Jó döntés? - 14.fejezet

Sziasztok! Nos, próbáltam minél előbb hozni a részt,és hoztam volna előbb is de nagyon nehezen jöttek a szavak. Megmondom őszintén nem nagyon van mostanában ihletem, lehet hogy azért mert sok bántást kaptam az elmúlt hetekben a blogra nézve,nem tudom. Tudjátok sok tervem volt ezzel a bloggal, de valahogy mégsem megy. Nem akarok így itt hagyni, és befejezetlenül abba hagyni, mert befejezem. Nem tudom hány részben, de be fogom. De azért az írás mégis nekem többet jelent, ezért elárulom a meglepetésem - már akinek az - , új blogot nyitok. Egyenlőre még nincs fent a prológus, de dolgozom rajta, de a blog trailer videóját ITT a blogot pedig ITT  láhatjátok. És most röhöghettek hogy ha 1 blogot se birok el, hogy birok el kettőt. Ez számomra is kérdés, de még is úgy érzem meg kell írnom ezt a blogot. Jó olvasást, most egy kicsit hosszabb résszel jöttem! xx


Camilla Adams

" Tudtam hogy a kapcsolatuk nem lesz zökkenőmentes, de láttam hogy szeretik egymást. Épp ezért nem számítottam Camilla döntésére." - Liam Freegard

