milliónyi zsetonnal.
- Tudod fáj hogy kételkedsz bennem. - válaszoltam kérdésére nevetve, mire csak elmosolyodott, közelebb lépett, és ajkai már az enyéimre tapadtak. Louis taxit fogott ami hazavitt minket, a kényelmes ágyamhoz, amibe alig vártam hogy belehuppanjak. A folyosókon már levettem a magassarkúm, Louis-val pedig egymást támogatva léptünk be a lakosztályunkba. Megkönnyebbülten dőltem háttal az ágyamnak, majd a fiú mosolyogva elém állt, majd lehajolt hozzám. Ajkai apró csókokat hintettek a nyakamra, majd lejjebb, és lejjebb.
- Louuis. - nevettem fel mikor csiklandós területhez ért. Nem reagált semmit, csupán az apró mosoly az arcán tükrözte mindazt amit érzett, és a csillogó szemei. Majd hirtelen megcsókolt, és csókolt és csókolt. Egyre szenvedélyesebben, gyorsabban, és érzékien.
- Légy az enyém! - suttogta lihegve fülembe, majd éreztem ahogy ruhám egyre lejjebb csúszik. Megragadva pólóját húztam le róla, és szabadjára engedtem a gyönyörű kilátást a felsőtestére. Tetkói talán még vadítóbbá tették azt, nem beszélve a tökéletesen kidolgozott testéről sem.  Nincsenek határok. Az utolsó gondolatom, mielőtt teljesen átadtam magam volna a szenvedélynek.

Reggel nagy dörömbölésre ébredtem. Louis is mellettem feküdt még, és édesen felmorgott mikor őt is felébresztették a hangos zajok. Halvány csókot nyomtam arcára, majd felkapva a pólóját, amit felhúztam, indultam meg az ajtó felé, ahol valaki már hangosan dörömbölt.
- Megyek mááár ... - ordítottam kifele, miközben felszisszentem. A fejem még soha nem fájt ennyire mint most, hajam teljesen összekuszálódott, és nincs rajtam más egy alsó fehérnemű és Louis pólója. A nagy zaj pedig cseppet sem akart alábbhagyni. Komótosan nyitottam ki az ajtót, amin meglepetésemre a sötét bőrű ember és 2 nagy darab ember lépett be.
- Lám, lám, lám ... - nézett rám szemrehányóan. Kezével végigsimított az arcomon, amit rögtön el is kaptam, ő pedig körülnézett.Minden hol Louis és az én ledobott ruhánk volt. Törött vázák, kiszakadt párnák amelyekből a toll pihék szálltak ki. - Vad volt az éjszaka drágám?  - nevetett fel, mire fancsali képet vágtam. - Hol van a lovagod? Azt hiszem van nála valami ami az enyém.
Több se kellett, Louis végszóra jött ki a hálószobából, testét nem takarta más csak az alsógatyája. Szemei elkerekedtek mikor felnézett, és találkozott a kétségbeesett tekintetemmel. Idegesen ajkamba haraptam, mire ő odajött hozzám és elém állt.
- Mit akarsz? Tudod még aludtam volna, és nem szeretem ha felkeltenek. - tette keresztbe a kezét, de tudtam hogy azért ő is tart ezektől az emberektől. Akkora volt mint egy szekrény. Nem viccelek.
- Add vissza. Különben véged. - a mosoly lefagyott az arcáról. Komolyan beszélt. Rettenetesen megijedtem, tudtam hogy Louis túl büszke ahhoz hogy csak úgy átadja neki.
-Nem. - válaszolta a fiú közönyösen, mintha semmi gond és baj nem lenne. Nyugodt akart maradni, de a karja amivel most átölelt éreztem hogy reszket. A férfi felnevetett válasza hallatán, azt hitte csak viccel vele, majd mikor világossá vált neki hogy a fiú kemény maradt vele szemben arca eltorzult. Az erek kidülledtek rajta, izzadság cseppek folytak le róla. Fejével felém biccentettek, mire a két monstrum ember felé Louis-t ellökve magam elől, erősen megragadták karjaimat és nem engedtek el. Hiába mozgolódtam köztük, annyira erősen szorítottak hogy lehetetlennek találtam kiszabadulni fogságuk alól.
- Vigyétek el a lányt. - utasította őket. - Megrázó lenne a kicsi szívének a látvány.
Ördögi mosolya újra megjelent arcán, amitől még jobban csak dühös lettem. A két ember vonszolni kezdett a háló felé, miközben egy segítségkérő pillantást vetettem Louis felé, aki tekintetével elmondott mindent amit kart. Nem lesz semmi baj.
Ahogy beértünk a hálóba elengedtek, én pedig a földre zuhantam. Esélyem sem volt kijutni. Az ajtó elé álltak. Nem tudtam másra gondolni mint hogy Louis ép bőrrel élje ezt túl. Ez az ember nem kis pályás. Ha nem találom ki azt a tervet hogy lopjuk el a zsetonokat, most nem lennénk itt. Ha meghal az az én hibám lesz. Nem, Louis kemény. Nem fog meghalni. Érzem.
- Camilla! - kínkeserves ordítást hallottam a szomszéd szobából. A szívem megállt egy pillanatra. Ez Louis volt. Nem tétlenkedtem. Egyenesen az ajtónállókhoz rohantam, és pillanatok alatt eltörtem mindkettő nyakát. Holtan estek a földre, miközben én azon voltam hogy megmenthessem Louis-t, akinek éppen tört akart szívébe szúrni a sötét bőrű. Louis kétségbeesetten vetett rám egy utolsó pillantást.
Minden olyan gyorsan történt. Nem gondolkodtam, csak cselekedtem, hogy megmentsem a megmentőm.


2013. június 27., csütörtök

Jó döntés? - 14.fejezet

Sziasztok! Nos, próbáltam minél előbb hozni a részt,és hoztam volna előbb is de nagyon nehezen jöttek a szavak. Megmondom őszintén nem nagyon van mostanában ihletem, lehet hogy azért mert sok bántást kaptam az elmúlt hetekben a blogra nézve,nem tudom. Tudjátok sok tervem volt ezzel a bloggal, de valahogy mégsem megy. Nem akarok így itt hagyni, és befejezetlenül abba hagyni, mert befejezem. Nem tudom hány részben, de be fogom. De azért az írás mégis nekem többet jelent, ezért elárulom a meglepetésem - már akinek az - , új blogot nyitok. Egyenlőre még nincs fent a prológus, de dolgozom rajta, de a blog trailer videóját ITT a blogot pedig ITT  láhatjátok. És most röhöghettek hogy ha 1 blogot se birok el, hogy birok el kettőt. Ez számomra is kérdés, de még is úgy érzem meg kell írnom ezt a blogot. Jó olvasást, most egy kicsit hosszabb résszel jöttem! xx


Camilla Adams
" Tudtam hogy a kapcsolatuk nem lesz zökkenőmentes, de láttam hogy szeretik egymást. Épp ezért nem számítottam Camilla döntésére." - Liam Freegard

