Jó döntés? - 14.fejezet

Sziasztok! Nos, próbáltam minél előbb hozni a részt,és hoztam volna előbb is de nagyon nehezen jöttek a szavak. Megmondom őszintén nem nagyon van mostanában ihletem, lehet hogy azért mert sok bántást kaptam az elmúlt hetekben a blogra nézve,nem tudom. Tudjátok sok tervem volt ezzel a bloggal, de valahogy mégsem megy. Nem akarok így itt hagyni, és befejezetlenül abba hagyni, mert befejezem. Nem tudom hány részben, de be fogom. De azért az írás mégis nekem többet jelent, ezért elárulom a meglepetésem - már akinek az - , új blogot nyitok. Egyenlőre még nincs fent a prológus, de dolgozom rajta, de a blog trailer videóját ITT a blogot pedig ITT  láhatjátok. És most röhöghettek hogy ha 1 blogot se birok el, hogy birok el kettőt. Ez számomra is kérdés, de még is úgy érzem meg kell írnom ezt a blogot. Jó olvasást, most egy kicsit hosszabb résszel jöttem! xx


Camilla Adams

" Tudtam hogy a kapcsolatuk nem lesz zökkenőmentes, de láttam hogy szeretik egymást. Épp ezért nem számítottam Camilla döntésére." - Liam Freegard

Legbelül, valahol mélyen, talán tudtam hogy helytelenül cselekszem, de be voltam csípve egy kicsit, de meg tudtam ítélni hogy a kelleténél jóval több alkohol csúszott le a torkomon, mint ahogy én hozzá vagyok szokva. De mégis úgy gondolom elég idős vagyok ahhoz, hogy eldöntsem mit és hol akarok csinálni. nem vagyok már kisgyerek akinek a szájába kell rágni mit tegyen. Tudok és akarok is önálló döntéseket hozni. Nem akarom hogy irányítsanak mint egy marionett bábut. Ez az én életem. Azt teszek amit akarok, én szabom meg a határokat. Nem akarom hogy mindenki engem óvjon és védjen éjjel-nappal. Vámpír vagyok, mégis ki a franc árthatna nekem?! Tudok magamra vigyázni, de mégis mindenki úgy kezel mintha mozdulni sem tudnék. De ez mind miattuk van. Összekötöznek. Szorítanak. Megfujtanak, és én fulladok. Nem akarom. Ki akarok szabadulni köteleik közül. És ebben egy valaki lehet segítségemre. Az akit hidegen hagy mi van velem, az akit csak a saját maga érdekei érdekli, az aki fittyet hány a dolgokra, és mindent lazán kezel. Louis. Tudom hogy segítene nekem, ha a nem törődésem egy kis szikráját is meglátja. Tudtam hogy őt legkevésbé sem érdekli mi van velem. Tudtam hogy ő egyenes gerinccel bele menne mindenbe amivel kicsit is rosszabbá tehet. És amivel fájdalmat okozna Zayn-nek. Zayn. Tudtam hogy neki fog fájni legjobban. Fontos vagyok neki, ahogy ő is nekem. De néha már túl sok. Egy burokba kar zárni, ahol én nem akarok élni. Ő mégis rám erőszakolja. azt, amit nem akarok.