Legbelül, valahol mélyen, talán tudtam hogy helytelenül cselekszem, de be voltam csípve egy kicsit, de meg tudtam ítélni hogy a kelleténél jóval több alkohol csúszott le a torkomon, mint ahogy én hozzá vagyok szokva. De mégis úgy gondolom elég idős vagyok ahhoz, hogy eldöntsem mit és hol akarok csinálni. nem vagyok már kisgyerek akinek a szájába kell rágni mit tegyen. Tudok és akarok is önálló döntéseket hozni. Nem akarom hogy irányítsanak mint egy marionett bábut. Ez az én életem. Azt teszek amit akarok, én szabom meg a határokat. Nem akarom hogy mindenki engem óvjon és védjen éjjel-nappal. Vámpír vagyok, mégis ki a franc árthatna nekem?! Tudok magamra vigyázni, de mégis mindenki úgy kezel mintha mozdulni sem tudnék. De ez mind miattuk van. Összekötöznek. Szorítanak. Megfujtanak, és én fulladok. Nem akarom. Ki akarok szabadulni köteleik közül. És ebben egy valaki lehet segítségemre. Az akit hidegen hagy mi van velem, az akit csak a saját maga érdekei érdekli, az aki fittyet hány a dolgokra, és mindent lazán kezel. Louis. Tudom hogy segítene nekem, ha a nem törődésem egy kis szikráját is meglátja. Tudtam hogy őt legkevésbé sem érdekli mi van velem. Tudtam hogy ő egyenes gerinccel bele menne mindenbe amivel kicsit is rosszabbá tehet. És amivel fájdalmat okozna Zayn-nek. Zayn. Tudtam hogy neki fog fájni legjobban. Fontos vagyok neki, ahogy ő is nekem. De néha már túl sok. Egy burokba kar zárni, ahol én nem akarok élni. Ő mégis rám erőszakolja. azt, amit nem akarok.
Lassan távolodtam el Louis ajkaitól, aki csukott szemmel engedte el ajkaim. Éreztem karomon az egyre erősebb szorítását, majd szemét újra kinyitva mélyen belenézett a szemembe. Kutattam tekintetébe, mélyen, hátha megtudom hogy érte a cselekedetem. Szeme maga volt a végtelenség, akár az égbolt, amelyeken csillagok tündökölnek, úgy csillogott mindkét szeme.  Kézfejét lassan a derekamra csúsztatta, mellkasom egyre szaporábban járt fel alá. Csak bámultam tökéletes arcát, és arra vártam mit cselekszik. Arasznyi lépéssel közelebb lépett hozzám, szemembe lógó barna hajtincsemet gondosan fülem mögé tűrte, majd szeme elidőzött az arcomon. Éreztem ahogy egyre jobban elvörösödöm, és csak azt hajtogatom magamban hogy cselekedjen. Nem telt sok időbe, közelebb hajolva ajkai súrolták az enyémet. Ez egy kérdés volt, szabad? Ajkaim rohamosan tapadtak az övéire, minden mozdulatunk felgyorsult. Kezem rögtön dús hajához kapott, majd erősen megmarkolta. Talán a kelleténél erősebben is, Louis felnyögött de nem törődött vele. Már mindkét keze a derekamon volt, amit egy erős mozdulattal felhelyezett a mosdópultra, majd erősen fogta azt. Csókunk erotikus, és szenvedélyes volt. Néha meg meg álltunk 1-2 másodpercre, lihegve tapasztottuk össze homlokunk, és figyeltük egymás szemét, majd ajkaink újra és újra csatába kezdtek. Nem tudom meddig csókolózhattunk, nem érzékeltem sem a teret, sem az időt. Egyedül őt éreztem. Majd mégis levegő után kapkodva szólaltam meg:
- Louis. - préseltem ki magamból ezt az egy ártatlan szót. - Louis.
Louis tudomásul vette mit akartam ezzel mondani neki, meg állj-t parancsolt minden porcikájának. Levett a pultról, majd én pedig megigazítottam a szoknyám, és a hajam, amely mind visszatükrözte mindazt ami az előbb történt, ezért nem akartam hogy ez a tudomásukra jusson. Viszont még mindig nem tudtam Louis-nak vajon mi is járhat a fejébe. Csak megragadta kézfejem, és húzni kezdett egészen a parkolóban álló kocsiig. Kerestem a tekintetét, de ő egy röpke pillanatra se nézett rám. Rideg volt, és visszahúzódó. Kinyitotta előttem a kocsiajtót, ahol elhelyezkedtem az anyósülésen, ő pedig a kocsi orrát megkerülve huppant le mellém. A kocsi kulcsot behelyezte a helyére és ezzel gyújtást adott a kocsinak. Az autó morgása törte meg a köztünk lévő kínos csendet, de ez mégsem nyugtatott meg, idegesített az hogy nem tudtam mi történik. Elveztettem az irányítást, és olyat tettem amit nem szabadott volna. Egy olyan emberrel, akivel nem szabadott volna. Szörnyen kellene magam érezni, mégsem érzem úgy. És emiatt van lelkiismeret furdalásom.
