Ne félj,itt vagyok!-5. fejezet

Sziasztok! Itt az új rész,ami kicsit melankónikus lett. De ne haragudjatok,mostanában ilyen a kedvem. Az előző fejezethez szomorúan láttam hogy nem kaptam olyan sok kommentet,de azért remélem szeretitek azt amit irok:) Nem lett hosszú mert 2 óra alatt hoztam össze,mert nem volt soha időm,se ihletem,de remélem tetszik:) Miközben irtam ezt a fejezetet 2 dalt hallgattam. Szerintem így a legjobb ezt a rész olvasni. Itt a két zene: http://www.youtube.com/watch?v=MrL7NiiQTHI
               http://www.youtube.com/watch?v=a2RA0vsZXf8

Jó olvasást,és komikat ... lécci:) xx

-Zayn ... -mondtam halkan. Most mi van?!
Hirtelen Zayn erős kezeivel megragadta a csuklóm,és szorítása egyre jobban fájt.
-Camilla,elmegyünk.-mondta mogorván a kezemet elkezdte húzni de én nem mozdultam.
-Gyere!-kiabált rám. Arcát elboritotta düh,eddig még soha nem láttam ilyennek. Egyre jobban elkezdtem félni tőle,lassan látásom egyre jobban fátyolosodott a könnyeimtől,de Harold mellém állt és erőszakosan lehúzta Zayn kezét rólam.
-Zayn. Maradjatok. Te is tudod hogy itt vagytok a legnagyobb biztonságban. Főleg Camilla.-szólalt meg Harold mellettem. Köszönetképp rámosolyogtam mire bólintott eggyet.
-Zayn ... kérlek.-mondta halkan,de a könnyeim továbbra is folytak le az arcomon. Zayn odalépett hozzám,nagy és erős kezével megérintette arcom,és letörölte a hulló könnyeim.
-Legyen.-mondta,de tudtam hogy nem önszántából teszi.
-Köszönöm. - néztem fel rá,egyenesen a gyönyörű barna szemébe,ami biztonságot sugárzott ahánnyszor csak belepillantottam.
*2 nappal később*
-Azt egy kicsit jobbra!-mondtam a nappaliban álló két srácnak akik egy nagy kanapét cipeltek. - Nem,nem,nem kicsit balra!
-Camilla!-szóltak rám egyszerre.
-Mivan?! - néztem furán rájuk. - Ott! Ott pont jó!
A fiúk megkönnyebbülve letették a kanapét és odajöttek mellém hogy megszemlélhessék az általam berendezett új nappalit.
-Na milyen?-néztem hol Haroldra hol Zaynre. Mindketten elmosolyodtak.
-Édesanyánk régen ugyanígy rendezte be,ugyanezzel az elképzeléssel.-mosolygott Harold rám,majd Zaynre nézett és hirtelen eltűnt az aranyos mosolya az arcáról.
Na igen. Hiába laknak együtt nem beszélnek egymással. Zayn a napjai nagy részét a szobájában tölti,bezárkózva. Harold pedig szinte csak velem van. Ugy érzem nem szereti a magányt.
Zayn elrohant a szobájába,Harold pedig szintúgy.
Leültem a kanapéra, bekapcsoltam a zenelejátszóm,és fülhallgatón keresztül hallgattam a Nothing Like Us-t. Elveszve érzem magam. Zayn teljesen magába van fordulva. Alig beszél beszél velem,és nem mond el semmit. De ugy akar ráncigálni mint egy játék babát. Nem! Ez igy nem mehet tovább! Azonnal tisztázni akarok mindent!
-Zayn!Zayn nyisd ki!-dörömböltem az ajtaján. Semmi.- Zayn kérlek ... szeretném ha beszélnénk. Fülemet az ajtójára tettem hogy halljak valamit. Még mindig semmi.
-Figyelj. Nem tudom mi ez az egész. Nem tudom mi történt 100 éve. Nem tudom mit érzel. Nem tudok semmit. De azt tudom hogy bármi is történt ne félj elmondani. Látom ahogy szenvedsz és felőröl ez az egész. Bízz bennem. Miután megismertelek az életem 360° -os fordulatot vett,és te voltál és vagy akira számíthatok. Ne lökj el magadtól folyton mikor sor kerülne arra hogy egy kicsit is jobban beléd lássak. Én nem akarom megérteni a világod,csak azt hogy ne taszíts ki belőle. Kérlek .... Zayn ... -dőltem neki az ajtajának. Könnyeim sorba hulltak le a földre. Nem tudtam mi tévő legyek. Nem fogom leélni az életem így.
Bármennyire is akartam elfolytani a könnyeim,hangos zokogásba kezdtem.
Már épp elindultam az ajtajától mikor az kinyílott. Lassan megfordultam,és megpillantottam Zayn-t az ajtóban. Szemei csillogtak ... de most a könnyektől.
-Zayn ... én ... -kezdtem bele,de a hangom elcsuklott.
Zayn megfogta a kezem és behúzott a szobájába. Hatalmas volt. Kevés bútor de épp megfelelő. Leült velem szemben az ágyára.
-Zayn. Én nem akarom eröltetni hogy elmond. Csak azt hogy bízz bennem.-mondtam,miközben az ágy fehérneműjét szorongattam.
Zayn észrevette az idegességem. Lágyan a megfogta a kezem,és lassan elengedtem a fehér takarót. Érintésébe szinte beleborzongtam. Szinte áramütésszerüen áthaladt minden porcikámon ez az érzés. Libabőrös lettem,és a lábam elkezdett remegni.
- De lehet hogy velem van a baj ... -mondtam halkan.
-Nem. Ez eszedbe ne jusson! Nem veled van a baj. Egyszerűen csak félek elmondani neked. Ha megtudnád hogy valójában ki is vagyok. Megriadnál. De nem akarom hogy félj tőlem. Félek hogy itt hagynál,és valami hülyeséget tennél. Téged soha nem tudnálak bántani..-mondta,de minden eggyes szó nagyon nehezen jött ki a száján. A földet bámulta.
Két kezemmel megfogtam az arcát és felém forditottam. Mélyen a barna szemeibe néztem.
- Ne félj elmondani! - néztem rá,de újra elforditotta az arcát. - Zayn. Nézz rám! Itt vagyok látod? Nem megyek el. Itt vagyok!
Zayn újra rám nézett. Láttam ahogy küszköd azzal hogy akár egy hang is kijöjjön a száján.
- Az egész akkor kezdődött.-kezdte.- mikor én és a családom vámpírrá változtunk. Volt egy barátnőm. Perrie-nek hivták. Senkit nem szerettem annyira ezen a földön mint őt. Mikor vámpír lettem,ugy éreztem el kell neki mondanom. De ő megijedt tőlem. Elkezdett rohanni,én pedig rögtön utolértem. Megpróbáltam meggyőzni hogy ez nem változtat semmin,de ő továbbra is zihálva lihegett. Segítségért kiáltott,de én befogtam a száját. Hirtelen pofon vágott. Mivel még új vámpír voltam az érzéseim nem tudtam kezelni. Elöntött a harag. Megharaptam a nyakánál,és nem tudtam megállni. Minden csepp vért kiszívtam belőle. Meg .. -akadt el a hangja. - Megöltem. Nem tudtam felfogni hogy ezt tettem. Anyámat hibáztattam,amiért ezt tette velem. Őt okoltam Perrie halála miatt. Minden porcikámat a harag irányitotta. Anyám a konyhába volt. Nem voltam magamnál. A harag vezetett. Háttal állt nekem. Ahogy megfordult,a szívébe döftem a karót. Teste lehullott a földre. Én pedig összetörtem. Zokogva rogytam a földre anyám holtteste mellé. - itt elakadt a hangja. Megszoritottam a kezét,majd folytatta: -Apám és a fivéreim akkor jöttek haza a vadászatból. Engem ott találtak zokogva a konyha közepén anyám holtteste mellett.

