Köszönöm! - 13. fejezet

Sziasztok drága olvasóim! Huu annyira szégyellem mindig magam hogy nem tudok sűrűbben újakat hozni, de most kicsit megviselt vagyok lelkileg és fizikailag is. Néhányan elég "kedves" módon kifejezték azt hogy már mennyire elegük van abból hogy nem hozok új részt. Köszönöm. Tényleg nagyon jól esett, csak tudjátok igaz hogy az írás a hobbim, de emelett nekem is van saját életem, valamint nem lógok egész nap a számítógép előtt, nem mellesleg a mamámat műtötték és még fel kell épülnie és csak én tudok melette lenni egész nap, nem tehetek róla. Hamarosan lesz egy meglepim nektek, remélem tetszeni fog! Bár ki mennyire örül ennek .. majd meglátjuk!  Nem fecsegek tovább, jó olvasást, most ez sikeredett,mostanában nem vagyok a toppon. D xx

" Olyan kedves volt, nem tudtam mi ütött belé .. " - Camilla Adams

Louis Freegard

- Most mi van?! Nem ezt akartad?! - nézett körbe érthetetlen tekintettel Melody. A lány vagány viselkedése, és mit sem törődése halvány mosolyt csalt az arcomra. kemény és belevaló vámpírcsaj volt, nem minden nap találkozhattam ilyen lánnyal. Zayn azonban velem ellentétben roppantul nem volt oda a lányért, tüzes tekintettel indult Melody felé, de a tűz nem  a vágytól égett. Hanem a haragtól, és attól hogy megölhesse. Niall-el rögvest a fiú elé álltunk, habár én nem élveztem volna a kis harcot közöttük, de ezuttal most nem a saját javamra cselekedtem. Bár már abban sem voltam biztos hogy Zayn ölné meg a lányt. Talán fordítva? Már magam sem tudnám eldönteni. Erősen fogtam a fiú ökölbe szorított kezét, ami szüntelenül remegett. Szemeiből a könnyek már akadozva folytak le borostás arcán, amelyek közül néhány a kézfejemen landolt. Bár szívem minden erejével haragudtam és utáltam fivéremet, és mindig azt kívántam, hogy az élet adja vissza neki mindazt amit velem, és a családunkkal tett, de megsajnáltam. Az élet nem kímélte, kamatostul visszaadta neki mindazt a fájdalmat amit apám elveszítésekor éreztem.
 - Liam vidd fel Camilla-t! Mi lenyugtatjuk Zayn-t! - kiabálta mellettem Niall akadozva, Zayn pedig ingerülten rángatózott kezeink közt.
- Zayn nyugodj le, ugysincs semmi esélyed, gyúrni járok. - mondtam neki, megvillantva fehér és sármos mosolyom. Liam pedig sietős mozdulatokkal felkapta a lány testét, és már el is tűnt vele. Harry utoljára rám nézett, majd bólintottam hogy menjen, megbirkózunk Zayn-el. Megfogta nyakkendőjét, majd jobbra-balra mozgatva lazított rajta, majd az ő teste is szempillantások alatt eltűnt előttem. Niall-el pedig minden erőnkkel azon voltunk hogy Zayn-t minél messzebb vigyük az emberektől. Mikor már az erdő közepe táján voltunk, Zayn-t elengedtük kezeink hatalma alól, gyenge teste pedig a földre zuhant. Hosszú percekig csak feküdt a földön, és mikor már azt hittük kellőképpen megnyugodott hirtelen mozdulattal felkapott a földről egy fadarabot, majd azt egyenesen a gyomromba szúrta. Szerencsére életem során számtalan vámpír próbált már kishíján megölni, ezért az ilyesfajta támadásokra már mondhatnánk hogy immunis vagyok. De azt soha nem mondtam hogy ezek nem dühítenek fel. Kitépve magamból a fadarabot odasétáltam a térdre rogyott fiú elé, mintha semmi sem történt volna, majd öklömet gyomorszájának célozva ütöttem meg. Zayn pedig reakcióképp keservesen a földet bámulva felnyögött egyet.
- Louis állj már le! - ragadta meg Niall mindkét karom, mielőtt újra cselekednék. - Láthatod milyen állapotban van, ne bántsd már te is!
- Nem érdekel, tudod?! Nem érdekel! - fakadtam ki. - Minden a drága Camilla-ról és Zayn-ről szól. Mi vagyok én, bébiszitter hogy egyszer az egyikre, hol a másikra kell vigyáznom.
- Nem Louis. Te a testvére vagy. És szereted, nagyon jól tudod, még ha ezt az érzést el is akarod magadban nyomni. Máskülönben most nem lennél itt. - tette rá a kezét a bal vállamra. Bármennyire is próbáltam ellenállni szavainak, legbelül tudtam hogy igaza van.
- Vigyük haza. - zártam le a témát, majd felsegítettem fivérem testét.
Hazaérve megpillantottuk Camilla -t ahogy még mindig eszméletlenül fekszik végig a kanapén, mellette pedig Liam tenyerébe temeti arcát. Zayn megszorította kezem mikor elé tárult a látvány, majd lassan, kissé félve odaült Camilla-hoz. Fejét óvatosan az ölébe tette, szétkuszálódott haját gondosan a lány füle mögé tűrte. Összenéztünk fivéreimmel, tudtuk ránk már nincs szükség.