- Louis. - szólítottam meg újra, miközben fejemet felé fordítottam hogy egyenesen a szemébe nézhessek.
- Kösd be magad.
Ennyi? Rohadt 3 szót kaptam tőle. Érzéketlen, semmit mondó hangnemben. Nem firtattam tovább, tudtam hogy úgy sem fog normális és kielégítő választ adni bármit is kérdezek tőle. Inkább csak az utat bámultam előttünk, és azon gondolkodtam mi  tévő is legyek. Nem tudok Zayn szemébe nézni. Senki máséba. Hibát követtem el hiba után. Tudtam hogy ez így nem mehet tovább. Nem éreztem azt hogy ennek így kell lennie. Valami hiányzott. Valami hiányzott, de nem találom mi az. Időre van szükségem, hogy mindazt ami bennem van feldolgozhassam, és elrendezzem. Túl nyers sebeket hordozok, amely bármikor megbánthat mást is, ezzel fájdalmat okozni neki. Erre az imént történt dolgok világítottak rá. Azzal hogy megcsókoltam Louis-t rettenetesen megbántottam Zayn-t, még ha ezt nem is tudja. És hogy elmondom-e neki? Az eszem és a szívem újra harcba szállt egymással, hol az egyik mért súlyos sebet a másikra, hol a másik. Őszintén. fogalmam sem volt mit tegyek. Ezért elhatároztam valamit, ami jelen esetben mindenkinek ez lesz a legjobb, még ha elsőre nem is úgy tűnik.
Louis leparkolt a ház előtt, amit csönd uralt. Talán nincsenek itthon? A mellettem ülő fiú hangos csattanással vágta be maga után a kocsi ajtaját, majd egyenesen elindult a bejárati ajtó felé. Nem tagadom, kissé meglepődtem, azt hittem meg vár, és együtt megyünk be. Úgy tesz mintha én lennék a hibás, pedig ő ugyan úgy benne volt mindabba amit a mosdóban tettünk, ugyan úgy bűntársam. Louis azonban nem várt meg, egyre gyorsabban lépkedtem kiszállva a kocsiból hogy utolérjem. De már késő volt, Louis benyitott a házba, én pedig másodpercekkel utána érkeztem meg. Öt kidülledt szempárt láttam akik a nappaliban ülve fogták a fejüket, ittak, henyéltek. Louis bevágta maga után az ajtót, akárcsak a kocsi ajtaját, és mit sem törődve a többiek arckifejezésével indult el egyenesen az alkohol tartalmú üveg felé, amelyből jókora adagot ki is töltött magának és egyhúzásnyira meg is itta. A többiek hol rám, hol pedig Louis-ra tekintettek. Majd végül Harry kapott először, és szólalt meg:
- Camilla! Hol voltál? Mindenütt kerestünk! - jött felém kitárt karokkal, majd megölelt. Ölelése szoros volt, már-már fájt, de nem bántam, mert jól esett. Úgy érzem ő az egyetlen aki nem ítél el, bármi is történjék ott lesz mellettem. De figyelmemet nem tudta elvonni Zayn égető tekintete. Éreztem ahogy a bőröm lassan lyukasra ég a tekintetétől, miközben Harry szorosan magához húzott. Nem szólt semmit, csak bámult. És ez volt a legrosszabb. Féltem, hogy már nem is örül nekem. Talán igazam volt? Minden megváltozott volna? Nem csak bennem, hanem benne is? Tekintetem lassan felé vittem, belenéztem egyenesen mély barna szemeibe. Kicsit arrébb húzódtam Harry testétől, mire mindenki minket nézett. Újra a kínos csend. Zayn arca semmitmondó volt, semmi érzelmet, vagy reakciót nem tudtam leolvasni róla.
- És Louis, hol találtad meg Camilla-t? - próbálta oldani a feszültséget újra Harry. Melody halkan felkuncogott, amit nem értettem, hisz ebben nincs semmi nevetni való. Ijedten Louis felé kaptam a fejem, aki szintén rám nézett.
- Egy parkban. Épp ott haladtam el a kocsimmal, aztán megláttam és hazahoztam. - vonta meg a vállát. Nem mondta el. Hazudott. Miattam. Nem volt szép dolog, de az igazság túl fájó lenne. És azok is csalódnának bennem akik eddig nem.