Apám dühbe gurult. Liam,az egyik fivérem eszmélt fel legelőször. Odajött hozzám és halkan azt mondta : - Jobb ha most elmész innen! Apám képes rá és megöl.
Hallgattam rá. Elrohantam a konyhából,egyenesen a sötét erdőbe. Pár napig ott maradtam majd újból a házunk felé jártam. Hallottam ahogy apám a fivéreimmel kiabál,ők pedig egymással. Tönkretettem a családunkat.. - könnyei lassan folytak le gyönyörű fehér bőrén.
Nem tudtam mit szóljak. Egyrészről megijedtem. Zayn úgy tűnik nehezen viseli a vámpírságot. De bíztam benne. Tudom hogy nem ártana nekem.
- Most félsz tőlem igaz?-nézett rám a könnyes szemeivel.- Ezért nem akartam elmondani. Most félsz tőlem.
-Nem. Nem félek.-szoritottam egyre erősebben a kezét.- Nézz a szemembe! Látod,itt vagyok! Tudom hogy nem fogsz bántani. mert bízom benned ..

Család - 4. fejezet

Sziasztok! Itt a 4.fejezet,ami nem lett hosszú mert a suli miatt semmi időm sincs irni,és gyors mikor hétvégén volt pár szabad órám ennyit sikerült összehozni. Lehet hogy vannak benne elírások stb,de telorol irtam, ne haragudjatok. Minden eggyes kommentelőnek iszonyatosan köszönöm! Nem tudom elmondani mennyire jól esik! És továbbra is várom őket,mert az ösztönzés számomra! Köszönöm! Jó olvasást! xx

