Szabadíts ki! - 11. fejezet

Sziasztok! Tudom és ezer bocsánat hogy sokat késtem,de annyira húzós heteim voltak a suliba hogy tényleg nem volt semmi szabadidőm. Sietősen írtam meg ezt a részt is nektek,ezért lehet sőt biztos hogy nem lesz túl jó,de már nem akartam várakoztatni benneteket ennyi ideig. Mostanában egyre többet látom hogy egyre több vámpíros blog készült,ugy hogy kicsit kétségbeestem hogy kiesek a Kedvenc-Vámpíros-Blog szerepéből. Nyugtassatok meg hogy nem! :( Valamit arra gondoltam hogy ha nektek tetszene tennék a fejezetekez zenéket amik feldobnák a fejezet hangulatát. És sok blognál láttam hogy az elején leirják egy-egy szereplő gondolatát,mit szólnátok ha ilyet én is csinálnék? Komikba irhatjátok a válaszokat! :) És áá igen a komik! 36,ismétlem 36 gyűlt össze az előzőre! Egyszerűen annyira hálás vagyok hogy nem tudom elmondani. De tényleg! Remélem továbbra is sikerül ennyit összehoznotok! Mert nagyon sok támogatást kapok ezekből! Az új részt igyekszem hozni! Jó olvasást,és millió puszi nektek : D xx

***

A púder selymes puha érintése kényeztette arcom minden kis szegletét ahogy Melody egyenletesen szétoszlotta rajta. Próbáltam nyugodt maradni a helyzethez képest,de nem tudom mennyire jó ötlet elmenni. Egy terem tele emberekkel. Emberekkel akiknek ott csordogál a vér az ereikben amik arra késztetnek minket hogy kiszívjuk az összes cseppet belőlük. Féltem az estétől,féltem hogy mi fog történni,és féltem attól ami várt ránk.

- Melody,szerintem már elég lesz a sminkből.- prüszköltem a sok portól,ami lassan egyre jobban irritálta az orromat. A lány durcás arc kifejezéssel nyugtázta nem tetszését a kijelentésemnek,de végül beletörődve eltette minden arc szépítő kelléket,és még egyszer lefixálta magát a tükörben,hogy minden tökéletes-e rajta.- Ne aggódj,gyönyörű vagy! Minden szem pár rád fog szegeződni ha belépsz a bálterembe!

- Hát merem remélni! Nem kis időbe telt ezt összehozni! - mondta öntelten,amit kissé furcsálltam,de ennek a lánynak a viselkedése változatosabb mint egy szín skála. - Kész vagy? Csak mert mennék már. 

Egyre jobban csak gerjesztette bennem a feszültséget Melody viselkedése,de próbáltam nem foglalkozni vele,egyetlen gondolat vigasztalt. Hogy Zayn végig mellettem lesz,és vigyáz rám.
Lassú léptekkel léptem be a nappaliba ahol az 5 fiú henyélve feküdt a kanapén,de érdeklődő tekintetük a boltív alá ugrott ahol Melody lépett be kecsesen,maga után húzva hosszú tört fehér ruháját. Nem akartam elrontani Melody csodás belépőjét ezért csak botorkálva bicegtem mögötte a magassarkúmban amit rám erőltetett. Földet pásztázva léptem be a szobába. Tekintetemet nem mertem felemelni,miközben éreztem ahogy az arcom egyre forróbban ég,és halvány pírba borul. Majd hirtelen két lágy kezet éreztem derekamon,ami arra késztetett hogy feljebb billentsem a fejem. Megláttam a világ leggyönyörűbb szempárját ahogy mélyen az enyéimbe fúrja a tekintetét. Arcát félrebiccentette,borostás álla súrolta a nyakamat,mibe beleborzongtam.
- Mese szép vagy. - súgta bele a fülembe mély hangjával. Lágy csókot hintett homlokomra,majd kezeink lassan összefonódtak. Minden egyes kis érintésétől libabőrbe burkolodzott a bőröm,olyankor nem volt más csak ő és én. Tekintetével simogatta a lelkem,csókjától pedig a mámor tengerében éreztem magam.