 - Beszélni szeretnék veletek.- böktem ki végül mit is akartam. Lábaim remegtek a félelemtől, odaálltam mindenki elé akik sorban ültek a kanapén. - Zayn, én ... - kezdtem volna bele a mondatomba, mikor Zayn a szavaim hallatán idegesen felpattant és hátat fordítva nekem indult el szobája felé. Nem ha egyszer belekezdtem, végigmondom. - Zayn állj meg! Hallod? Állj meg! Ne hagyj faképnél, ahogy én téged, kérlek. Sajnálom. Sajnálok mindent amivel megbántottalak. Meg tudsz nekem bocsátani? Nem válaszolt. Ott állt háttal nekem, bal kezével a falat támasztotta. Szinte hallottam ahogy idegesen fújja ki és szívja be a levegőt. Nem válaszolt. - Megbántottalak. Tudom. De próbálj kicsit az én szemszögemből látni a dolgokat. Zayn nem tarthatsz folyamatos felügyelet alatt! Nem óvhatsz mindentől! Nem vagyok gyerek, az Isten szerelmére! - talán túl határozott voltam, de ez az igazság, tudnia kell mindazt amit én érzek. - Zayn. Édesanyámat megölték? Fel tudod fogni mekkora fájdalom ez nekem? Az egyetlen ember aki feltétel nélkül szeretett, meghalt? Ha akkor nem megyek vissza a suliba, és te nem változtatsz át azzá a szörnyeteggé aki lettem, ez nem történt volna meg. És egyeltalán miért? Miért engem változtattál át? Miért pont én? Mit ártottam neked? Zayn, egy szörnyeteg vagyok. Egy szörnyeteg, érted? Mivel érdemeltem ezt ki?! - a könnyek sorjában folytak az arcomon. Kifakadtam. Mindarra amire eddig kíváncsi voltam fel tettem neki. Vajon miért engem választott?
- Szóval én vagyok a hibás mindenért. - szólalt meg végre, de még mindig meggörnyedve és támaszkodva állt. Kizártam a külvilágot. Nem érdekelt az, hogy Louis-ék mind figyelemmel kísérik a veszekedésünk.
 - Nem Zayn! Én nem ezt mondtam! Egyszerűen csak nem tudom mit tettem amiért ezt kapom. Ha most nem lennék vámpír apád nem üldözne, anyám pedig élne, és élném a szürke, de mégis kellemes életem.
 - Nélkülem. Szóval már nem is számítok neked? Ennyi volt? - testével most felém fordult, zord léptekkel közeledett felém, majd szorosan hozzám megállt előttem. - Engem is megbántál? Megbántad hogy találkoztunk?
 Lefagytam. Hirtelen a gondolataim összekuszálodtak a fejemben. Nem tudtam egy értelmes gondolatot is kimondani. Miért nehezíti meg ? Miért nehezíti meg az elválást?
- Mond ki! - Zayn selymes hangja most rekedt és meggyötört volt, ahogy egyenesen az arcomba üvöltötte szavait. Próbáltam összeszedni a gondolataim, de minden olyan kusza volt. Mintha minden elromlana körülöttem. Miattam. Mind miattam van.
- Nem! Nem Zayn! Soha nem bántam meg azt hogy megismertelek! - kiabáltam vissza, egyenesen az arcába, miközben a könnyeim szaporán folytak és csak folytak le az arcomon. Közelebb léptem hozzá. Borostás arcán egy könnycsepp gördült le, amelyet a kezemmel letöröltem miközben kezem arcára helyeztem.
- Csodálatos vagy, ne felejtsd. Velem van a baj. Én nem érdemlem meg azt a sok törődést amit tőled kapok. Nem érdemellek meg. Zayn könnyei szaporodni kezdtek szavaim hallatán, ahogy az enyéim is. A fájdalmat, amit akkor érzett a szívem nem tudja felülmúlni semmi. Azt éreztem hogy mindjárt leáll, nem fog tovább dobogni, túl sok volt neki.
 - Camilla ... ne ... ne ... ne kezd.- hangja keserű volt a fájdalom ízétől. Tudtam, hogy belül ő is szenved, akárcsak én. De még mindig biztos voltam abban hogy ez a legjobb döntés.
- Időre van szükségem. Elmegyek. És kérlek ne tarts vissza. Mindenkinek ez lesz a legjobb. Zayn arca megfeszült, szemeit becsukta ahogy a szavak elhagyták a szám. Éreztem ahogy remeg a karja, szíve pedig hevesen dobog.