Reggel felkelve, kíváncsi voltam mi történt az este hátralevő részében. Halk léptekkel indultam meg a pizsamámban a nappali felé mikor kiáltások szűrődtek ki a helységből. Tompa léptekkel haladtam lábujjhegyen a nappaliig, ahol elbújtam a fal mögött, és amögül leselkedtem. Elöszőr csak Camilla-t láttam hátulról, ahogy kezeivel össze-vissza kalapál. És akaratom ellenére meghallottam egy-egy mondatot a vitájukból. Megőrültél?! Hogy mondhatsz ilyet?! Higyj nekem, így is elég nehéz. Hagyj békén. És ez volt a végszó. Camilla sebesen haladt el mellettem, egy utolsó pillantást vetve rám, és hangosan becsapta maga mögött az ajtót.
- Camilla! Camilla! Mégis hova mész?! - kiáltott utána Zayn. De mind hiába. Feltételeztem a lány már rég messze járt. - Te meg mit hallgatózol itt?! Húzz el a francba!
Halvány mosollyal az arcomon csak fejem csóváltam, mert tudtam hogy nem gondolta komolyan. Hiába próbálja a kemény fiút adni, az a szerep már rég be lett töltve. Általam. Ő mindig is az a kis érzékeny kisfiú lesz aki mindig is volt. Nem szóltam neki, hagytam hogy lenyugodjon. De megnyugtatni se akartam. Arra mindig is itt volt neki a drágalátos Liam-je. Ezért komótosan elindult a konyha felé, hogy jóllakjak. Miután végre nem éreztem azt a borzasztó éhséget, vettem egy forró zuhanyt. Élveztem ahogy a forró cseppek lefolynak a testemen, és felpezsdülök tőle. Kilépve a zuhany alól, megborzoltam világosbarna hajamat, és a tükör segítségével szépen elrendeztem a rakoncátlan szálakat. A törülközőt a derekam köré tekerve léptem ki a fürdőszobából, ahol rögvest Liam-nek ütköztem. Amint próbáltam arrébb lépni és kikerülni elém lépett, és újra mellkasának ütköztem.
- Haver, elengednél?! Mi a fene bajod van már neked is?! - förmedtem rá. Mi van ma mindenki idegbeteg?!
- Gyere. Megkeressük Camilla-t. - válaszolta Liam egyhangúan, majd a karomat megragadva kezdett el maga után húzni.
- Nem megyek sehova. - szögeztem le a témát, és elindultam a szobám felé. Liam nem firtatta túlságosan, tudta hogy fölösleges lenne győzködni, úgy sem megyek. Miután felöltöztem, magamra vettem a fekete bőrdzsekim, és ugy gondoltam mivel nincs itthon senki, elmegyek a helyi kocsmába. lekapva a falról a kulcsokat, már a kocsiban ülve vezettem a város felé. South Meet sosem volt nagy város, inkább csak afféle átutazó település. Nem laknak sokan, de épp elegen. Csendes, inkább misztikus város. De hát ha egyszer vámpírok lakják ...  csak hogy ezt az emberek nem tudják. Miután leparkoltam a kocsival, beléptem a dohos, cigi és alkohol szagú helységbe. Az ajtó fölötti csilingelő hang jelezte hogy valaki belépett. A pultos rögtön felém kapta a fejét, és nagy mosollyal az arcán üdvözölt.
- Freegard. De rég láttalak tesó! - üdvözölt miközben lepacsiztunk egymással. Igen, régebben sok időt töltöttem itt. - Mit adhatok?
- Vodka. Valami erőset.