Legbelül, valahol mélyen, talán tudtam hogy helytelenül cselekszem, de be voltam csípve egy kicsit, de meg tudtam ítélni hogy a kelleténél jóval több alkohol csúszott le a torkomon, mint ahogy én hozzá vagyok szokva. De mégis úgy gondolom elég idős vagyok ahhoz, hogy eldöntsem mit és hol akarok csinálni. nem vagyok már kisgyerek akinek a szájába kell rágni mit tegyen. Tudok és akarok is önálló döntéseket hozni. Nem akarom hogy irányítsanak mint egy marionett bábut. Ez az én életem. Azt teszek amit akarok, én szabom meg a határokat. Nem akarom hogy mindenki engem óvjon és védjen éjjel-nappal. Vámpír vagyok, mégis ki a franc árthatna nekem?! Tudok magamra vigyázni, de mégis mindenki úgy kezel mintha mozdulni sem tudnék. De ez mind miattuk van. Összekötöznek. Szorítanak. Megfujtanak, és én fulladok. Nem akarom. Ki akarok szabadulni köteleik közül. És ebben egy valaki lehet segítségemre. Az akit hidegen hagy mi van velem, az akit csak a saját maga érdekei érdekli, az aki fittyet hány a dolgokra, és mindent lazán kezel. Louis. Tudom hogy segítene nekem, ha a nem törődésem egy kis szikráját is meglátja. Tudtam hogy őt legkevésbé sem érdekli mi van velem. Tudtam hogy ő egyenes gerinccel bele menne mindenbe amivel kicsit is rosszabbá tehet. És amivel fájdalmat okozna Zayn-nek. Zayn. Tudtam hogy neki fog fájni legjobban. Fontos vagyok neki, ahogy ő is nekem. De néha már túl sok. Egy burokba kar zárni, ahol én nem akarok élni. Ő mégis rám erőszakolja. azt, amit nem akarok.
Lassan távolodtam el Louis ajkaitól, aki csukott szemmel engedte el ajkaim. Éreztem karomon az egyre erősebb szorítását, majd szemét újra kinyitva mélyen belenézett a szemembe. Kutattam tekintetébe, mélyen, hátha megtudom hogy érte a cselekedetem. Szeme maga volt a végtelenség, akár az égbolt, amelyeken csillagok tündökölnek, úgy csillogott mindkét szeme.  Kézfejét lassan a derekamra csúsztatta, mellkasom egyre szaporábban járt fel alá. Csak bámultam tökéletes arcát, és arra vártam mit cselekszik. Arasznyi lépéssel közelebb lépett hozzám, szemembe lógó barna hajtincsemet gondosan fülem mögé tűrte, majd szeme elidőzött az arcomon. Éreztem ahogy egyre jobban elvörösödöm, és csak azt hajtogatom magamban hogy cselekedjen. Nem telt sok időbe, közelebb hajolva ajkai súrolták az enyémet. Ez egy kérdés volt, szabad? Ajkaim rohamosan tapadtak az övéire, minden mozdulatunk felgyorsult. Kezem rögtön dús hajához kapott, majd erősen megmarkolta. Talán a kelleténél erősebben is, Louis felnyögött de nem törődött vele. Már mindkét keze a derekamon volt, amit egy erős mozdulattal felhelyezett a mosdópultra, majd erősen fogta azt. Csókunk erotikus, és szenvedélyes volt. Néha meg meg álltunk 1-2 másodpercre, lihegve tapasztottuk össze homlokunk, és figyeltük egymás szemét, majd ajkaink újra és újra csatába kezdtek. Nem tudom meddig csókolózhattunk, nem érzékeltem sem a teret, sem az időt. Egyedül őt éreztem. Majd mégis levegő után kapkodva szólaltam meg:
- Louis. - préseltem ki magamból ezt az egy ártatlan szót. - Louis.
Louis tudomásul vette mit akartam ezzel mondani neki, meg állj-t parancsolt minden porcikájának. Levett a pultról, majd én pedig megigazítottam a szoknyám, és a hajam, amely mind visszatükrözte mindazt ami az előbb történt, ezért nem akartam hogy ez a tudomásukra jusson. Viszont még mindig nem tudtam Louis-nak vajon mi is járhat a fejébe. Csak megragadta kézfejem, és húzni kezdett egészen a parkolóban álló kocsiig. Kerestem a tekintetét, de ő egy röpke pillanatra se nézett rám. Rideg volt, és visszahúzódó. Kinyitotta előttem a kocsiajtót, ahol elhelyezkedtem az anyósülésen, ő pedig a kocsi orrát megkerülve huppant le mellém. A kocsi kulcsot behelyezte a helyére és ezzel gyújtást adott a kocsinak. Az autó morgása törte meg a köztünk lévő kínos csendet, de ez mégsem nyugtatott meg, idegesített az hogy nem tudtam mi történik. Elveztettem az irányítást, és olyat tettem amit nem szabadott volna. Egy olyan emberrel, akivel nem szabadott volna. Szörnyen kellene magam érezni, mégsem érzem úgy. És emiatt van lelkiismeret furdalásom.
- Louis. - szólítottam meg újra, miközben fejemet felé fordítottam hogy egyenesen a szemébe nézhessek.
- Kösd be magad.
Ennyi? Rohadt 3 szót kaptam tőle. Érzéketlen, semmit mondó hangnemben. Nem firtattam tovább, tudtam hogy úgy sem fog normális és kielégítő választ adni bármit is kérdezek tőle. Inkább csak az utat bámultam előttünk, és azon gondolkodtam mi  tévő is legyek. Nem tudok Zayn szemébe nézni. Senki máséba. Hibát követtem el hiba után. Tudtam hogy ez így nem mehet tovább. Nem éreztem azt hogy ennek így kell lennie. Valami hiányzott. Valami hiányzott, de nem találom mi az. Időre van szükségem, hogy mindazt ami bennem van feldolgozhassam, és elrendezzem. Túl nyers sebeket hordozok, amely bármikor megbánthat mást is, ezzel fájdalmat okozni neki. Erre az imént történt dolgok világítottak rá. Azzal hogy megcsókoltam Louis-t rettenetesen megbántottam Zayn-t, még ha ezt nem is tudja. És hogy elmondom-e neki? Az eszem és a szívem újra harcba szállt egymással, hol az egyik mért súlyos sebet a másikra, hol a másik. Őszintén. fogalmam sem volt mit tegyek. Ezért elhatároztam valamit, ami jelen esetben mindenkinek ez lesz a legjobb, még ha elsőre nem is úgy tűnik.
Louis leparkolt a ház előtt, amit csönd uralt. Talán nincsenek itthon? A mellettem ülő fiú hangos csattanással vágta be maga után a kocsi ajtaját, majd egyenesen elindult a bejárati ajtó felé. Nem tagadom, kissé meglepődtem, azt hittem meg vár, és együtt megyünk be. Úgy tesz mintha én lennék a hibás, pedig ő ugyan úgy benne volt mindabba amit a mosdóban tettünk, ugyan úgy bűntársam. Louis azonban nem várt meg, egyre gyorsabban lépkedtem kiszállva a kocsiból hogy utolérjem. De már késő volt, Louis benyitott a házba, én pedig másodpercekkel utána érkeztem meg. Öt kidülledt szempárt láttam akik a nappaliban ülve fogták a fejüket, ittak, henyéltek. Louis bevágta maga után az ajtót, akárcsak a kocsi ajtaját, és mit sem törődve a többiek arckifejezésével indult el egyenesen az alkohol tartalmú üveg felé, amelyből jókora adagot ki is töltött magának és egyhúzásnyira meg is itta. A többiek hol rám, hol pedig Louis-ra tekintettek. Majd végül Harry kapott először, és szólalt meg:
- Camilla! Hol voltál? Mindenütt kerestünk! - jött felém kitárt karokkal, majd megölelt. Ölelése szoros volt, már-már fájt, de nem bántam, mert jól esett. Úgy érzem ő az egyetlen aki nem ítél el, bármi is történjék ott lesz mellettem. De figyelmemet nem tudta elvonni Zayn égető tekintete. Éreztem ahogy a bőröm lassan lyukasra ég a tekintetétől, miközben Harry szorosan magához húzott. Nem szólt semmit, csak bámult. És ez volt a legrosszabb. Féltem, hogy már nem is örül nekem. Talán igazam volt? Minden megváltozott volna? Nem csak bennem, hanem benne is? Tekintetem lassan felé vittem, belenéztem egyenesen mély barna szemeibe. Kicsit arrébb húzódtam Harry testétől, mire mindenki minket nézett. Újra a kínos csend. Zayn arca semmitmondó volt, semmi érzelmet, vagy reakciót nem tudtam leolvasni róla.
- És Louis, hol találtad meg Camilla-t? - próbálta oldani a feszültséget újra Harry. Melody halkan felkuncogott, amit nem értettem, hisz ebben nincs semmi nevetni való. Ijedten Louis felé kaptam a fejem, aki szintén rám nézett.
- Egy parkban. Épp ott haladtam el a kocsimmal, aztán megláttam és hazahoztam. - vonta meg a vállát. Nem mondta el. Hazudott. Miattam. Nem volt szép dolog, de az igazság túl fájó lenne. És azok is csalódnának bennem akik eddig nem.