- Ne hagyj el ... kérlek. Bármit megteszek, csak maradj. Maradj velem. - hangja elhalkult, nem bírta tovább, és én sem. Tudtam hogy nehéz lesz megválnom tőle, de azt sosem gondoltam hogy ekkora erőfeszítést kell tennem ezért.
- Még visszajövök, ígérem. - tekintetem lassan ajkaira vándorolt. Sokáig vonakodtam, míg nem ajkaink lassan összeértek. Zayn fájdalmasan csókolt vissza, miközben a hajamba túrt, és úgy fogta azt mintha soha nem akarná elengedni. Ajkaink lassan távolodtak el egymástól, homlokunkat egymásnak tapasztottuk, majd a többiek felé fordultam.
 - Lenne még valami. Nem egyedül mennék. - néztem szét a kis társaság közt, a szemem pedig megakadt Louis-on. - Louis, velem jönnél? Kidülledt szemek, és 'o' formájú szákkal találkoztam ahogy elmondtam mit is szeretnék. Mindenki csak engem bámult, én pedig annyira féltem Zayn reakciójától, hogy ránézni se mertem.
- Öhm ... jól hallottam? Hogy én kísérjelek el? - Louis hangja most más volt. Meglepett, de valahogy mégis éreztem azt hogy nem érte a döntésem váratlan meglepetésként. Válaszképp csak bólintottam. Mindenki csak bámult rám, nem tudta mit szóljon. - Biztos hogy azt akarod hogy én menjek?
- Száz százalék. - válaszoltam a fiúnak, aki felvette azt a tipikus töprengő arcát, majd mögöttem megszólalt az a selymes mély hang, amitől megremegnek a lábaim.
- Louis, menj. Nem tudom miért te, és hova, de kérlek menj. Vigyázz rá, bármennyire is utálsz. Kérlek.
Láttam Louis arcán, ha csak egy pillanatra is, de meghatották Zayn szavai. Engedelmesen bólintott.
- Mikor megyünk?
- Amint bepakoltunk. - adtam a fiúnak választ, és ezzel el is indult a szobája felé. Zayn ujjai elengedték az enyémet, felkapva a bőrkabátját indult egyenesen az erdőbe. Utána akartam kiabálni, de nem ment. Mit mondhatnék még neki? Minden szavam egy újabb fájdalom bomba neki. Nem akartam még jobban tönkretenni. Hát elindultam én is hogy összecsomagoljak. A ruhákat csiga lassúsággal pakoltam bele a bőröndömbe, a szívem vissza húzott, de az eszem fölényeskedett felette. Hangos zörejjel magam után húztam az utazótáskám mikor az ajtóhoz értem ahol már mindenki készenlétbe állt, vagyis Louis, a többiek pedig mind búcsúzásra készen álltak ott. Mindenkihez odamentem, mindenkit szorosan megöleltem. Nehéz volt elválni tőlük, még ha nem is vér szerint, de a családomként tekintettem rájuk. Melody halkan a fülembe súgta: ' Képes vagy itt hagyni 4 fiúval?' , mire csak felnevettem. tudtam hogy neki semmi sem akadály. Erős és talpraesett lány, menni fog neki, tudom. Liam szorosan magához ölelt, majd elvont magától, és mélyen a szemembe nézett.
- Miért ő? - nézett Louis-ra. - Nem értelek Camilla.
- Majd egyszer megérted. - mosolyogtam rá, adtam egy halovány puszit az arcára, és indultam ki Louis-hoz aki már a kocsiba ülve várt rám. - Oh, ezt elfelejtettem. odaadnád Zayn-nek?
Liam mosolyogva elvette tőlem a borítékba rejtett levelem. Talán nem tudtam tőle rendesen elköszönni, de nem vártam azt hogy végignézze amint elmegyek. Nem akarom jobban tönkretenni. Beülve a kocsiba integettem az ajtóban álló társaságnak, akik egy kanyar után már el is tűntek a látókörömből. Mint általában az út Louis-sal csendesen telt, csak a kocsi motorjának morgását lehetett hallani, és azt ahogy idegesen vesszük mindketten a levegőt.
Ketten egyszerre léptünk be a repülőtéri terminálba. Az emberek nyüzsögtek. Rögtön meg is csapott mennyei illatuk, de tudtam magam kontrollálni. Ha Zayn nem tanítja nekem ezt meg nem menne. Ezt is neki köszönhetem.
- Na és hova is megyünk? - nézett le rám Louis. Tulajdonképpen fogalmam sem volt. Fel néztem a repülők indulásainak táblázatára, hát ha találok valami olyat ami mindkettőnknek megfelel.
- Las Vegas? - kérdeztem a fiútól. tetszett neki az ötlet, kérdésemet nagy mosollyal az arcán fogadta.
- Las Vegas.