Lassan odafordultunk a többiek felé akik végig szemlélték az előbbi érzelmes jelenetünket. Melody türelmetlenül ácsorgott,majd Niall-hoz fordult :
- Niall,szíves örömest leszek a párod a bálon. - mondta határozottan hangon,majd máris Niall mellett termett,majd bele karolva elkezdte a kijárat fele vonszolni. Harry-n némi csalódottságot láttam,majd megrázta a fejét,göndör fürtjeit pedig gondosan eligazgatta.
Szorosan lépkedtem Zayn mellett,kezeimmel erősen kapaszkodtam belé. Ahogy közeledtünk az óriási,fényekben gazdag kastély fele gyomrom egyre jobban görcsbe rándult. Lassan éreztem a bőséges vér illatát,ami arra késztetett hogy nagyot nyeljek. Zayn nyugodtnak tűnő arccal lépkedett mellettem,de éreztem rajta a feszültséget. Csak arra tudtam gondolni hogy minél előbb megtalálhassam anyát,és biztonságban tudhassam.
Az hatalmas üveg ajtó elé lépve egy gyönyörű,barna hajú lány szólított meg minket,nagy mosollyal az arcán.
- Sziasztok! Beo Garza vagyok, megkérdezhetem a neveteket? - hangja lágy volt,érezni lehetett a belőle áramló kedvességet,de nem tudta elkerülni a figyelmem csábító illata.
- Camilla Adams. - mosolyogtam vissza rá.
- Hmm ... megvan. Négyes asztal. Jó szórakozást kívánok. - mosolygott ránk még egyszer kedvesen. Belépve elénk tárult egy hatalmas díszekkel teli és pompákban gazdag helység,ahol több száz ember tartózkodott. Ki táncolt,ki beszélgetett,ki csak ült az asztalánál és bambán figyelte a tömeget.
- Anyu! - rohantam anya fele mikor megpillantottam az egyik asztalnál,szorosan magamhoz öleltem és boldog voltam hogy semmi baja,él és virul. Mellettünk egy úr köhintette meg a torkát rosszallóan,mire lassan elengedtem anyát.
- Oh kislányom, ő itt Rodger (rodzser) Frank,és egyben a legnagyobb lelkű adományozónk.-mutatott be neki anya. Komor,szürke férfinek tűnt,aki nehezen próbált némi mosolyt varázsolni az arcára,de láttam rajta hogy nem örül nekem. Apró puszit nyomtam anyu arcára,és visszaindultam a többiekhez akik már az asztalnál ültek.
- Ez gyors volt. Nem gondoltam hogy ilyen hamar elszakadsz anyudtól. - szólalt meg Liam az érkezésemkor.
- Valami pasas volt vele,és nem igazán szimpatizált velem,ezért inkább magukra hagytam őket.- vontam meg a vállam,örültem hogy anya biztonságban van. Hisz itt csak nem bukkan fel Zayn édesapja.
- Hol? Anyukáddal nincs senki.- nézett el Niall a vállam felett.
- Biztosan elment. Megzavartam a nagy csevejüket. - forgattam a szemeim.
Az elkövetkezendő órákban hosszas beszédeket hallgattunk végig,amik hol unalmasak,hol meghatóak voltak. Majd lassan elkezdődött a bál,a fények elhalványultak,a zenekar szolgáltatta a kellemesen hangzó élőzenét,az emberek pedig sorjában a tánc parkettre vonultak. A ruhák színeinek összehangolt váltakozása, a cipők halk kopogása előidézte a sulis éveim báljait,és a végzős bálom,amit valószínű soha nem fogok átélni.
Halk zongora játék vette kezdetét,mire Melody felháborodott tekintettel felugrott az asztaltól.
- Oké, valaki táncoljon velem. Most. - nézett a fiúkra.
Niall egyre lassabban próbált az asztal alá bújni,Liam vállat vont.
- Rám ne nézz. Nem tudok táncolni. - tette fel a kezeit Zayn mentegetőzően.
- Majd én. - állt fel végül Harry,majd Melody erőszakosan belekarolt,és a táncparketthez húzta. Köztük lévő távolság csökkent.
(zene,csak hogy teljes legyen az összhatás)
Lábaik egymással összhangban lassúzni kezdtek. Őket nézve egyre jobban vágytam én is a táncparkettre. Ránéztem a fiúkra,akik unott fejjel ültek és bámultak ki az arcokon,de Liam észrevette ahogy csillogó szemmel figyeltem a táncos párokat.