 - Beszélni szeretnék veletek.- böktem ki végül mit is akartam. Lábaim remegtek a félelemtől, odaálltam mindenki elé akik sorban ültek a kanapén. - Zayn, én ... - kezdtem volna bele a mondatomba, mikor Zayn a szavaim hallatán idegesen felpattant és hátat fordítva nekem indult el szobája felé. Nem ha egyszer belekezdtem, végigmondom. - Zayn állj meg! Hallod? Állj meg! Ne hagyj faképnél, ahogy én téged, kérlek. Sajnálom. Sajnálok mindent amivel megbántottalak. Meg tudsz nekem bocsátani? Nem válaszolt. Ott állt háttal nekem, bal kezével a falat támasztotta. Szinte hallottam ahogy idegesen fújja ki és szívja be a levegőt. Nem válaszolt. - Megbántottalak. Tudom. De próbálj kicsit az én szemszögemből látni a dolgokat. Zayn nem tarthatsz folyamatos felügyelet alatt! Nem óvhatsz mindentől! Nem vagyok gyerek, az Isten szerelmére! - talán túl határozott voltam, de ez az igazság, tudnia kell mindazt amit én érzek. - Zayn. Édesanyámat megölték? Fel tudod fogni mekkora fájdalom ez nekem? Az egyetlen ember aki feltétel nélkül szeretett, meghalt? Ha akkor nem megyek vissza a suliba, és te nem változtatsz át azzá a szörnyeteggé aki lettem, ez nem történt volna meg. És egyeltalán miért? Miért engem változtattál át? Miért pont én? Mit ártottam neked? Zayn, egy szörnyeteg vagyok. Egy szörnyeteg, érted? Mivel érdemeltem ezt ki?! - a könnyek sorjában folytak az arcomon. Kifakadtam. Mindarra amire eddig kíváncsi voltam fel tettem neki. Vajon miért engem választott?
- Szóval én vagyok a hibás mindenért. - szólalt meg végre, de még mindig meggörnyedve és támaszkodva állt. Kizártam a külvilágot. Nem érdekelt az, hogy Louis-ék mind figyelemmel kísérik a veszekedésünk.
 - Nem Zayn! Én nem ezt mondtam! Egyszerűen csak nem tudom mit tettem amiért ezt kapom. Ha most nem lennék vámpír apád nem üldözne, anyám pedig élne, és élném a szürke, de mégis kellemes életem.
 - Nélkülem. Szóval már nem is számítok neked? Ennyi volt? - testével most felém fordult, zord léptekkel közeledett felém, majd szorosan hozzám megállt előttem. - Engem is megbántál? Megbántad hogy találkoztunk?
 Lefagytam. Hirtelen a gondolataim összekuszálodtak a fejemben. Nem tudtam egy értelmes gondolatot is kimondani. Miért nehezíti meg ? Miért nehezíti meg az elválást?
- Mond ki! - Zayn selymes hangja most rekedt és meggyötört volt, ahogy egyenesen az arcomba üvöltötte szavait. Próbáltam összeszedni a gondolataim, de minden olyan kusza volt. Mintha minden elromlana körülöttem. Miattam. Mind miattam van.
- Nem! Nem Zayn! Soha nem bántam meg azt hogy megismertelek! - kiabáltam vissza, egyenesen az arcába, miközben a könnyeim szaporán folytak és csak folytak le az arcomon. Közelebb léptem hozzá. Borostás arcán egy könnycsepp gördült le, amelyet a kezemmel letöröltem miközben kezem arcára helyeztem.
- Csodálatos vagy, ne felejtsd. Velem van a baj. Én nem érdemlem meg azt a sok törődést amit tőled kapok. Nem érdemellek meg. Zayn könnyei szaporodni kezdtek szavaim hallatán, ahogy az enyéim is. A fájdalmat, amit akkor érzett a szívem nem tudja felülmúlni semmi. Azt éreztem hogy mindjárt leáll, nem fog tovább dobogni, túl sok volt neki.
 - Camilla ... ne ... ne ... ne kezd.- hangja keserű volt a fájdalom ízétől. Tudtam, hogy belül ő is szenved, akárcsak én. De még mindig biztos voltam abban hogy ez a legjobb döntés.
- Időre van szükségem. Elmegyek. És kérlek ne tarts vissza. Mindenkinek ez lesz a legjobb. Zayn arca megfeszült, szemeit becsukta ahogy a szavak elhagyták a szám. Éreztem ahogy remeg a karja, szíve pedig hevesen dobog.
- Ne hagyj el ... kérlek. Bármit megteszek, csak maradj. Maradj velem. - hangja elhalkult, nem bírta tovább, és én sem. Tudtam hogy nehéz lesz megválnom tőle, de azt sosem gondoltam hogy ekkora erőfeszítést kell tennem ezért.
- Még visszajövök, ígérem. - tekintetem lassan ajkaira vándorolt. Sokáig vonakodtam, míg nem ajkaink lassan összeértek. Zayn fájdalmasan csókolt vissza, miközben a hajamba túrt, és úgy fogta azt mintha soha nem akarná elengedni. Ajkaink lassan távolodtak el egymástól, homlokunkat egymásnak tapasztottuk, majd a többiek felé fordultam.
 - Lenne még valami. Nem egyedül mennék. - néztem szét a kis társaság közt, a szemem pedig megakadt Louis-on. - Louis, velem jönnél? Kidülledt szemek, és 'o' formájú szákkal találkoztam ahogy elmondtam mit is szeretnék. Mindenki csak engem bámult, én pedig annyira féltem Zayn reakciójától, hogy ránézni se mertem.
- Öhm ... jól hallottam? Hogy én kísérjelek el? - Louis hangja most más volt. Meglepett, de valahogy mégis éreztem azt hogy nem érte a döntésem váratlan meglepetésként. Válaszképp csak bólintottam. Mindenki csak bámult rám, nem tudta mit szóljon. - Biztos hogy azt akarod hogy én menjek?
- Száz százalék. - válaszoltam a fiúnak, aki felvette azt a tipikus töprengő arcát, majd mögöttem megszólalt az a selymes mély hang, amitől megremegnek a lábaim.
- Louis, menj. Nem tudom miért te, és hova, de kérlek menj. Vigyázz rá, bármennyire is utálsz. Kérlek.
Láttam Louis arcán, ha csak egy pillanatra is, de meghatották Zayn szavai. Engedelmesen bólintott.
- Mikor megyünk?
- Amint bepakoltunk. - adtam a fiúnak választ, és ezzel el is indult a szobája felé. Zayn ujjai elengedték az enyémet, felkapva a bőrkabátját indult egyenesen az erdőbe. Utána akartam kiabálni, de nem ment. Mit mondhatnék még neki? Minden szavam egy újabb fájdalom bomba neki. Nem akartam még jobban tönkretenni. Hát elindultam én is hogy összecsomagoljak. A ruhákat csiga lassúsággal pakoltam bele a bőröndömbe, a szívem vissza húzott, de az eszem fölényeskedett felette. Hangos zörejjel magam után húztam az utazótáskám mikor az ajtóhoz értem ahol már mindenki készenlétbe állt, vagyis Louis, a többiek pedig mind búcsúzásra készen álltak ott. Mindenkihez odamentem, mindenkit szorosan megöleltem. Nehéz volt elválni tőlük, még ha nem is vér szerint, de a családomként tekintettem rájuk. Melody halkan a fülembe súgta: ' Képes vagy itt hagyni 4 fiúval?' , mire csak felnevettem. tudtam hogy neki semmi sem akadály. Erős és talpraesett lány, menni fog neki, tudom. Liam szorosan magához ölelt, majd elvont magától, és mélyen a szemembe nézett.
- Miért ő? - nézett Louis-ra. - Nem értelek Camilla.
- Majd egyszer megérted. - mosolyogtam rá, adtam egy halovány puszit az arcára, és indultam ki Louis-hoz aki már a kocsiba ülve várt rám. - Oh, ezt elfelejtettem. odaadnád Zayn-nek?
Liam mosolyogva elvette tőlem a borítékba rejtett levelem. Talán nem tudtam tőle rendesen elköszönni, de nem vártam azt hogy végignézze amint elmegyek. Nem akarom jobban tönkretenni. Beülve a kocsiba integettem az ajtóban álló társaságnak, akik egy kanyar után már el is tűntek a látókörömből. Mint általában az út Louis-sal csendesen telt, csak a kocsi motorjának morgását lehetett hallani, és azt ahogy idegesen vesszük mindketten a levegőt.
Ketten egyszerre léptünk be a repülőtéri terminálba. Az emberek nyüzsögtek. Rögtön meg is csapott mennyei illatuk, de tudtam magam kontrollálni. Ha Zayn nem tanítja nekem ezt meg nem menne. Ezt is neki köszönhetem.
- Na és hova is megyünk? - nézett le rám Louis. Tulajdonképpen fogalmam sem volt. Fel néztem a repülők indulásainak táblázatára, hát ha találok valami olyat ami mindkettőnknek megfelel.
- Las Vegas? - kérdeztem a fiútól. tetszett neki az ötlet, kérdésemet nagy mosollyal az arcán fogadta.
- Las Vegas.