FONTOS KÖZÉRDEKŰ KÖZLEMÉNY!

Sziasztok!
Ez nem a szokásos bejegyzés, de nagyon fontos mindenkinek, aki bármilyen blogra fel van iratkozva, vagy saját blogja van!
A lényeg az, hogy a Google Reader meg fog szűnni, nem fogod látni a blogoknak a frissítéseit, amikre fel vagy iratkozva, és a saját blogodon pedig el fogod veszíteni a rendszeres olvasókat.
Szóval, ha szeretnél megoldást találni erre a frissítésre, akkor olvasd ezt el, Diana Brunwin blogjáról másoltam át ezt a tájékoztatót, amit Ő írt.
"Bizonyára a blogspot ezen rész - a design készítő, fanfic író - nem igazán értesült erről az "eseményről". Csak páran tudnak róla nekem is a nővérem szólt, mivel ő egy teljesen más műfajba blogol, de ez most teljesen mindegy. Bizonyára fogalmatok sincs, hogy mi az a Google Reader, mert én se tudtam először.
Mi az a Google Reader?
Mindennap fellépsz a blogspot fiókodba, s megnézed milyen friss bejegyzések kerültek fel más-más blogra. Ezt jelenti a Google Reader, ami behozza a friss bejegyzéseket, hogy ne kelljen mindig, folyamatosan nézned az adott blogod. Nos, ez fog megszűnni. TEHÁT EZ[KÉP]
Akkor mi lesz? Mindennap sorba meg kell néznem a blogokat?
Nem, nem kell! Van egy olyan oldal, ahova ha beregisztrálsz minden blogod bekerül, amit követsz és úgy fogod OTT(!) azon az oldalon látni, mintha blogspoton lennél. De, csak is látni fogod. Ott tudomásom szerint nem írhatsz bejegyzést a blogodra(bloglovinon), csak látod a friss bejegyzéseket. Ugyan úgy berakhatod a saját blogodat is, de csak azt látod ott, hogy kiköveti ott bloglovinon.Tehát blogspoton felrakod az új részt és bloglovinon látják.