-Csak nem valami gond van? - nézett föl a pult mögül miközben kitöltötte nekem egy pohárba az italom.
- Zayn. Meg az új csaja. Már tököm ki van velük. Most is a drágalátos barátnőjét kellene keresgélnem, de engem olyan hidegen hagy az egész. - mondtam neki, miközben nagyokat kortyoltam az alkoholból ami lassacskán marta a nyelőcsövem. Jack figyelmesen nézte miközben fogyasztom az italom kínomban, majd a fejét oldalra kapva vonta el a tekintetét. Lenyelve az utolsó kortyot is oldalra néztem, hogy megtudjam ki ült le az imént mellém.
- Camilla?! - kerekedtek el a szemeim, mikor megláttam a síró lányt, ahogy a kezében lévő whisky-s üveget átnyújtja Jack-nek.
- M ... még egyet. - mondta rekedt hanggal, és bár nem voltam közel hozzá mégis éreztem a szájából kiáramló alkohol szagot. A pultos szófogadóan nyújtotta át neki az újabb adagot, Camilla pedig örömmel kezdte inni.
 - Mára már elég lesz, jó? - vettem ki Camilla kezéből, aki ide-oda billegve a bárpultszéken hadonászott utána.
- Add vissz ... - csuklott egyet. - Vissza. Az az enyém. Vegyél magadnak. Bár tudtam hogy Camilla így becsípve jó társaság lehet, de nem akartam ennél is több bonyodalmat. Hazaviszem, nincs más választásom.
- Gyere, hazaviszlek. - és ahogy kimondtam a mondatom, Camilla fulladozni kezdett, és hirtelen a föld felé kapta a fejét, és egyenesen a cipőmet hányta le. Jack hangosan fújj-ogni kezdett, valami együtt.
 - A rohadt életbe Camilla! - néztem az undorító látványt a cipőmön, de hamar elkaptam a fejem mielőtt én is rókáznék. Átkaroltam Camilla derekát, ő pedig a gyenge és vékony karjával a nyakamba kapaszkodott. Egyenesen a mosdóba vittem, ami sivár, és kihalt volt. Mosdófülkék, hatalmas tükrök a falon. Megnyitottam a legközelebbi csapot és lefröcsköltem Camilla arcát.
 - Ez hideg. - nevetett.
- Most meg a szád, igyál egy kortyot. - parancsoltam rá, mire ő bágyadt szemekkel rám nézett, de engedelmeskedett. Még mindig kezeim közt tartottam, magát nem bírta volna megtartani. Mikor végzett, megtörölte a száját, és újra felém nézett. Hosszú percekig nézett egyenesen bele a szemembe, már-már kellemetlenül éreztem magam.
 - Miért segítesz nekem? Azt hittem gyűlölsz ... - szólalt meg végre, miközben még mindig a szememet fürkészte az övével.
 - Gyere menjünk. - elengedtem, most már csak kézfejét fogtam, és az ajtó felé húztam, de megállított.
- Louis. - kezdett bele.
- Zayn miért mondja azt hogy anya halott? Én tudom hogy él. Sarokba szorított. Most mégis mit mondjak? Mondjam el az igazat, és küldjem újra padlóra? Vagy hazudjak? De nem, nem akarok hazudni. Jobbnak találtam nem foglalkozni a kérdésével.
- Gyere menjünk. Kimerült vagy ahhoz hogy ésszerűen gondolkodj.
- Louis. - mondta ki újra a nevem, ami már kezdett idegesíteni.
- Mi van már?! - fordultam vissza felé, majd egy forró ajkat éreztem a sajátjaimon.
- Köszönöm. - suttogta.