- Camilla,táncolnál velem? - tárta elé jobb kezét,majd bólintásom után tenyerébe helyeztem a jobb kezem. Hosszas percekig néma csöndben Liam vállára hajtott fejjel lépegettünk ide-oda.
- Khhmm .. -köszörülte meg a torkát valaki mögöttem. - Szabad egy táncra?
Csillogó tekintete találkozott az enyémmel,majd Liam hirtelen mozdulattal átpörgetett egyenesen az Ő karjaiba.
-Előre szólok,hogy ha rálépek a lábadra akkor ezer bocsánat. - nézte a földet ahol lassan mindkettőnk lába elkezdett lassúzni.
- Azt hittem nem szeretsz táncolni.-néztem rá,majd a mellkasára helyeztem arcomat.
-Nem is. És nem is tudok. De veled bármit megteszek. Túl nagy hiba lett volna ezt kihagyni.-mondta,majd belecsókolt a hajamba,amibe újra is újra beleborzongott a bőröm. Nem tudom meddig táncolhattunk szinte egy helybe,az idő érzékem elveszett,de boldog voltam hogy itt van velem. Nem kellettek szavak,minden apró mozdulat és érintés többet mondott mindennél. Jelenléte megnyugtatta testem minden porcikáját,megnyugtatta a lelkem és a szívem. Ha létezik olyan hogy örökké,akkor azt mondanám hogy én ezt a pillanatot akarom átélni örökké.
Szemem sarkából megpillantottam édesanyámat,ahogy boldogan csevegett mindenkivel,néha-néha mikor rámpillantott elmosolyodott. Egy magas férfi lépett mögé,majd lehajolva súgott valamit anya fülébe,ő pedig bólintva elindult a kijárat fele.

-Zayn. Kimegyek a mosdóba.-szóltam oda Zaynnek fél óra elteltével. Ő csak bólintott egyet,majd utam a mosdó felé vettem .. majd lekanyarodva ki a kert fele. Anya már vagy fél órája hogy elment és nem jött vissza. kezdtem egyre aggódni miatta.
lerúgva magamról a magassarkút,megfogtam hosszú szoknyámat és feljebb emeltem hogy ne koszoljam össze,különben Melody megöl engem. A kert többnyire kihalt volt. Nem volt több csak fák a végébe,amik már az erőhöz tartoztak és egy kis faház kunyhó.
- Anya! - kiabáltam hátha meghallja. - Anya!
Nem kaptam választ. Hirtelen hangos csörömpölés hallatszott a faház körül,amitől a pulzusom meghaladta a normális mértéket. Átfutott az agyamon hogy visszarohanjak,és szóljak Zaynnek,de nem. Ezt egyedül csinálom meg. Ugyan Cami ne legyél már ilyen nyámnyila,vámpír vagy az isten szerelmére!
Halk léptekkel közeledtem a kunyhó fele,ami már csöndes volt,és nyugodt,ellentétben velem.
-Hahó! Van itt valaki? - kiáltottam befele. - Anyu itt vagy?!
kezem az ajtóra vándorolt majd egy hirtelen mozdulattal kitártam magam előtt. Nem akartam hinni a szememnek. Nem! Nem ez nem lehet! Ez nem lehetséges!
-Anya!-rohantam a földön fekvő édesanyámhoz,aki mozdulatlanul feküdt ott. Ruhája véres és koszos volt,ami beigazolta a legrosszabb rém álmom.-Anya! Nem,nem,nem mond hogy nem haltál meg!
Fogaimmal csuklómba haraptam,hogy egy kis vérhez jussak,amivel talán megmenthetném a életét. Erősen tapasztottam karom anya szájához,de nem kaptam semmi reakciót. Tekintetem csupasz lábára vándorolt ahova ez volt belevésve a bőrébe : A hazugságok néha ölni tudnak.
-Anya kérlek ne tedd ezt velem! - könnyek lassan fátylat borítottak a tekintetemre,ruhám koszos és véres lett,de ez volt a legkevesebb ami érdekelt.- Anya kérlek! Kérlek kelj fel!
Szavaim mind hiábavalóak voltak. Teste elvesztette a normális hőmérsékletet,pulzusa eltűnt. Zokogva borultam rá holt édesanyám mellkasára,hogy érezhessem illatát.