Tehát körülbelül három hét múlva már nem fogod blogspoton látni a friss bejegyzéseket tudomásom szerint.

Mi az a "bloglovin"?Az említett oldal, melynek segítségével láthatod kedvenc blogjaid legújabb bejegyzéseit.

BLOGLOVIN LINK!


Megkérlek titeket, hogy minél több emberhez juttassátok le ezt a leírást. Akár linkeld valahova ezt a bejegyzést, vagy ilyesmik. FONTOS LENNE!

Ha kérdésed van írj kommentárba!:)

PONTOSÍTOK!
A feliratkozók is eltűnnek magyar idő szerint július 1.-jén "


Szóval ennyi lenne, én ma megcsináltam magamnak ez a Bloglovin'-os oldalt.

!! ITT !!
tudod követni a Who Am I? I'm A Vampire!-t is! Kérek mindenkit hogy aki tényleg követte az itt is kövesse be! :)

ÉS NE FELEDJÉTEK NEM SOKÁRA LESZ EGY MEGLEPIM! :)

Lots of love,
                     D xx

Köszönöm! - 13. fejezet

Sziasztok drága olvasóim! Huu annyira szégyellem mindig magam hogy nem tudok sűrűbben újakat hozni, de most kicsit megviselt vagyok lelkileg és fizikailag is. Néhányan elég "kedves" módon kifejezték azt hogy már mennyire elegük van abból hogy nem hozok új részt. Köszönöm. Tényleg nagyon jól esett, csak tudjátok igaz hogy az írás a hobbim, de emelett nekem is van saját életem, valamint nem lógok egész nap a számítógép előtt, nem mellesleg a mamámat műtötték és még fel kell épülnie és csak én tudok melette lenni egész nap, nem tehetek róla. Hamarosan lesz egy meglepim nektek, remélem tetszeni fog! Bár ki mennyire örül ennek .. majd meglátjuk!  Nem fecsegek tovább, jó olvasást, most ez sikeredett,mostanában nem vagyok a toppon. D xx

" Olyan kedves volt, nem tudtam mi ütött belé .. " - Camilla Adams

Louis Freegard

- Most mi van?! Nem ezt akartad?! - nézett körbe érthetetlen tekintettel Melody. A lány vagány viselkedése, és mit sem törődése halvány mosolyt csalt az arcomra. kemény és belevaló vámpírcsaj volt, nem minden nap találkozhattam ilyen lánnyal. Zayn azonban velem ellentétben roppantul nem volt oda a lányért, tüzes tekintettel indult Melody felé, de a tűz nem  a vágytól égett. Hanem a haragtól, és attól hogy megölhesse. Niall-el rögvest a fiú elé álltunk, habár én nem élveztem volna a kis harcot közöttük, de ezuttal most nem a saját javamra cselekedtem. Bár már abban sem voltam biztos hogy Zayn ölné meg a lányt. Talán fordítva? Már magam sem tudnám eldönteni. Erősen fogtam a fiú ökölbe szorított kezét, ami szüntelenül remegett. Szemeiből a könnyek már akadozva folytak le borostás arcán, amelyek közül néhány a kézfejemen landolt. Bár szívem minden erejével haragudtam és utáltam fivéremet, és mindig azt kívántam, hogy az élet adja vissza neki mindazt amit velem, és a családunkkal tett, de megsajnáltam. Az élet nem kímélte, kamatostul visszaadta neki mindazt a fájdalmat amit apám elveszítésekor éreztem.
 - Liam vidd fel Camilla-t! Mi lenyugtatjuk Zayn-t! - kiabálta mellettem Niall akadozva, Zayn pedig ingerülten rángatózott kezeink közt.
- Zayn nyugodj le, ugysincs semmi esélyed, gyúrni járok. - mondtam neki, megvillantva fehér és sármos mosolyom. Liam pedig sietős mozdulatokkal felkapta a lány testét, és már el is tűnt vele. Harry utoljára rám nézett, majd bólintottam hogy menjen, megbirkózunk Zayn-el. Megfogta nyakkendőjét, majd jobbra-balra mozgatva lazított rajta, majd az ő teste is szempillantások alatt eltűnt előttem. Niall-el pedig minden erőnkkel azon voltunk hogy Zayn-t minél messzebb vigyük az emberektől. Mikor már az erdő közepe táján voltunk, Zayn-t elengedtük kezeink hatalma alól, gyenge teste pedig a földre zuhant. Hosszú percekig csak feküdt a földön, és mikor már azt hittük kellőképpen megnyugodott hirtelen mozdulattal felkapott a földről egy fadarabot, majd azt egyenesen a gyomromba szúrta. Szerencsére életem során számtalan vámpír próbált már kishíján megölni, ezért az ilyesfajta támadásokra már mondhatnánk hogy immunis vagyok. De azt soha nem mondtam hogy ezek nem dühítenek fel. Kitépve magamból a fadarabot odasétáltam a térdre rogyott fiú elé, mintha semmi sem történt volna, majd öklömet gyomorszájának célozva ütöttem meg. Zayn pedig reakcióképp keservesen a földet bámulva felnyögött egyet.
- Louis állj már le! - ragadta meg Niall mindkét karom, mielőtt újra cselekednék. - Láthatod milyen állapotban van, ne bántsd már te is!
- Nem érdekel, tudod?! Nem érdekel! - fakadtam ki. - Minden a drága Camilla-ról és Zayn-ről szól. Mi vagyok én, bébiszitter hogy egyszer az egyikre, hol a másikra kell vigyáznom.
- Nem Louis. Te a testvére vagy. És szereted, nagyon jól tudod, még ha ezt az érzést el is akarod magadban nyomni. Máskülönben most nem lennél itt. - tette rá a kezét a bal vállamra. Bármennyire is próbáltam ellenállni szavainak, legbelül tudtam hogy igaza van.
- Vigyük haza. - zártam le a témát, majd felsegítettem fivérem testét.
Hazaérve megpillantottuk Camilla -t ahogy még mindig eszméletlenül fekszik végig a kanapén, mellette pedig Liam tenyerébe temeti arcát. Zayn megszorította kezem mikor elé tárult a látvány, majd lassan, kissé félve odaült Camilla-hoz. Fejét óvatosan az ölébe tette, szétkuszálódott haját gondosan a lány füle mögé tűrte. Összenéztünk fivéreimmel, tudtuk ránk már nincs szükség.