Lassan távolodtam el Louis ajkaitól, aki csukott szemmel engedte el ajkaim. Éreztem karomon az egyre erősebb szorítását, majd szemét újra kinyitva mélyen belenézett a szemembe. Kutattam tekintetébe, mélyen, hátha megtudom hogy érte a cselekedetem. Szeme maga volt a végtelenség, akár az égbolt, amelyeken csillagok tündökölnek, úgy csillogott mindkét szeme.  Kézfejét lassan a derekamra csúsztatta, mellkasom egyre szaporábban járt fel alá. Csak bámultam tökéletes arcát, és arra vártam mit cselekszik. Arasznyi lépéssel közelebb lépett hozzám, szemembe lógó barna hajtincsemet gondosan fülem mögé tűrte, majd szeme elidőzött az arcomon. Éreztem ahogy egyre jobban elvörösödöm, és csak azt hajtogatom magamban hogy cselekedjen. Nem telt sok időbe, közelebb hajolva ajkai súrolták az enyémet. Ez egy kérdés volt, szabad? Ajkaim rohamosan tapadtak az övéire, minden mozdulatunk felgyorsult. Kezem rögtön dús hajához kapott, majd erősen megmarkolta. Talán a kelleténél erősebben is, Louis felnyögött de nem törődött vele. Már mindkét keze a derekamon volt, amit egy erős mozdulattal felhelyezett a mosdópultra, majd erősen fogta azt. Csókunk erotikus, és szenvedélyes volt. Néha meg meg álltunk 1-2 másodpercre, lihegve tapasztottuk össze homlokunk, és figyeltük egymás szemét, majd ajkaink újra és újra csatába kezdtek. Nem tudom meddig csókolózhattunk, nem érzékeltem sem a teret, sem az időt. Egyedül őt éreztem. Majd mégis levegő után kapkodva szólaltam meg:
- Louis. - préseltem ki magamból ezt az egy ártatlan szót. - Louis.
Louis tudomásul vette mit akartam ezzel mondani neki, meg állj-t parancsolt minden porcikájának. Levett a pultról, majd én pedig megigazítottam a szoknyám, és a hajam, amely mind visszatükrözte mindazt ami az előbb történt, ezért nem akartam hogy ez a tudomásukra jusson. Viszont még mindig nem tudtam Louis-nak vajon mi is járhat a fejébe. Csak megragadta kézfejem, és húzni kezdett egészen a parkolóban álló kocsiig. Kerestem a tekintetét, de ő egy röpke pillanatra se nézett rám. Rideg volt, és visszahúzódó. Kinyitotta előttem a kocsiajtót, ahol elhelyezkedtem az anyósülésen, ő pedig a kocsi orrát megkerülve huppant le mellém. A kocsi kulcsot behelyezte a helyére és ezzel gyújtást adott a kocsinak. Az autó morgása törte meg a köztünk lévő kínos csendet, de ez mégsem nyugtatott meg, idegesített az hogy nem tudtam mi történik. Elveztettem az irányítást, és olyat tettem amit nem szabadott volna. Egy olyan emberrel, akivel nem szabadott volna. Szörnyen kellene magam érezni, mégsem érzem úgy. És emiatt van lelkiismeret furdalásom.
- Louis. - szólítottam meg újra, miközben fejemet felé fordítottam hogy egyenesen a szemébe nézhessek.
- Kösd be magad.
Ennyi? Rohadt 3 szót kaptam tőle. Érzéketlen, semmit mondó hangnemben. Nem firtattam tovább, tudtam hogy úgy sem fog normális és kielégítő választ adni bármit is kérdezek tőle. Inkább csak az utat bámultam előttünk, és azon gondolkodtam mi  tévő is legyek. Nem tudok Zayn szemébe nézni. Senki máséba. Hibát követtem el hiba után. Tudtam hogy ez így nem mehet tovább. Nem éreztem azt hogy ennek így kell lennie. Valami hiányzott. Valami hiányzott, de nem találom mi az. Időre van szükségem, hogy mindazt ami bennem van feldolgozhassam, és elrendezzem. Túl nyers sebeket hordozok, amely bármikor megbánthat mást is, ezzel fájdalmat okozni neki. Erre az imént történt dolgok világítottak rá. Azzal hogy megcsókoltam Louis-t rettenetesen megbántottam Zayn-t, még ha ezt nem is tudja. És hogy elmondom-e neki? Az eszem és a szívem újra harcba szállt egymással, hol az egyik mért súlyos sebet a másikra, hol a másik. Őszintén. fogalmam sem volt mit tegyek. Ezért elhatároztam valamit, ami jelen esetben mindenkinek ez lesz a legjobb, még ha elsőre nem is úgy tűnik.