-Anya .. - hangom elcsuklott,valahogy nem akartak kijönni rajta a hangok. Nem akartam felfogni mindazt ami elém tárult.
Hirtelen világosabb lett minden,mire felkaptam a fejem. A faház oldala lángokban égett. A füst egyre jobban ellepte a kis faházat,ami köhögőrohamot váltott ki belőlem.
Oda rohantam az ajtóhoz,de mind hiába. Bezárták.
A füst lassan átjárta a ház minden apró zugát,én pedig éreztem ahogy a tüdőm megtelítődik vele. Püföltem,ordítottam de egy lélek sem halott meg. Feladtam a harcot. Könnyekkel teli szemekkel anya testéhez feküdtem,és készen álltam arra hogy utána menjek.

Anya - 10.fejezet

Sziasztok! Hát itt van a 10. fejezet,amit remélek hogy tetszeni fog! Az előző fejezethez összejött a 20 megjegyzés és nagyon izgulok hogy ehhez is összejön .. talán több is .. :$  Már csak 1 ember hiányzik és megvan az 50. feliratkozó,és lassan elérjük a 16.000 megtekintést is! Ez olyan jó érzés mikor leirom! Annyira jó hogy ennyien olvastok! És nagyon fontos hogy mostantol nevtelrnul Google fiok nelkul is komizhattok es orulnek egy hoszabb komiknak amikben kifejtitek a velemenyeteket!:) Most már nem ígérem hogy minden hétvégén új részt hozok,mikor kész lesz és lesz alkalmam felteszem majd ! :) Jó olvasást és sok komikat! D xx

***
*Camilla szemszög*

Bambán meredtem ki a kocsi üvege mögül,ahol az eső cseppek cikáztak össze-vissza,majd a kocsi oldalán folyt végig egyenesen a földig.
Zayn mellettem ült. Testtartása laza volt,egyik kezét gyengéden a jármű kormányán tartotta,másikat pedig a combján pihentette. A kocsiban enyhe dohány szagot lehetett érezni,Zayn meglehetősen jó illatú kölnijével keveredve. Rohamosan közeledtünk ahhoz a házhoz ahol felnőttem és eddigi életem éltem,az édesanyámmal. Levegő vételem nehezedett,a jó öreg görcs is visszatért a gyomromba. Rettegtem. Rettegtem az anyával való találkozástól. Rettegtem attól hogy nem tudok uralkodni magamon,és bántanám azt akit a világon legjobban szeretek. Féltem attól hogy nem állok erre készen. Féltettem anyát,tőlem. Képzeletemben ezerszer eljátszottam a vele való találkozásom,hogy mit és hogyan fogok mondani,mit fogok tenni. De ez teljesen más. Most jön el az a pillanat mikor ez nem már csak a képzeletemben játszódik le,hanem itt. A valóságban.
Csak egy kérdés lobogott előttem: Mi van ha még nem készültem rendesen fel?
Idegesen morzsolgattam az ujjaim,amit Zayn a szeme sarkából észrevett.
- Készen állsz.-mondta,mint aki szinte a gondolataimban matatna.- Remek az önuralmad.
Lassan felé szegeztem a tekintetem,ahogy ő is ezt tette felém,de hamar visszakapta a tekintetét az előttünk elnyúló hosszú szürke útra. Az eső csak esett,és az ember már azt érezte hogy ez soha nem fog elállni. Esőcsöppek hangosan kopogtak a motorháztetőn és az úton. A fák amik eddig rohamosan haladtak el mellettünk lassan ritkultak,és házak léptek a helyükre. Orromat az emberi vér illata csapta meg,de annyira ideges voltam hogy nem tudtam ezzel egy kicsit sem foglalkozni. Az érzéseim elnyomták az éhséget. Az emberek hol esernyővel,hol anélkül rohantak az esőben. Egy-egy ismerős arc , egy-egy ismerős hely. Az emlékek feltörtek bennem ahogy megláttam ezeket. A kocsi hirtelen befordult,és megállt a garázs előtt. A motor lassan leállt,vele ellentétben a szívem hevesen kalapált. Zayn kihúzta a kocsi kulcsot a helyéről,és a zsebébe helyezte. Aggódóan rám tekintett,ahogy meredtem az előttünk álló nagy garázs kapura.
-Zayn ... én félek.-böktem ki,de a hangom elcsuklott a mondat végén.