2013. június 23., vasárnap

FONTOS KÖZÉRDEKŰ KÖZLEMÉNY!

Sziasztok!
Ez nem a szokásos bejegyzés, de nagyon fontos mindenkinek, aki bármilyen blogra fel van iratkozva, vagy saját blogja van!
A lényeg az, hogy a Google Reader meg fog szűnni, nem fogod látni a blogoknak a frissítéseit, amikre fel vagy iratkozva, és a saját blogodon pedig el fogod veszíteni a rendszeres olvasókat.
Szóval, ha szeretnél megoldást találni erre a frissítésre, akkor olvasd ezt el, Diana Brunwin blogjáról másoltam át ezt a tájékoztatót, amit Ő írt.
"Bizonyára a blogspot ezen rész - a design készítő, fanfic író - nem igazán értesült erről az "eseményről". Csak páran tudnak róla nekem is a nővérem szólt, mivel ő egy teljesen más műfajba blogol, de ez most teljesen mindegy. Bizonyára fogalmatok sincs, hogy mi az a Google Reader, mert én se tudtam először.
Mi az a Google Reader?
Mindennap fellépsz a blogspot fiókodba, s megnézed milyen friss bejegyzések kerültek fel más-más blogra. Ezt jelenti a Google Reader, ami behozza a friss bejegyzéseket, hogy ne kelljen mindig, folyamatosan nézned az adott blogod. Nos, ez fog megszűnni. TEHÁT EZ[KÉP]
Akkor mi lesz? Mindennap sorba meg kell néznem a blogokat?
Nem, nem kell! Van egy olyan oldal, ahova ha beregisztrálsz minden blogod bekerül, amit követsz és úgy fogod OTT(!) azon az oldalon látni, mintha blogspoton lennél. De, csak is látni fogod. Ott tudomásom szerint nem írhatsz bejegyzést a blogodra(bloglovinon), csak látod a friss bejegyzéseket. Ugyan úgy berakhatod a saját blogodat is, de csak azt látod ott, hogy kiköveti ott bloglovinon.Tehát blogspoton felrakod az új részt és bloglovinon látják.

Tehát körülbelül három hét múlva már nem fogod blogspoton látni a friss bejegyzéseket tudomásom szerint.

Mi az a "bloglovin"?Az említett oldal, melynek segítségével láthatod kedvenc blogjaid legújabb bejegyzéseit.

BLOGLOVIN LINK!


Megkérlek titeket, hogy minél több emberhez juttassátok le ezt a leírást. Akár linkeld valahova ezt a bejegyzést, vagy ilyesmik. FONTOS LENNE!

Ha kérdésed van írj kommentárba!:)

PONTOSÍTOK!
A feliratkozók is eltűnnek magyar idő szerint július 1.-jén "


Szóval ennyi lenne, én ma megcsináltam magamnak ez a Bloglovin'-os oldalt.

!! ITT !!
tudod követni a Who Am I? I'm A Vampire!-t is! Kérek mindenkit hogy aki tényleg követte az itt is kövesse be! :)

ÉS NE FELEDJÉTEK NEM SOKÁRA LESZ EGY MEGLEPIM! :)

Lots of love,
                     D xx

2013. június 16., vasárnap

Köszönöm! - 13. fejezet

Sziasztok drága olvasóim! Huu annyira szégyellem mindig magam hogy nem tudok sűrűbben újakat hozni, de most kicsit megviselt vagyok lelkileg és fizikailag is. Néhányan elég "kedves" módon kifejezték azt hogy már mennyire elegük van abból hogy nem hozok új részt. Köszönöm. Tényleg nagyon jól esett, csak tudjátok igaz hogy az írás a hobbim, de emelett nekem is van saját életem, valamint nem lógok egész nap a számítógép előtt, nem mellesleg a mamámat műtötték és még fel kell épülnie és csak én tudok melette lenni egész nap, nem tehetek róla. Hamarosan lesz egy meglepim nektek, remélem tetszeni fog! Bár ki mennyire örül ennek .. majd meglátjuk!  Nem fecsegek tovább, jó olvasást, most ez sikeredett,mostanában nem vagyok a toppon. D xx



" Olyan kedves volt, nem tudtam mi ütött belé .. " - Camilla Adams


Louis Freegard
- Most mi van?! Nem ezt akartad?! - nézett körbe érthetetlen tekintettel Melody. A lány vagány viselkedése, és mit sem törődése halvány mosolyt csalt az arcomra. kemény és belevaló vámpírcsaj volt, nem minden nap találkozhattam ilyen lánnyal. Zayn azonban velem ellentétben roppantul nem volt oda a lányért, tüzes tekintettel indult Melody felé, de a tűz nem  a vágytól égett. Hanem a haragtól, és attól hogy megölhesse. Niall-el rögvest a fiú elé álltunk, habár én nem élveztem volna a kis harcot közöttük, de ezuttal most nem a saját javamra cselekedtem. Bár már abban sem voltam biztos hogy Zayn ölné meg a lányt. Talán fordítva? Már magam sem tudnám eldönteni. Erősen fogtam a fiú ökölbe szorított kezét, ami szüntelenül remegett. Szemeiből a könnyek már akadozva folytak le borostás arcán, amelyek közül néhány a kézfejemen landolt. Bár szívem minden erejével haragudtam és utáltam fivéremet, és mindig azt kívántam, hogy az élet adja vissza neki mindazt amit velem, és a családunkkal tett, de megsajnáltam. Az élet nem kímélte, kamatostul visszaadta neki mindazt a fájdalmat amit apám elveszítésekor éreztem.
 - Liam vidd fel Camilla-t! Mi lenyugtatjuk Zayn-t! - kiabálta mellettem Niall akadozva, Zayn pedig ingerülten rángatózott kezeink közt.
- Zayn nyugodj le, ugysincs semmi esélyed, gyúrni járok. - mondtam neki, megvillantva fehér és sármos mosolyom. Liam pedig sietős mozdulatokkal felkapta a lány testét, és már el is tűnt vele. Harry utoljára rám nézett, majd bólintottam hogy menjen, megbirkózunk Zayn-el. Megfogta nyakkendőjét, majd jobbra-balra mozgatva lazított rajta, majd az ő teste is szempillantások alatt eltűnt előttem. Niall-el pedig minden erőnkkel azon voltunk hogy Zayn-t minél messzebb vigyük az emberektől. Mikor már az erdő közepe táján voltunk, Zayn-t elengedtük kezeink hatalma alól, gyenge teste pedig a földre zuhant. Hosszú percekig csak feküdt a földön, és mikor már azt hittük kellőképpen megnyugodott hirtelen mozdulattal felkapott a földről egy fadarabot, majd azt egyenesen a gyomromba szúrta. Szerencsére életem során számtalan vámpír próbált már kishíján megölni, ezért az ilyesfajta támadásokra már mondhatnánk hogy immunis vagyok. De azt soha nem mondtam hogy ezek nem dühítenek fel. Kitépve magamból a fadarabot odasétáltam a térdre rogyott fiú elé, mintha semmi sem történt volna, majd öklömet gyomorszájának célozva ütöttem meg. Zayn pedig reakcióképp keservesen a földet bámulva felnyögött egyet.
- Louis állj már le! - ragadta meg Niall mindkét karom, mielőtt újra cselekednék. - Láthatod milyen állapotban van, ne bántsd már te is!
- Nem érdekel, tudod?! Nem érdekel! - fakadtam ki. - Minden a drága Camilla-ról és Zayn-ről szól. Mi vagyok én, bébiszitter hogy egyszer az egyikre, hol a másikra kell vigyáznom.
- Nem Louis. Te a testvére vagy. És szereted, nagyon jól tudod, még ha ezt az érzést el is akarod magadban nyomni. Máskülönben most nem lennél itt. - tette rá a kezét a bal vállamra. Bármennyire is próbáltam ellenállni szavainak, legbelül tudtam hogy igaza van.
- Vigyük haza. - zártam le a témát, majd felsegítettem fivérem testét.
Hazaérve megpillantottuk Camilla -t ahogy még mindig eszméletlenül fekszik végig a kanapén, mellette pedig Liam tenyerébe temeti arcát. Zayn megszorította kezem mikor elé tárult a látvány, majd lassan, kissé félve odaült Camilla-hoz. Fejét óvatosan az ölébe tette, szétkuszálódott haját gondosan a lány füle mögé tűrte. Összenéztünk fivéreimmel, tudtuk ránk már nincs szükség.