*1 órával később*
-Harold. Szerinted Zayn visszajön?-kérdeztem a mellettem ülő fürtös haju vámpírtól,aki csak meredt maga elé. Ahogy megszólaltam rögtön felém kapta a fejét,majd halványan elmosolyodott.
- Ha nem másért,érted visszajön.
Az aggodalmam a tetőfokára emelkedett. Zayn elrohant. Nem válaszolt. Itt hagyott,és kérdéses hogy visszajön-e.
Senki nem mondott semmit. 'Megölte az anyánkat'. Nem. Nem. Az lehetetlen. Zayn sosem tenne ilyet! Ugye ... ?
- Ha már így összehozott a sors minket,beszélj kicsit magadról. - kacsintott rám Harold.
Naná,én meséljek magamról,de ők egy árva szót sem szólnak semmiről.
-Mit akarsz tudni?-kérdeztem végül.
-A szüleid hogy fogadták ezt? Vagy eggyeltalán tudnak róla?-célzott a vámpírságra.
-Nem,nem tudják. Vagyis tudja.
Harold kérdőn nézett rám.
-Egészen eddig az édesanyámmal éltem körülbelül 6 éves korom óta. Reggel egyszer arra keltem hogy apa nincs sehol. Felkutattam a házunk minden kis zugát,még a 'titkos búvóhelyünkön' is kerestem,ahova mindig bebújtunk ha éppen takarítani kellett vagy ha éppen eltörtük anyu kedvenc vázáját.-a kép elöttem volt,elmosolyodtam.- Anyu rájött hogy jobb ha elmondja kerek-perec mi történt. Édesapámat elhívták a hadseregbe. Kötelessége volt elmenni. Éjszaka mikor indult,bejött hozzám és adott egy puszit a homlokomra. Anya szerint. Én aludtam. És ha felkeltem volna el tudtam volna köszönni,de apa szándékosan így köszönt el. Nem akarta hogy átéljem a 'könnyes búcsút'.
-És azóta jelentkezett?-kérdezte Harold.
-Nem. Azóta nem tudunk róla semmit.-a mondat végén elcsuklott a hangom. Nem akartam sírni, de az érzelmek eluralkodtak rajtam.
Harold megfogta a kezem majd megszoritotta. Egy bátorító pillantást vetett rám,amolyan 'hé,én itt vagyok neked ne sírj' pillantás volt.
- Mikor átváltoztam egy levelet irtam anyának. Azt irtam hogy elutaztam a Kanadai nagyszüleimhez. Nem akartam hogy azt higgye engem is elveszített. Zayn szerint ha már megtanultam kezelni az éhségem meglátogathatom,de egyedül nem maradhatok. Zaynnel kell maradnom.Rá kell bíznom ez életem egy darabig.
-Értem.-szólalt meg Harold,amit hosszas csend követett.
A egyre több beszívott por egyre jobban irritálta az orrom. Elkezdtem fulladozni. Hülye allergia.
-Jól vagy? - kérdezte Harold rémült arccal.
-Csak az allergia. Szerintem ki kéne takarítani.-nevettem el magam,és ahogy körbenéztem nem lesz egy könnyű menet,hisz körülbelül szerintem 100 éve nem járt itt senki.
Harold fintorra húzta az arcát. Igen,valószínű ő sem szeret takarítani.
-Gyerünk.-húztam fel a kanapéról,mire hangosan sóhajtott eggyet,majd elmosolyodott.
***
Miközben a kandalló feletti szekrényt törölgettem észrevettem egy képet ami eltört. Finoman letöröltem róla a port hogy lássam mi van rajta. Egy család volt. Egy édesanya,egy édesapa és 5 hasonló korú kisfiú. Kettőt rögtön felismertem közülük. Haroldott a bal oldalon akit a kis gödröcskéi és tipikus arcvonásaról ismertem fel, és egy gyönyörű csillogó sötét szempárt amit soha nem tudnék összetéveszteni. Zayn volt az. Édesanyja jobb oldalán állt, a kezét fogva és önfeledt mosollyal bámult felém. Mellette