Zayn felém fordította testét,kezét pedig gyengéden az enyémre csúsztatta.
- Itt vagyok melletted. Mindig. - hangja meglehetősen nyugodt volt,de a a szeme nem tudott hazudni nekem. Láttam hogy ő is izgul,és fél. Hosszú percekig ültünk így,próbáltam minden bátorságom és gondolatom összeszedni.
-Cami ... be kéne mennünk.-törte meg a csendet Zayn selymesen mély hangja,és finoman megszorította a kezem. Sok erőt adott az hogy itt van. Mellettem. Érintésétől bőröm libabőrös lett,szívem pedig kezdett visszaállni a normális állapotába.
Zayn keze lassan lecsúszott az enyémről,és kiszállt a fekete autójából. Szememmel mindvégig követtem ahogy megkerüli előttem az autót,és udvariasan kinyitja nekem az ajtót. Úgy éreztem mintha minden porcikám nehezebb lenne. Minden lépés amit a bejárati ajtó fele tettem nehezemre esett.
Az ajtó küszöbén azonban megtorpantam. Tekintetem a csengőre vándorolt,és tudtam,meg kell hogy nyomjam. Zayn támogatóan bólintott egyet,majd hátrébb húzódott a hátam mögé. Összerezzentem mikor meghallottam a csengő csilingelő hangját,és a halk lépteket amik egyre közeledtek az ajtó irányába. Utoljára rápillantottam a mögöttem álló fiúra aki biztatóan mosolyra húzta a száját.
A kilincs lassan megmozdult,az ajtó egyre nagyobb résre nyitódott.
Anyu ott állt előttem. Semmit sem változott ezalatt az egy hónap alatt. Gesztenyebarna haja a vállára omlott,arca megterhelt és fáradt volt. Szeme alatt táskák voltak,amik az álmatlanságát jelezték. Szemei elkerekedtek mikor végigmért alulról felfele,és felismert ki vagyok.
-Szia Anya ... -szólaltam meg halkan,mert őt teljesen ledöbbentette a látványom.
-Cam ... Camilla! Kislányom! - ugrott a nyakamba. Vére illata egyre erősebb lett ahogy megölelt. Csak a ereit bámultam,és szinte éreztem ahogy a vér áramlik benne. Elöntött az éhség és a vágy hogy belekóstoljak ízletes vérébe.
Anya hirtelen elhúzódott tőlem,szemei pedig mélyen az enyéimbe néztek,ami visszarántott engem az éhség okozta vágyból. Megragadta mindkét karom és erősen szorongatta őket.
- Camilla! El se hiszem hogy itt vagy végre! Tudod hogy aggódtam érted?! Soha ne tedd ez többet velem kérlek.-szemeibe lassan könnyek szöktek,mire észrevette a mögöttem álló fiút,majd újra rápillantott.- Jól vagy? Minden rendben? Jaj istenem,gyertek be!
Anya izgatottan beinvitált minket a nappalinkba ahol leült a kanapé szélére,engem pedig lehúzott maga mellé. Zayn a nappali boltívének dölve állt meg,és végig minket fürkészett igéző tekintetével.
Percekig kínos csend uralkodott a házban,míg anya meg nem szólalt:
- Kislányom,miért mentél el? És hol voltál? Mert a nagyiékat felhívtam,de fogalmuk sem volt hogy miről beszélek,hisz nem voltál náluk. Tudod mennyit sírtam? Hogy elvesztelek téged is? Napok óta nem aludtam. Kérlek,légy őszinte. Belekeveredtél valamibe? - kérdezte,hangján lehetett hallani hogy fél a válaszomtól bármit is mondok.
Agyamon minden lehetséges válasz átfutott,de ugy éreztem egyik se a megfelelő. Anya könnyes tekintettel szorongatta kézfejem,néha-néha pedig Zaynre pillantott,akinek hirtelen megcsörrent a telefonja,becsapva maga után a bejárati ajtót kiment telefonálni.