Louis leparkolt a ház előtt, amit csönd uralt. Talán nincsenek itthon? A mellettem ülő fiú hangos csattanással vágta be maga után a kocsi ajtaját, majd egyenesen elindult a bejárati ajtó felé. Nem tagadom, kissé meglepődtem, azt hittem meg vár, és együtt megyünk be. Úgy tesz mintha én lennék a hibás, pedig ő ugyan úgy benne volt mindabba amit a mosdóban tettünk, ugyan úgy bűntársam. Louis azonban nem várt meg, egyre gyorsabban lépkedtem kiszállva a kocsiból hogy utolérjem. De már késő volt, Louis benyitott a házba, én pedig másodpercekkel utána érkeztem meg. Öt kidülledt szempárt láttam akik a nappaliban ülve fogták a fejüket, ittak, henyéltek. Louis bevágta maga után az ajtót, akárcsak a kocsi ajtaját, és mit sem törődve a többiek arckifejezésével indult el egyenesen az alkohol tartalmú üveg felé, amelyből jókora adagot ki is töltött magának és egyhúzásnyira meg is itta. A többiek hol rám, hol pedig Louis-ra tekintettek. Majd végül Harry kapott először, és szólalt meg:
- Camilla! Hol voltál? Mindenütt kerestünk! - jött felém kitárt karokkal, majd megölelt. Ölelése szoros volt, már-már fájt, de nem bántam, mert jól esett. Úgy érzem ő az egyetlen aki nem ítél el, bármi is történjék ott lesz mellettem. De figyelmemet nem tudta elvonni Zayn égető tekintete. Éreztem ahogy a bőröm lassan lyukasra ég a tekintetétől, miközben Harry szorosan magához húzott. Nem szólt semmit, csak bámult. És ez volt a legrosszabb. Féltem, hogy már nem is örül nekem. Talán igazam volt? Minden megváltozott volna? Nem csak bennem, hanem benne is? Tekintetem lassan felé vittem, belenéztem egyenesen mély barna szemeibe. Kicsit arrébb húzódtam Harry testétől, mire mindenki minket nézett. Újra a kínos csend. Zayn arca semmitmondó volt, semmi érzelmet, vagy reakciót nem tudtam leolvasni róla.
- És Louis, hol találtad meg Camilla-t? - próbálta oldani a feszültséget újra Harry. Melody halkan felkuncogott, amit nem értettem, hisz ebben nincs semmi nevetni való. Ijedten Louis felé kaptam a fejem, aki szintén rám nézett.
- Egy parkban. Épp ott haladtam el a kocsimmal, aztán megláttam és hazahoztam. - vonta meg a vállát. Nem mondta el. Hazudott. Miattam. Nem volt szép dolog, de az igazság túl fájó lenne. És azok is csalódnának bennem akik eddig nem.
 - Beszélni szeretnék veletek.- böktem ki végül mit is akartam. Lábaim remegtek a félelemtől, odaálltam mindenki elé akik sorban ültek a kanapén. - Zayn, én ... - kezdtem volna bele a mondatomba, mikor Zayn a szavaim hallatán idegesen felpattant és hátat fordítva nekem indult el szobája felé. Nem ha egyszer belekezdtem, végigmondom. - Zayn állj meg! Hallod? Állj meg! Ne hagyj faképnél, ahogy én téged, kérlek. Sajnálom. Sajnálok mindent amivel megbántottalak. Meg tudsz nekem bocsátani? Nem válaszolt. Ott állt háttal nekem, bal kezével a falat támasztotta. Szinte hallottam ahogy idegesen fújja ki és szívja be a levegőt. Nem válaszolt. - Megbántottalak. Tudom. De próbálj kicsit az én szemszögemből látni a dolgokat. Zayn nem tarthatsz folyamatos felügyelet alatt! Nem óvhatsz mindentől! Nem vagyok gyerek, az Isten szerelmére! - talán túl határozott voltam, de ez az igazság, tudnia kell mindazt amit én érzek. - Zayn. Édesanyámat megölték? Fel tudod fogni mekkora fájdalom ez nekem? Az egyetlen ember aki feltétel nélkül szeretett, meghalt? Ha akkor nem megyek vissza a suliba, és te nem változtatsz át azzá a szörnyeteggé aki lettem, ez nem történt volna meg. És egyeltalán miért? Miért engem változtattál át? Miért pont én? Mit ártottam neked? Zayn, egy szörnyeteg vagyok. Egy szörnyeteg, érted? Mivel érdemeltem ezt ki?! - a könnyek sorjában folytak az arcomon. Kifakadtam. Mindarra amire eddig kíváncsi voltam fel tettem neki. Vajon miért engem választott?