Reggel felkelve, kíváncsi voltam mi történt az este hátralevő részében. Halk léptekkel indultam meg a pizsamámban a nappali felé mikor kiáltások szűrődtek ki a helységből. Tompa léptekkel haladtam lábujjhegyen a nappaliig, ahol elbújtam a fal mögött, és amögül leselkedtem. Elöszőr csak Camilla-t láttam hátulról, ahogy kezeivel össze-vissza kalapál. És akaratom ellenére meghallottam egy-egy mondatot a vitájukból. Megőrültél?! Hogy mondhatsz ilyet?! Higyj nekem, így is elég nehéz. Hagyj békén. És ez volt a végszó. Camilla sebesen haladt el mellettem, egy utolsó pillantást vetve rám, és hangosan becsapta maga mögött az ajtót.
- Camilla! Camilla! Mégis hova mész?! - kiáltott utána Zayn. De mind hiába. Feltételeztem a lány már rég messze járt. - Te meg mit hallgatózol itt?! Húzz el a francba!
Halvány mosollyal az arcomon csak fejem csóváltam, mert tudtam hogy nem gondolta komolyan. Hiába próbálja a kemény fiút adni, az a szerep már rég be lett töltve. Általam. Ő mindig is az a kis érzékeny kisfiú lesz aki mindig is volt. Nem szóltam neki, hagytam hogy lenyugodjon. De megnyugtatni se akartam. Arra mindig is itt volt neki a drágalátos Liam-je. Ezért komótosan elindult a konyha felé, hogy jóllakjak. Miután végre nem éreztem azt a borzasztó éhséget, vettem egy forró zuhanyt. Élveztem ahogy a forró cseppek lefolynak a testemen, és felpezsdülök tőle. Kilépve a zuhany alól, megborzoltam világosbarna hajamat, és a tükör segítségével szépen elrendeztem a rakoncátlan szálakat. A törülközőt a derekam köré tekerve léptem ki a fürdőszobából, ahol rögvest Liam-nek ütköztem. Amint próbáltam arrébb lépni és kikerülni elém lépett, és újra mellkasának ütköztem.
- Haver, elengednél?! Mi a fene bajod van már neked is?! - förmedtem rá. Mi van ma mindenki idegbeteg?!
- Gyere. Megkeressük Camilla-t. - válaszolta Liam egyhangúan, majd a karomat megragadva kezdett el maga után húzni.
- Nem megyek sehova. - szögeztem le a témát, és elindultam a szobám felé. Liam nem firtatta túlságosan, tudta hogy fölösleges lenne győzködni, úgy sem megyek. Miután felöltöztem, magamra vettem a fekete bőrdzsekim, és ugy gondoltam mivel nincs itthon senki, elmegyek a helyi kocsmába. lekapva a falról a kulcsokat, már a kocsiban ülve vezettem a város felé. South Meet sosem volt nagy város, inkább csak afféle átutazó település. Nem laknak sokan, de épp elegen. Csendes, inkább misztikus város. De hát ha egyszer vámpírok lakják ...  csak hogy ezt az emberek nem tudják. Miután leparkoltam a kocsival, beléptem a dohos, cigi és alkohol szagú helységbe. Az ajtó fölötti csilingelő hang jelezte hogy valaki belépett. A pultos rögtön felém kapta a fejét, és nagy mosollyal az arcán üdvözölt.
- Freegard. De rég láttalak tesó! - üdvözölt miközben lepacsiztunk egymással. Igen, régebben sok időt töltöttem itt. - Mit adhatok?
- Vodka. Valami erőset.
-Csak nem valami gond van? - nézett föl a pult mögül miközben kitöltötte nekem egy pohárba az italom.
- Zayn. Meg az új csaja. Már tököm ki van velük. Most is a drágalátos barátnőjét kellene keresgélnem, de engem olyan hidegen hagy az egész. - mondtam neki, miközben nagyokat kortyoltam az alkoholból ami lassacskán marta a nyelőcsövem. Jack figyelmesen nézte miközben fogyasztom az italom kínomban, majd a fejét oldalra kapva vonta el a tekintetét. Lenyelve az utolsó kortyot is oldalra néztem, hogy megtudjam ki ült le az imént mellém.
- Camilla?! - kerekedtek el a szemeim, mikor megláttam a síró lányt, ahogy a kezében lévő whisky-s üveget átnyújtja Jack-nek.
- M ... még egyet. - mondta rekedt hanggal, és bár nem voltam közel hozzá mégis éreztem a szájából kiáramló alkohol szagot. A pultos szófogadóan nyújtotta át neki az újabb adagot, Camilla pedig örömmel kezdte inni.
 - Mára már elég lesz, jó? - vettem ki Camilla kezéből, aki ide-oda billegve a bárpultszéken hadonászott utána.
- Add vissz ... - csuklott egyet. - Vissza. Az az enyém. Vegyél magadnak. Bár tudtam hogy Camilla így becsípve jó társaság lehet, de nem akartam ennél is több bonyodalmat. Hazaviszem, nincs más választásom.
- Gyere, hazaviszlek. - és ahogy kimondtam a mondatom, Camilla fulladozni kezdett, és hirtelen a föld felé kapta a fejét, és egyenesen a cipőmet hányta le. Jack hangosan fújj-ogni kezdett, valami együtt.
 - A rohadt életbe Camilla! - néztem az undorító látványt a cipőmön, de hamar elkaptam a fejem mielőtt én is rókáznék. Átkaroltam Camilla derekát, ő pedig a gyenge és vékony karjával a nyakamba kapaszkodott. Egyenesen a mosdóba vittem, ami sivár, és kihalt volt. Mosdófülkék, hatalmas tükrök a falon. Megnyitottam a legközelebbi csapot és lefröcsköltem Camilla arcát.
 - Ez hideg. - nevetett.
- Most meg a szád, igyál egy kortyot. - parancsoltam rá, mire ő bágyadt szemekkel rám nézett, de engedelmeskedett. Még mindig kezeim közt tartottam, magát nem bírta volna megtartani. Mikor végzett, megtörölte a száját, és újra felém nézett. Hosszú percekig nézett egyenesen bele a szemembe, már-már kellemetlenül éreztem magam.
 - Miért segítesz nekem? Azt hittem gyűlölsz ... - szólalt meg végre, miközben még mindig a szememet fürkészte az övével.
 - Gyere menjünk. - elengedtem, most már csak kézfejét fogtam, és az ajtó felé húztam, de megállított.
- Louis. - kezdett bele.
- Zayn miért mondja azt hogy anya halott? Én tudom hogy él. Sarokba szorított. Most mégis mit mondjak? Mondjam el az igazat, és küldjem újra padlóra? Vagy hazudjak? De nem, nem akarok hazudni. Jobbnak találtam nem foglalkozni a kérdésével.
- Gyere menjünk. Kimerült vagy ahhoz hogy ésszerűen gondolkodj.
- Louis. - mondta ki újra a nevem, ami már kezdett idegesíteni.
- Mi van már?! - fordultam vissza felé, majd egy forró ajkat éreztem a sajátjaimon.
- Köszönöm. - suttogta.

2013. május 19., vasárnap

Ne hazudj! - 12.fejezet


Sziasztok! Igaz, ugy volt később jön az új rész, de próbáltam azért egy kis rövid részt összehozni nektek! Hát akkor itt is lenne, nem fecsegek tovább! Nekem annyira nem nyerte el tetszésem, de ítéljétek meg ti hogy milyen lett! ;) D xx