- Ő az? Ő kevert bele ebbe? Egyeltalán ki ez a fiú? Honnan ismered? - hangoztak el sorban anya kérdései,de egy idő után már alig hallottam őket,csak a belső hangom,ami hol ugy döntött elmondja anyának az igazat,hol mégse. Anya minden egyes újabb kérdése egyre nagyobb köveket tett a szívemre. Nem tudtam mit mondhatnék neki ami kielégítő válasznak számítana,de mégse tudná az igazságot hogy megvédhessem. Féltem ha anya tudja mi vagyok nem csak hogy elveszítem,egyenest felkínálom az újabb alkalmat Zayn apja kezébe hogy újra szíven döfhessen azzal ha bántja az édesanyámat. Nem voltam hülye,tudtam hogy kihasználná az alkalmat,de amíg anya nem keveredik bele ebbe nem eshet bántódása.
- Anya ... nem mondhatom el. Ha elmondom olyan dolgok történnének aminek nem szabad hogy megtörténjen. Kérlek csak bízz bennem. Látod? Jól vagyok. Ezt pedig neki köszönhetem.-biccentettem az ajtó fele,ahol hallottam a hangját ahogy nyugodtan beszélt a készülékbe Liammel beszélgetve.
Anya arca fájdalmasból komollyá váltott,szemei pedig az értetlenséget tükrözték.
- Miről beszélsz? Camilla! Camilla mi történt?! És mi fog történni?! Nem értek semmit,annyira ködös ez az egész. Miért teszed ezt velem? - arcát tenyerébe temette,mellkasa szaporán járt fel és le ahogy kitört belőle a zokogás. Szemeimbe könnyek szöktek miközben átöleltem édesanyám gyenge testét,legszívesebben mégerősebben szorítottam volna hogy tudja hogy itt vagyok,de tudtam hogy vámpírságom miatt jóval erősebb vagyok nála,és bármelyik csontját el tudnám törni ha akarnám.
- Ne sírj kérlek! Mindent elmondok ha eljön annak az ideje! Addig biztonságban kell hogy tudjalak! - suttogtam a fülébe,amitől szem látomást megnyugodott. - Szeretlek Anya! Ezt sose feledd,bármi történjék is!
Mindketten élveztük egymás jelenlétét. Azt hogy együtt lehetünk,megérinthetjük egymást,és érezhetjük egymás feltétel nélküli szeretetét.
Lassan Zayn sétált vissza az előző helyére,majd mikor visszanéztem rá bólintott. Mennünk kellett.
- Anya mennünk kell. - szóltam mellettem sírdogáló édesanyámnak.
- Kincsem ... de hát mégis hova mész? Hol alszol? Hol élsz? - faggatott tovább kérdéseivel.
- Zaynhez. Ne aggódj,biztonságban vagyok nála. És rendesen bánik velem.- súgtam oda neki,de mind hiába ugyanis elfelejtettem hogy a vámpíroknak kitűnő a hallásuk. Zayn csak aranyosan elmosolyodott válaszom hallatán,majd elindult a kijárat fele,velem és anyával.
- Anya,hé,ne aggódj! Jól vagyok,biztonságban! - öleltem meg utoljára,miközben homlokára egy apró csókot hintettem. - Nem sokára visszajövök,és újra láthatlak és te is újra láthatsz!
Anya hirtelen beszaladt a házba,majd 2 papírral a kezében tért vissza,amit rögtön a kezembe is nyomott.
- Emlékszel Anne barátnőmre? Jótékonysági bált rendez,és örülne ha eljönnél ... akár vele is.-nézett Zaynre,aki már a kocsiban ült és a telefonját fürkészte.
- Számíthatsz ránk,de mielött még azt hinnéd,Zayn nem a barátom,tudod ... uugy.- mondtam el,hisz ezt jobb tisztázni már az elején.- Ott találkozunk! Most pedig menj és pihenj le,mindjárt összeesel!
Lassan hátat fordítottam az ajtóban álló életem adójától és beültem Zayn mellé az anyósülésre.
-Mehetünk?-nézett rám a mély barna szemeivel,majd bólintásom után gyújtást adott a kocsinak ami szép lassan gördült le a kocsibeállóról. Utolsót intettem anyának,aki egy halvány mosollyal nyugtázta ezt.
A kocsi elhaladt a ház előtt,maga mögött tudva az édesanyám.