- Szóval én vagyok a hibás mindenért. - szólalt meg végre, de még mindig meggörnyedve és támaszkodva állt. Kizártam a külvilágot. Nem érdekelt az, hogy Louis-ék mind figyelemmel kísérik a veszekedésünk.
 - Nem Zayn! Én nem ezt mondtam! Egyszerűen csak nem tudom mit tettem amiért ezt kapom. Ha most nem lennék vámpír apád nem üldözne, anyám pedig élne, és élném a szürke, de mégis kellemes életem.
 - Nélkülem. Szóval már nem is számítok neked? Ennyi volt? - testével most felém fordult, zord léptekkel közeledett felém, majd szorosan hozzám megállt előttem. - Engem is megbántál? Megbántad hogy találkoztunk?
 Lefagytam. Hirtelen a gondolataim összekuszálodtak a fejemben. Nem tudtam egy értelmes gondolatot is kimondani. Miért nehezíti meg ? Miért nehezíti meg az elválást?
- Mond ki! - Zayn selymes hangja most rekedt és meggyötört volt, ahogy egyenesen az arcomba üvöltötte szavait. Próbáltam összeszedni a gondolataim, de minden olyan kusza volt. Mintha minden elromlana körülöttem. Miattam. Mind miattam van.
- Nem! Nem Zayn! Soha nem bántam meg azt hogy megismertelek! - kiabáltam vissza, egyenesen az arcába, miközben a könnyeim szaporán folytak és csak folytak le az arcomon. Közelebb léptem hozzá. Borostás arcán egy könnycsepp gördült le, amelyet a kezemmel letöröltem miközben kezem arcára helyeztem.
- Csodálatos vagy, ne felejtsd. Velem van a baj. Én nem érdemlem meg azt a sok törődést amit tőled kapok. Nem érdemellek meg. Zayn könnyei szaporodni kezdtek szavaim hallatán, ahogy az enyéim is. A fájdalmat, amit akkor érzett a szívem nem tudja felülmúlni semmi. Azt éreztem hogy mindjárt leáll, nem fog tovább dobogni, túl sok volt neki.
 - Camilla ... ne ... ne ... ne kezd.- hangja keserű volt a fájdalom ízétől. Tudtam, hogy belül ő is szenved, akárcsak én. De még mindig biztos voltam abban hogy ez a legjobb döntés.
- Időre van szükségem. Elmegyek. És kérlek ne tarts vissza. Mindenkinek ez lesz a legjobb. Zayn arca megfeszült, szemeit becsukta ahogy a szavak elhagyták a szám. Éreztem ahogy remeg a karja, szíve pedig hevesen dobog.
- Ne hagyj el ... kérlek. Bármit megteszek, csak maradj. Maradj velem. - hangja elhalkult, nem bírta tovább, és én sem. Tudtam hogy nehéz lesz megválnom tőle, de azt sosem gondoltam hogy ekkora erőfeszítést kell tennem ezért.
- Még visszajövök, ígérem. - tekintetem lassan ajkaira vándorolt. Sokáig vonakodtam, míg nem ajkaink lassan összeértek. Zayn fájdalmasan csókolt vissza, miközben a hajamba túrt, és úgy fogta azt mintha soha nem akarná elengedni. Ajkaink lassan távolodtak el egymástól, homlokunkat egymásnak tapasztottuk, majd a többiek felé fordultam.