"Képtelen voltam felfogni azt ami történt." - Camilla Adams


Zayn Freegard
Cipőm halk kopogása egyre sűrűbb lett. idegszálaim játéka lassan felemésztette mind a testem, mind a lelkem. Éreztem hogy ebből az éjszakából jó már nem fog kisülni. Camilla rejtelmes titkolózása és rejtelmes hangleejtése kétségbeesést és idegölő perceket szított számomra. Óvni, védeni akartam, mint az utolsó gyertya láng az életemben. Legbelül éreztem hogy valami nincsen rendjén. Valami azt sugallta, hogy nem szabadna itt tétlenkednem. És az érzés nem hagyott alább nyugodni. Szemem sarkából Liam aggódó pillantását fedeztem fel,ahogy pedig lassan a szemébe néztem tudta mi jár a fejemben. Liamnek nem kellettek szavak. egy apró pillantásból le tudta következtetni min is törheted a fejed. Egyetértően, de mégis fájdalmasan bólintott , majd a kijárat fejével biccentett és ki adta utamat. Habozás nélkül pattantam fel a székről, és indultam meg a női mosdó irányába. Az ajtó előtt megpillantottam a női jelet,miszerint nekem nem szabadna ide bemennem. Mégis csak szemem előtt Camilla lebegett, nem volt kérdés hogy bemegyek-e, és vállalom ezzel ennek a rizikóját. A mosdó csöndes és kihalt volt. nem észleltem semmit zörejt, semmi mozgást.
-Camilla, itt vagy?! - emeltem magasabbra a hangom,de választ, vagy reakciót nem kaptam rá. Hirtelen felindulásból egy határozott mozdulattal megrúgtam a mellettem lévő fülke ajtót. Az hangos csattanás közepette nyikorogva és recsegve feltárta előttem tartalmát,de egy árva lélek sem volt ott. Feldúltan rúgtam be a többi fülke ajtaját, de azok sem tartogattak többet számomra,főleg nem azt, amire a legjobban vágytam.  Az idegesség elérte a tetőfokot miközben kisiettem a bejárati ajtón. Hirtelen kiáltásokra lettem figyelmes, ami ha vámpírérzékem nem csal a kertből jöhetett. Rohamos léptekkel kerültem meg a háztömböt,majd elém tárult az a látvány amitől a legeslegjobban rettegtem, az amitől szívem rohamosan dobogni kezdett,az amitől szemeim tágra nyílva kidülledtek,az amitől testem megdermedt. A látvány marcangolni kezdte a szívem,ahogy megláttam Camilla-t hogy a földön fekszik mozdulatlanul,mellette pedig térdre rogyva egy zokogó lányt, aki könnyzáporában kiabált arcába, miközben próbálta újraéleszteni. Másodperceken belül Camilla teste mellett a földre rogytam. Kezeim lassan végigsiklottak ujjpercein, de azok felől sem kaptam semmi életjelet, semmi mozgást. De tudtam még mi segíthet.
-Beo ugye?! Rohanj segítségért! - mondtam zilálva a megszeppent arcu lányra. - MOST! -üvöltöttem rá,mire észbekapva már rohant is vissza az épületbe.
Könyörgöm,könyörgöm csak működjön. -gondoltam magamban,majd éles fogaimat csuklómba meresztetem, és mikor megéreztem vérem édeskés ízét Camilla szájához szorosan odatapasztottam. Majd vártam. Vártam a válaszra, hogy hat-e vérem gyógyító ereje, vagy örökre elveszítem őt is. A hatalmas nyomás egyre jobban terhelte szívem, nem akarta feldolgozni a látványt, és a történteket. Az eszem diktált. Tekintetem gyönyörű csillogó arcára fókuszált,amelyet helyenként fekete korom piszkított be. Arcába lógó barna tincsét gondosan fülé mögé tűrtem. Hatni fog a vérem! Hatni! és itt marad velem! Nem mehet el!
- Camilla ... kelj fel,kérlek. A csillagokat is lehozom az égről neked,csak kelj föl. kelj föl hogy újra érezhessem perzselő ajkad csókját,amiért megveszek .. - mondatom végét azonban a lágy szellő vitte magával. Léptek hallatán felkaptam fejemet, majd kirajzolódott a messziségben testvéreim alakja, Melody-é és a barna hajú lányé.
- Mi történt?! - térdelt le mellettem Liam, aki már tudta hogy Camilla élet és halál közt van.
-Nem hallottad?! Mi a franc történt?! - üvöltött Melody egyenesen a zokogó lány képébe, aki tehetetlenül állt felettünk. Szipogva,de elkezdte a mondandóját :
- Én ... én ... csak kiálltásokat hallottam miközben beinvitáltam a későn érkező vendégeinket. Rohantam ahogy csak tudtam, és ... és megláttam az égő faházat, ahonnan a kiálltások jöttek. Közelebb érve kiabáltam neki, de már nem válaszolt. Az ajtó szerencsére még nem égett, egy kalapáccsal volt meggátolva a kinyitása. Minden erőmmel azon voltam hogy azt a kalapácsot kiszedjem onnan, mikor ezt sikerült megláttam őt és Mrs. Adams-et ahogy a földön fekszenek. Camilla bágyadtan felemelte rám a tekintetét, majd fején újra anyja mellkasán helyezte. - hangja azonban itt elakadt.- Az édesanyja már nem élt, de ő még igen. Odarohantam hozzá majd támaszt nyújtva neki kibotorkáltam vele a házból, majd mikor szólni akartam hozzá már elvesztette az eszméletét.
- Zayn,mikor adtad be neki? - kérdezte Liam komoly arccal. Fájdalmas tekintettel ránéztem fivéremre, jól tudtuk mindnyájan mit jelent ez. A vérnek már hatnia kellett volna. Niall átkarolva szorosan magához húzott, miközben én Camilla kezét szorongattam izzadt kezeim közt.
-Nem ... nem ... nem ... NEM! - törtem ki magamból,kiáltásomba minden fájdalmam belefektettem,minden kínt és mind bántás. Minden érzést. Hideg kezét szívemre helyeztem fel. - Hallod?! Ez a szív érted dobban, mióta csak megláttalak! Nem hagyhatod itt! Kérlek, ne ... - a fájdalom átvette az irányítást felettem. Nem akartam elfogadni hogy nincs többé. Az érzés tört döfött szívem legmélyébe, és határozott mozdulatokkal válykált benne.
- Zayn ... meghalt. - mondta ki Liam a végszót. A tör a szavak hallatán kettéhasított szívem,darabjai pedig szilánkokká váltak amelyek megsebezték a többi belső szervemet. Perrie halála óta megfogadtam, hogy egy könnycsepp sem gördül le orcámon, de ez mind megtört. A sós könnyeim záporszerűen potyogtak halott szerelmem testére,majd a csönd átvette körülöttünk az uralmat. Hat vámpír és egy ember ült kint az udvaron,egy holttest mellett. A vendégek pedig mit sem sejtve önfeledten táncoltak a parketten ...

Az idő lassan egyre jobban lehűlt, leheletem szürke köddé vált ahogy kifújtam ajkaim közt a hideg levegőt. Ugyanúgy, térdre rogyva mellette voltam akárcsak órákkal ezelőtt. Kezeinket összekulcsolva tartottam, miközben egyre jobban és jobban szorítottam azt. Nem akartam elengedni. Féltem hogy összetöröm kicsiny kezének apró csontjait, ezért lazítottam erős fogásomon. Szememet nem tudtam levenni csillogó bőréről, ahogy a kastély fényei finoman megvilágították.
-Zayn, mennünk kell. El kell vinnünk Camilla holttestét mielőtt az emberek hazaszállingóznának. - törte meg Liam a hosszas csöndet, miközben jobb kezét a vállamra helyezte. Nem akartam elmozdulni innen, de nem volt más választásom. A fiúk felálltak, a lányok pedig hátrébb álltak, hogy nagyobb teret engedjenek. Lassan lehajoltak Harry-ék hogy felvehessék a holttestet, mikor Camilla mellkasa egy hirtelen mozdulattal függőlegesbe emelkedett, majd fuldokolni kezdett. Azt hittem csak a szemem káprázott. A véremnek már hatnia kellett volna órákkal ezelőtt. Szemben velem Louis és Harry szemei kidülledtek, szájuk pedig nagy 'O' alakot formáztak.
- Ca .. Ca .. Camilla! - öleltem szorosan magamhoz a lány hideg testét.- Élsz! Te élsz! - örömöm könnyei hamar szöktek a szemembe, kezem az izgatottságtól szüntelenül remegett. Nem tudtam felfogni hogy él. Nem tudtam felfogni azt ami elém tárult. Camilla egy erős mozdulattal ellökte testem magától, és idegesen körül nézett minden fele, idegesen kapkodta a fejét össze-vissza.
-Anya! Anya! Hol van?! - karmai belekaptak fehér ingembe, szemét pedig rosszallóan merengette rajtam. - Hol van?! Mond meg hol van! Mond meg!
Hangja még soha nem volt ilyen. Soha nem hallottam a lágy, kedves hangját ilyennek. Teljesen más vlt mint amit eddig bármikor is megszokhattunk tőle. kezei már-már annyira szorítottak, hogy a fájdalom belenyilalt a mellkasomba.
- Camilla ... édesanyád meghalt. - szembesítettem a ténnyel, miszerint örökre elvesztette életének adóját,fejemet a földre szegeztem,és alig hallhatom hagyta el a mondat a szám. A lány szava elakadt. Arca megdöbbentséget sugárzott, szája tátva maradt. Féltem a reakciójától. Féltem attól hogy összetörik. Azonban hirtelen a lány erős karjaival elkezdte püfölni mellkasom, én pedig hadonászva  a kezeimmel próbáltam lenyugtatni őt.
- Ne hazudj! Zayn ne hazudj! Anya nem halt meg! Miért mondod ezt?! - szemeiből a könnyek zuhataga folyt le, fekete sminkje még jobban elkenődött az arcán. Hörgésszerűen üvöltözött velem, a többiek pedig lefagyva bámulták a jelenetet. Nem tudták mi tévők legyenek, ahogy én sem. Kezem megragadta Camilla csuklóját, majd erősen megszorítva azt hárítottam el a kemény ütéseit.
-Cam .. Cam .. - próbáltam szépen, és nyugodtan beszélni hozzá, de ő csak zilálva kapkodott, szemei pedig forrtak a haragtól. - Camilla nyugodj meg! Sajnálom! Érted?! Sajnálom! De édesanyád meghalt.
Egy pillanatra ledermedt. már egy pillanatra azt hittem sikerült megnyugtatnom, mikor karjait újra a mellkasomon éreztem. Sírva, és kiabálva ütögélte testem minden elérhető szegletét. Liam észbekapva próbálta hátulról átölelni, kezeit pedig a lány testéhez szorítani.
- Engedj el! Engedj el! - ordított torkaszakadtából Camilla, miközben a testét Liam kezei közt ide-oda rángatta.
-Zayn törd el a nyakát! - üvöltött rám Liam.
-Micsoda?! Elment az eszed?! - nem lettem volna képes rá, ezt Liam nagyon jól tudja. - Tudom hogy igy nem hal meg.. de .. de nem vagyok rá képes.
Megsemmisülten álltam Liam és Camilla előtt, mire Melody zabosan arrébb lökött,megállt Liamék előtt, majd mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne megfogta Camilla fejét, majd egy hirtelen mozdulattal eltörte a nyakát.