Visszaemlékeztem az utolsó 1 óra minden pillanatára. Szívemben hatalmas fájdalom volt,hogy ott kell hagynom. Eszembe jutott mikor anya elöszőr ért hozzám ... volt egy pillanat mikor eluralkodott rajtam a vámpír ösztön. Szívemet mardosta a lelkiismeretfurdalás,hogy akár egy pillanatig is,de úgy tekintettem anyára mint felkínálkozó étek. Nem attól félek hogy engem kap el Zayn apja, hanem hogy édesanyámnak baja esik. Egy szörnynek érzem magam,de mégis ... ha most nem lennék az nem ismerném a mellettem ülő csodálatos fiút.
- Min gondolkodsz? - kérdezte Zayn,miközben az utat nézte.
- Anyán. Rettenetes féltem. - fordultam felé,amit észrevett és rám nézett egy pillanatig,majd rá lépett a fékre. A kocsi 180°-os fordulatot vett,majd egy kis úton egyenesen az erdő fele hajtottunk.
- Hova megyünk? - kérdeztem.
- Mutatok valamit.- mondta,én pedig egyre izgatottabb lettem mit is akar mutatni.
Az autó leparkolt a sáros úton,az erdő belső részeihez pedig egy kis ösvény vezetett.
Kiszálltam,és szembe álltam az úttal. Nemhogy elég lejtős volt,de eléggé rémisztő volt ahogy az erdő egyre csak sötétedett befele menet.
- Gyere.-mosolygott rám Zayn,megragadta kézfejével az enyémet és elindultunk a nem éppen szimpatikus lejtőn.
Éreztem ahogy Zayn tenyere izzadni kezd az én tenyerem miatt,de esélyem sem volt hogy elengedjen,keze erősen fogta az enyémet.
Mikor beljebb értünk a fák ritkulni kezdtek,majd Zayn megtorpant egy fa tövében.
- Szóval ... egy fa?!-néztem rá értetlenül. - Nagyon érdekes ... hmm ... ! - poénkodtam,de nem bírtam ki nevetés nélkül.
- Ha-Ha. Viccesek vagyunk! - forgatta a szemeit Zayn. - Csak nézz fel!
Tekintetem végighúztam a fa törzsén,majd megláttam Zayn mit is akart megmutatni. Egy kis fa ház díszelgett a fa tetején.
- Ez a tied? - néztem rá.
- Igen. Valahol meg kellett húznom magam magányos perceimben,mikor ott hagytam ... a családom.- mondta,szemei pedig végig a kis fa házat fürkészték.- Gyere!
- Mi? De én nem tudok fára mászni.- értetlenkedtem,hisz a fa nagyon magas volt ... hozzám képest.
- Cam ... vámpír vagy. Csak rugaszkodj el,és ugorj. - nevetett fel Zayn. Ha-ha,könnyen beszél.
Elengedte kezem,én pedig lehunyva a szemem elrugaszkodtam a földtől,és egyenesen a kis fa ház ablakán ugrottam be. Jesszus,én ezt komolyan megcsináltam?
A házban nem volt semmi,kivéve egyet. Vagyis kettőt. A sarokban két kép volt felállítva. Zayn a fiúkkal még fiatalabb korukban,és Perrie.
Nem sokkal utánam Zayn is a kisházban volt. Fáradtan lehuppantam a földre,hátát a kisház fala támasztotta meg.
- Mikor van valami amit nehéz felemésztenem mindig ide jövök. Egyedül,és tisztázok magamban mindent. Csak én tudok a házról,és már te. - nézett rám,miközben szorosan mellette foglaltam helyet.
- Zayn.-szólaltam meg halkan.
- Igen?-nézett aggódóan rám.
-Félek.
-Én is.-válaszolt rá,miközben tekintetünkkel egymás szemét fürkésztük.- De itt vagyok neked!
Ajkai pár milliméternyire voltak az enyémtől. Féltem hogy újra meggondolja magát,mint azelőtt. De nem tette. Ajkai lassan az enyéimre tapadtak. Éreztem ahogy édes ajkai az enyémet falják. Karom átkulcsoltam a válla fölött és beletúrtam gyönyörű barna hajába. Nyelve lassan utat tört az enyémhez,én engedelmeskedve mentem bele nyelveink pajkos játékába. Akait lassan távolabb húzta tőlem,miközben homlokunk egymást támasztotta.
- Itt vagyok, csak neked! - mondta zilálva,majd ajkai újra az én ajkaimat súrolták,én pedig engedtem hogy átvegye az irányítást, és megcsókoljon újra és újra.