 - Lenne még valami. Nem egyedül mennék. - néztem szét a kis társaság közt, a szemem pedig megakadt Louis-on. - Louis, velem jönnél? Kidülledt szemek, és 'o' formájú szákkal találkoztam ahogy elmondtam mit is szeretnék. Mindenki csak engem bámult, én pedig annyira féltem Zayn reakciójától, hogy ránézni se mertem.
- Öhm ... jól hallottam? Hogy én kísérjelek el? - Louis hangja most más volt. Meglepett, de valahogy mégis éreztem azt hogy nem érte a döntésem váratlan meglepetésként. Válaszképp csak bólintottam. Mindenki csak bámult rám, nem tudta mit szóljon. - Biztos hogy azt akarod hogy én menjek?
- Száz százalék. - válaszoltam a fiúnak, aki felvette azt a tipikus töprengő arcát, majd mögöttem megszólalt az a selymes mély hang, amitől megremegnek a lábaim.
- Louis, menj. Nem tudom miért te, és hova, de kérlek menj. Vigyázz rá, bármennyire is utálsz. Kérlek.
Láttam Louis arcán, ha csak egy pillanatra is, de meghatották Zayn szavai. Engedelmesen bólintott.
- Mikor megyünk?
- Amint bepakoltunk. - adtam a fiúnak választ, és ezzel el is indult a szobája felé. Zayn ujjai elengedték az enyémet, felkapva a bőrkabátját indult egyenesen az erdőbe. Utána akartam kiabálni, de nem ment. Mit mondhatnék még neki? Minden szavam egy újabb fájdalom bomba neki. Nem akartam még jobban tönkretenni. Hát elindultam én is hogy összecsomagoljak. A ruhákat csiga lassúsággal pakoltam bele a bőröndömbe, a szívem vissza húzott, de az eszem fölényeskedett felette. Hangos zörejjel magam után húztam az utazótáskám mikor az ajtóhoz értem ahol már mindenki készenlétbe állt, vagyis Louis, a többiek pedig mind búcsúzásra készen álltak ott. Mindenkihez odamentem, mindenkit szorosan megöleltem. Nehéz volt elválni tőlük, még ha nem is vér szerint, de a családomként tekintettem rájuk. Melody halkan a fülembe súgta: ' Képes vagy itt hagyni 4 fiúval?' , mire csak felnevettem. tudtam hogy neki semmi sem akadály. Erős és talpraesett lány, menni fog neki, tudom. Liam szorosan magához ölelt, majd elvont magától, és mélyen a szemembe nézett.
- Miért ő? - nézett Louis-ra. - Nem értelek Camilla.
- Majd egyszer megérted. - mosolyogtam rá, adtam egy halovány puszit az arcára, és indultam ki Louis-hoz aki már a kocsiba ülve várt rám. - Oh, ezt elfelejtettem. odaadnád Zayn-nek?
Liam mosolyogva elvette tőlem a borítékba rejtett levelem. Talán nem tudtam tőle rendesen elköszönni, de nem vártam azt hogy végignézze amint elmegyek. Nem akarom jobban tönkretenni. Beülve a kocsiba integettem az ajtóban álló társaságnak, akik egy kanyar után már el is tűntek a látókörömből. Mint általában az út Louis-sal csendesen telt, csak a kocsi motorjának morgását lehetett hallani, és azt ahogy idegesen vesszük mindketten a levegőt.
Ketten egyszerre léptünk be a repülőtéri terminálba. Az emberek nyüzsögtek. Rögtön meg is csapott mennyei illatuk, de tudtam magam kontrollálni. Ha Zayn nem tanítja nekem ezt meg nem menne. Ezt is neki köszönhetem.
- Na és hova is megyünk? - nézett le rám Louis. Tulajdonképpen fogalmam sem volt. Fel néztem a repülők indulásainak táblázatára, hát ha találok valami olyat ami mindkettőnknek megfelel.
- Las Vegas? - kérdeztem a fiútól. tetszett neki az ötlet, kérdésemet nagy mosollyal az arcán fogadta.
- Las Vegas.