2013. május 11., szombat

FRÁNYA ISKOLA ...

Sziasztok!

Na hát hol is kezdjem. Belecsapok a közepébe. Láthattátok hogy ez lesz 3. hete hogy nincs új rész. De okkal. Sajnos az iskola elveszi minden időm és energiám. Reggel felkelek,iskolába megyek,hazajövök,estig tanulok,alszok. Igen ugy naggyjából ezek a napjaim. Valamint május végén 2 vizsgám is lesz és mindkettő áll egy szóbeliből,és egy irásbeliből. Az a lány vagyok akinek már vizsga előtt 2 héttel görcsbe áll a gyomra és idegesen kapkod hogy nem tud semmit. Na jó, viccelek. Keményen tanulok. Azt nem mondom hogy nem kezdtem el dolgozni az új részen hiszen az már ott lapul a nagy része a füzetemben. Rájöttem hogy sokkal jobbakat is tudnék irnék,ha nem időre csinálnám,hanem nyugodtan,időtlenül. Tudom,ez nektek kevésbé jó,de maximalista vagyok ezért most ezt a taktikát követem. bevallom kicsit félek/rettegek attól hogy mivel több hete nincs új részem,elvesztem az olvasóim. Nyugtassatok meg hogy nem. Ha ügyes leszek májusban még lehet hogy lesz új rész,de ha nem lesz időm valószinű csak a vizsgáim  után,június elején. Hatalmas NE HARAGUDJ minden olvasómnak,de tudjátok hogy szeretek mindenkit! Legyen szép napotok! :)) D xx




2013. április 21., vasárnap

Szabadíts ki! - 11. fejezet

Sziasztok! Tudom és ezer bocsánat hogy sokat késtem,de annyira húzós heteim voltak a suliba hogy tényleg nem volt semmi szabadidőm. Sietősen írtam meg ezt a részt is nektek,ezért lehet sőt biztos hogy nem lesz túl jó,de már nem akartam várakoztatni benneteket ennyi ideig. Mostanában egyre többet látom hogy egyre több vámpíros blog készült,ugy hogy kicsit kétségbeestem hogy kiesek a Kedvenc-Vámpíros-Blog szerepéből. Nyugtassatok meg hogy nem! :( Valamit arra gondoltam hogy ha nektek tetszene tennék a fejezetekez zenéket amik feldobnák a fejezet hangulatát. És sok blognál láttam hogy az elején leirják egy-egy szereplő gondolatát,mit szólnátok ha ilyet én is csinálnék? Komikba irhatjátok a válaszokat! :) És áá igen a komik! 36,ismétlem 36 gyűlt össze az előzőre! Egyszerűen annyira hálás vagyok hogy nem tudom elmondani. De tényleg! Remélem továbbra is sikerül ennyit összehoznotok! Mert nagyon sok támogatást kapok ezekből! Az új részt igyekszem hozni! Jó olvasást,és millió puszi nektek : D xx
***