Reggel felkelve, kíváncsi voltam mi történt az este hátralevő részében. Halk léptekkel indultam meg a pizsamámban a nappali felé mikor kiáltások szűrődtek ki a helységből. Tompa léptekkel haladtam lábujjhegyen a nappaliig, ahol elbújtam a fal mögött, és amögül leselkedtem. Elöszőr csak Camilla-t láttam hátulról, ahogy kezeivel össze-vissza kalapál. És akaratom ellenére meghallottam egy-egy mondatot a vitájukból. Megőrültél?! Hogy mondhatsz ilyet?! Higyj nekem, így is elég nehéz. Hagyj békén. És ez volt a végszó. Camilla sebesen haladt el mellettem, egy utolsó pillantást vetve rám, és hangosan becsapta maga mögött az ajtót.
- Camilla! Camilla! Mégis hova mész?! - kiáltott utána Zayn. De mind hiába. Feltételeztem a lány már rég messze járt. - Te meg mit hallgatózol itt?! Húzz el a francba!
Halvány mosollyal az arcomon csak fejem csóváltam, mert tudtam hogy nem gondolta komolyan. Hiába próbálja a kemény fiút adni, az a szerep már rég be lett töltve. Általam. Ő mindig is az a kis érzékeny kisfiú lesz aki mindig is volt. Nem szóltam neki, hagytam hogy lenyugodjon. De megnyugtatni se akartam. Arra mindig is itt volt neki a drágalátos Liam-je. Ezért komótosan elindult a konyha felé, hogy jóllakjak. Miután végre nem éreztem azt a borzasztó éhséget, vettem egy forró zuhanyt. Élveztem ahogy a forró cseppek lefolynak a testemen, és felpezsdülök tőle. Kilépve a zuhany alól, megborzoltam világosbarna hajamat, és a tükör segítségével szépen elrendeztem a rakoncátlan szálakat. A törülközőt a derekam köré tekerve léptem ki a fürdőszobából, ahol rögvest Liam-nek ütköztem. Amint próbáltam arrébb lépni és kikerülni elém lépett, és újra mellkasának ütköztem.
- Haver, elengednél?! Mi a fene bajod van már neked is?! - förmedtem rá. Mi van ma mindenki idegbeteg?!
- Gyere. Megkeressük Camilla-t. - válaszolta Liam egyhangúan, majd a karomat megragadva kezdett el maga után húzni.
- Nem megyek sehova. - szögeztem le a témát, és elindultam a szobám felé. Liam nem firtatta túlságosan, tudta hogy fölösleges lenne győzködni, úgy sem megyek. Miután felöltöztem, magamra vettem a fekete bőrdzsekim, és ugy gondoltam mivel nincs itthon senki, elmegyek a helyi kocsmába. lekapva a falról a kulcsokat, már a kocsiban ülve vezettem a város felé. South Meet sosem volt nagy város, inkább csak afféle átutazó település. Nem laknak sokan, de épp elegen. Csendes, inkább misztikus város. De hát ha egyszer vámpírok lakják ...  csak hogy ezt az emberek nem tudják. Miután leparkoltam a kocsival, beléptem a dohos, cigi és alkohol szagú helységbe. Az ajtó fölötti csilingelő hang jelezte hogy valaki belépett. A pultos rögtön felém kapta a fejét, és nagy mosollyal az arcán üdvözölt.
- Freegard. De rég láttalak tesó! - üdvözölt miközben lepacsiztunk egymással. Igen, régebben sok időt töltöttem itt. - Mit adhatok?
- Vodka. Valami erőset.
-Csak nem valami gond van? - nézett föl a pult mögül miközben kitöltötte nekem egy pohárba az italom.
- Zayn. Meg az új csaja. Már tököm ki van velük. Most is a drágalátos barátnőjét kellene keresgélnem, de engem olyan hidegen hagy az egész. - mondtam neki, miközben nagyokat kortyoltam az alkoholból ami lassacskán marta a nyelőcsövem. Jack figyelmesen nézte miközben fogyasztom az italom kínomban, majd a fejét oldalra kapva vonta el a tekintetét. Lenyelve az utolsó kortyot is oldalra néztem, hogy megtudjam ki ült le az imént mellém.
- Camilla?! - kerekedtek el a szemeim, mikor megláttam a síró lányt, ahogy a kezében lévő whisky-s üveget átnyújtja Jack-nek.
- M ... még egyet. - mondta rekedt hanggal, és bár nem voltam közel hozzá mégis éreztem a szájából kiáramló alkohol szagot. A pultos szófogadóan nyújtotta át neki az újabb adagot, Camilla pedig örömmel kezdte inni.
 - Mára már elég lesz, jó? - vettem ki Camilla kezéből, aki ide-oda billegve a bárpultszéken hadonászott utána.
- Add vissz ... - csuklott egyet. - Vissza. Az az enyém. Vegyél magadnak. Bár tudtam hogy Camilla így becsípve jó társaság lehet, de nem akartam ennél is több bonyodalmat. Hazaviszem, nincs más választásom.
- Gyere, hazaviszlek. - és ahogy kimondtam a mondatom, Camilla fulladozni kezdett, és hirtelen a föld felé kapta a fejét, és egyenesen a cipőmet hányta le. Jack hangosan fújj-ogni kezdett, valami együtt.
 - A rohadt életbe Camilla! - néztem az undorító látványt a cipőmön, de hamar elkaptam a fejem mielőtt én is rókáznék. Átkaroltam Camilla derekát, ő pedig a gyenge és vékony karjával a nyakamba kapaszkodott. Egyenesen a mosdóba vittem, ami sivár, és kihalt volt. Mosdófülkék, hatalmas tükrök a falon. Megnyitottam a legközelebbi csapot és lefröcsköltem Camilla arcát.
 - Ez hideg. - nevetett.
- Most meg a szád, igyál egy kortyot. - parancsoltam rá, mire ő bágyadt szemekkel rám nézett, de engedelmeskedett. Még mindig kezeim közt tartottam, magát nem bírta volna megtartani. Mikor végzett, megtörölte a száját, és újra felém nézett. Hosszú percekig nézett egyenesen bele a szemembe, már-már kellemetlenül éreztem magam.
 - Miért segítesz nekem? Azt hittem gyűlölsz ... - szólalt meg végre, miközben még mindig a szememet fürkészte az övével.
 - Gyere menjünk. - elengedtem, most már csak kézfejét fogtam, és az ajtó felé húztam, de megállított.
- Louis. - kezdett bele.
- Zayn miért mondja azt hogy anya halott? Én tudom hogy él. Sarokba szorított. Most mégis mit mondjak? Mondjam el az igazat, és küldjem újra padlóra? Vagy hazudjak? De nem, nem akarok hazudni. Jobbnak találtam nem foglalkozni a kérdésével.
- Gyere menjünk. Kimerült vagy ahhoz hogy ésszerűen gondolkodj.
- Louis. - mondta ki újra a nevem, ami már kezdett idegesíteni.
- Mi van már?! - fordultam vissza felé, majd egy forró ajkat éreztem a sajátjaimon.
- Köszönöm. - suttogta.