A púder selymes puha érintése kényeztette arcom minden kis szegletét ahogy Melody egyenletesen szétoszlotta rajta. Próbáltam nyugodt maradni a helyzethez képest,de nem tudom mennyire jó ötlet elmenni. Egy terem tele emberekkel. Emberekkel akiknek ott csordogál a vér az ereikben amik arra késztetnek minket hogy kiszívjuk az összes cseppet belőlük. Féltem az estétől,féltem hogy mi fog történni,és féltem attól ami várt ránk.
- Melody,szerintem már elég lesz a sminkből.- prüszköltem a sok portól,ami lassan egyre jobban irritálta az orromat. A lány durcás arc kifejezéssel nyugtázta nem tetszését a kijelentésemnek,de végül beletörődve eltette minden arc szépítő kelléket,és még egyszer lefixálta magát a tükörben,hogy minden tökéletes-e rajta.- Ne aggódj,gyönyörű vagy! Minden szem pár rád fog szegeződni ha belépsz a bálterembe!
- Hát merem remélni! Nem kis időbe telt ezt összehozni! - mondta öntelten,amit kissé furcsálltam,de ennek a lánynak a viselkedése változatosabb mint egy szín skála. - Kész vagy? Csak mert mennék már. 
Egyre jobban csak gerjesztette bennem a feszültséget Melody viselkedése,de próbáltam nem foglalkozni vele,egyetlen gondolat vigasztalt. Hogy Zayn végig mellettem lesz,és vigyáz rám.
Lassú léptekkel léptem be a nappaliba ahol az 5 fiú henyélve feküdt a kanapén,de érdeklődő tekintetük a boltív alá ugrott ahol Melody lépett be kecsesen,maga után húzva hosszú tört fehér ruháját. Nem akartam elrontani Melody csodás belépőjét ezért csak botorkálva bicegtem mögötte a magassarkúmban amit rám erőltetett. Földet pásztázva léptem be a szobába. Tekintetemet nem mertem felemelni,miközben éreztem ahogy az arcom egyre forróbban ég,és halvány pírba borul. Majd hirtelen két lágy kezet éreztem derekamon,ami arra késztetett hogy feljebb billentsem a fejem. Megláttam a világ leggyönyörűbb szempárját ahogy mélyen az enyéimbe fúrja a tekintetét. Arcát félrebiccentette,borostás álla súrolta a nyakamat,mibe beleborzongtam.
- Mese szép vagy. - súgta bele a fülembe mély hangjával. Lágy csókot hintett homlokomra,majd kezeink lassan összefonódtak. Minden egyes kis érintésétől libabőrbe burkolodzott a bőröm,olyankor nem volt más csak ő és én. Tekintetével simogatta a lelkem,csókjától pedig a mámor tengerében éreztem magam.
Lassan odafordultunk a többiek felé akik végig szemlélték az előbbi érzelmes jelenetünket. Melody türelmetlenül ácsorgott,majd Niall-hoz fordult :
- Niall,szíves örömest leszek a párod a bálon. - mondta határozottan hangon,majd máris Niall mellett termett,majd bele karolva elkezdte a kijárat fele vonszolni. Harry-n némi csalódottságot láttam,majd megrázta a fejét,göndör fürtjeit pedig gondosan eligazgatta.
Szorosan lépkedtem Zayn mellett,kezeimmel erősen kapaszkodtam belé. Ahogy közeledtünk az óriási,fényekben gazdag kastély fele gyomrom egyre jobban görcsbe rándult. Lassan éreztem a bőséges vér illatát,ami arra késztetett hogy nagyot nyeljek. Zayn nyugodtnak tűnő arccal lépkedett mellettem,de éreztem rajta a feszültséget. Csak arra tudtam gondolni hogy minél előbb megtalálhassam anyát,és biztonságban tudhassam.
Az hatalmas üveg ajtó elé lépve egy gyönyörű,barna hajú lány szólított meg minket,nagy mosollyal az arcán.
- Sziasztok! Beo Garza vagyok, megkérdezhetem a neveteket? - hangja lágy volt,érezni lehetett a belőle áramló kedvességet,de nem tudta elkerülni a figyelmem csábító illata.
- Camilla Adams. - mosolyogtam vissza rá.
- Hmm ... megvan. Négyes asztal. Jó szórakozást kívánok. - mosolygott ránk még egyszer kedvesen. Belépve elénk tárult egy hatalmas díszekkel teli és pompákban gazdag helység,ahol több száz ember tartózkodott. Ki táncolt,ki beszélgetett,ki csak ült az asztalánál és bambán figyelte a tömeget.
- Anyu! - rohantam anya fele mikor megpillantottam az egyik asztalnál,szorosan magamhoz öleltem és boldog voltam hogy semmi baja,él és virul. Mellettünk egy úr köhintette meg a torkát rosszallóan,mire lassan elengedtem anyát.
- Oh kislányom, ő itt Rodger (rodzser) Frank,és egyben a legnagyobb lelkű adományozónk.-mutatott be neki anya. Komor,szürke férfinek tűnt,aki nehezen próbált némi mosolyt varázsolni az arcára,de láttam rajta hogy nem örül nekem. Apró puszit nyomtam anyu arcára,és visszaindultam a többiekhez akik már az asztalnál ültek.
- Ez gyors volt. Nem gondoltam hogy ilyen hamar elszakadsz anyudtól. - szólalt meg Liam az érkezésemkor.
- Valami pasas volt vele,és nem igazán szimpatizált velem,ezért inkább magukra hagytam őket.- vontam meg a vállam,örültem hogy anya biztonságban van. Hisz itt csak nem bukkan fel Zayn édesapja.
- Hol? Anyukáddal nincs senki.- nézett el Niall a vállam felett.
- Biztosan elment. Megzavartam a nagy csevejüket. - forgattam a szemeim.
Az elkövetkezendő órákban hosszas beszédeket hallgattunk végig,amik hol unalmasak,hol meghatóak voltak. Majd lassan elkezdődött a bál,a fények elhalványultak,a zenekar szolgáltatta a kellemesen hangzó élőzenét,az emberek pedig sorjában a tánc parkettre vonultak. A ruhák színeinek összehangolt váltakozása, a cipők halk kopogása előidézte a sulis éveim báljait,és a végzős bálom,amit valószínű soha nem fogok átélni.
Halk zongora játék vette kezdetét,mire Melody felháborodott tekintettel felugrott az asztaltól.
- Oké, valaki táncoljon velem. Most. - nézett a fiúkra.
Niall egyre lassabban próbált az asztal alá bújni,Liam vállat vont.
- Rám ne nézz. Nem tudok táncolni. - tette fel a kezeit Zayn mentegetőzően.
- Majd én. - állt fel végül Harry,majd Melody erőszakosan belekarolt,és a táncparketthez húzta. Köztük lévő távolság csökkent.
(zene,csak hogy teljes legyen az összhatás)
Lábaik egymással összhangban lassúzni kezdtek. Őket nézve egyre jobban vágytam én is a táncparkettre. Ránéztem a fiúkra,akik unott fejjel ültek és bámultak ki az arcokon,de Liam észrevette ahogy csillogó szemmel figyeltem a táncos párokat.
- Camilla,táncolnál velem? - tárta elé jobb kezét,majd bólintásom után tenyerébe helyeztem a jobb kezem. Hosszas percekig néma csöndben Liam vállára hajtott fejjel lépegettünk ide-oda.
- Khhmm .. -köszörülte meg a torkát valaki mögöttem. - Szabad egy táncra?
Csillogó tekintete találkozott az enyémmel,majd Liam hirtelen mozdulattal átpörgetett egyenesen az Ő karjaiba.
-Előre szólok,hogy ha rálépek a lábadra akkor ezer bocsánat. - nézte a földet ahol lassan mindkettőnk lába elkezdett lassúzni.
- Azt hittem nem szeretsz táncolni.-néztem rá,majd a mellkasára helyeztem arcomat.
-Nem is. És nem is tudok. De veled bármit megteszek. Túl nagy hiba lett volna ezt kihagyni.-mondta,majd belecsókolt a hajamba,amibe újra is újra beleborzongott a bőröm. Nem tudom meddig táncolhattunk szinte egy helybe,az idő érzékem elveszett,de boldog voltam hogy itt van velem. Nem kellettek szavak,minden apró mozdulat és érintés többet mondott mindennél. Jelenléte megnyugtatta testem minden porcikáját,megnyugtatta a lelkem és a szívem. Ha létezik olyan hogy örökké,akkor azt mondanám hogy én ezt a pillanatot akarom átélni örökké.
Szemem sarkából megpillantottam édesanyámat,ahogy boldogan csevegett mindenkivel,néha-néha mikor rámpillantott elmosolyodott. Egy magas férfi lépett mögé,majd lehajolva súgott valamit anya fülébe,ő pedig bólintva elindult a kijárat fele.

-Zayn. Kimegyek a mosdóba.-szóltam oda Zaynnek fél óra elteltével. Ő csak bólintott egyet,majd utam a mosdó felé vettem .. majd lekanyarodva ki a kert fele. Anya már vagy fél órája hogy elment és nem jött vissza. kezdtem egyre aggódni miatta.
lerúgva magamról a magassarkút,megfogtam hosszú szoknyámat és feljebb emeltem hogy ne koszoljam össze,különben Melody megöl engem. A kert többnyire kihalt volt. Nem volt több csak fák a végébe,amik már az erőhöz tartoztak és egy kis faház kunyhó.
- Anya! - kiabáltam hátha meghallja. - Anya!
Nem kaptam választ. Hirtelen hangos csörömpölés hallatszott a faház körül,amitől a pulzusom meghaladta a normális mértéket. Átfutott az agyamon hogy visszarohanjak,és szóljak Zaynnek,de nem. Ezt egyedül csinálom meg. Ugyan Cami ne legyél már ilyen nyámnyila,vámpír vagy az isten szerelmére!
Halk léptekkel közeledtem a kunyhó fele,ami már csöndes volt,és nyugodt,ellentétben velem.
-Hahó! Van itt valaki? - kiáltottam befele. - Anyu itt vagy?!
kezem az ajtóra vándorolt majd egy hirtelen mozdulattal kitártam magam előtt. Nem akartam hinni a szememnek. Nem! Nem ez nem lehet! Ez nem lehetséges!
-Anya!-rohantam a földön fekvő édesanyámhoz,aki mozdulatlanul feküdt ott. Ruhája véres és koszos volt,ami beigazolta a legrosszabb rém álmom.-Anya! Nem,nem,nem mond hogy nem haltál meg!
Fogaimmal csuklómba haraptam,hogy egy kis vérhez jussak,amivel talán megmenthetném a életét. Erősen tapasztottam karom anya szájához,de nem kaptam semmi reakciót. Tekintetem csupasz lábára vándorolt ahova ez volt belevésve a bőrébe : A hazugságok néha ölni tudnak.
-Anya kérlek ne tedd ezt velem! - könnyek lassan fátylat borítottak a tekintetemre,ruhám koszos és véres lett,de ez volt a legkevesebb ami érdekelt.- Anya kérlek! Kérlek kelj fel!
Szavaim mind hiábavalóak voltak. Teste elvesztette a normális hőmérsékletet,pulzusa eltűnt. Zokogva borultam rá holt édesanyám mellkasára,hogy érezhessem illatát.
-Anya .. - hangom elcsuklott,valahogy nem akartak kijönni rajta a hangok. Nem akartam felfogni mindazt ami elém tárult.
Hirtelen világosabb lett minden,mire felkaptam a fejem. A faház oldala lángokban égett. A füst egyre jobban ellepte a kis faházat,ami köhögőrohamot váltott ki belőlem.
Oda rohantam az ajtóhoz,de mind hiába. Bezárták.
A füst lassan átjárta a ház minden apró zugát,én pedig éreztem ahogy a tüdőm megtelítődik vele. Püföltem,ordítottam de egy lélek sem halott meg. Feladtam a harcot. Könnyekkel teli szemekkel anya testéhez feküdtem,és készen álltam arra hogy utána menjek.