három kigyerek állt. Az egyik Zayn kezét fogta. Szőke haja,és gyönyörű tengerkék szeme nem volt hasonlítható senkiéhez.Szeméből áradt a szeretet és a jóság.Kékszem mellett egy rövid tüsis hajú kisfiú állt. Ő volt a legjobban kiöltözve a fiúk közül,és ő volt az aki ott állt középen és izgatottan nézett előre. Gondolom fontosnak érezte ezt a fotót.Nem ugy mint a mellette nevető világos barna hajú aki feltehetően valami vicces dolgot mondott.Mellette feltehetően az édesapjuk. Ahogy elnéztem mindegyik kisgyerekük örökölt valamit tőle. Harold a fürtös haját,Zayn a csillogó szempárt, a kékszemű a szinre sugárzó jóságot,a rövid hajú az arcvonulatait, a nevető pedig a mosolyát.
Gondolataimat Harold szakította félbe mikor elém rakott egy poharat,félig negtöltve valami erős szagú itallal.
-Harold ... én nem iszok alkoholt. Nem szeretem túlzottan. És anyu se nagyon engedi hogy igyak.
-Cam, 18 vagy. Komolyan milyen volt neked a 18. születésnapi bulid?! Idd csak meg!-kacsintott rám, gödröcskéi újra megjelentek.
Lassan felemeltem a poharat és beleszagoltam. Vodka. Méghozzá jó erős. A szaga szinte marta az orrom.
-Egy húzásra!-kiáltott fel Harold. Én amolyan 'Megőrültél?!' pillantást vetettem felé,de végülis belementem. Egyszer élünk ...
Mindent egy húzásra megittam. Először nem éreztem sok mindent,majd hirtelen az alkohol elkezdte marni a nyelőcsövem.
-Harold meg akarsz ölni?!-kérdeztem köhögve. Mikor múlik el már ez az égető érzés?!
-Látom nem vagy hozzászokva az alkoholhoz. Hidd el ha velem élsz megszokod.-nevette el magát. Persze biztos nagyon vicces látvány lehettem. Ha-ha.
Észrevette a képet amit az előbb nézegettem. Arcáról eltüntek a a boldog arcvonulatok. Komorrá,de inkább szomorúvá váltak. Elvette a képet,majd hosszú percekig bámulta. Láttam ahogy egy könny folyik le az arcán. Hosszas csönd után megszólaltam:
-Harold. A többi testvéreddel mi lett?-kérdeztem halkan,mert nem voltam biztos benne hogy jó döntés-e felhozni,de furdalt a kiváncsiság.
-Nem tudom. Legalább 90 éve nem láttam őket. Nem tudom mi van velük. Mióta szétváltunk ... - láttam hogy nem szívesen beszél erről. Ugy gondoltam szavak helyett többet ér egy ölelés. Szorosan megöleltem,és hosszas percekig így álltunk amíg egy ajtó becsapódására lettünk figyelmesek. Remülten öszezörrentem,és Harold felé pillantottam.
Hallottuk ahogy a halk lépések egyre felerősödnek és a szoba felé tartanak. Odabújtam Haroldhoz.
Az ajtóban Zayn jelent meg. Fel sem eszméltem szinte de rögtön odarohantam hozzá és átöleltem. Ő mozdulatlan maradt.
-Zayn,nagyon aggódtam érted. Azt hittem vissza se jössz.
Zayn lassú mozdulattal felém fordult,és mélyen a szemembe nézett.
-Téged soha nem hagylak el. Amíg úgy érzed szükséged van rám,itt leszek. Ha már nem,elengedlek.-mondta mély,rekedt hangon.
Meg akartam szólalni de egy hang se jött ki a számon.
Harold és Zayn folyamatosan méregették egymást,szúrós tekintetükkel.
-Zayn ...-szólaltam meg. Most mi van?!

Üdv,Lakótárs! - 3.fejezet

Sziasztok! Itt a 3.fejezet,ami ugy gondolom nem lett olyan jó a többihez képest,de sietnem kellett hogy végezzek mára,és ihletem se nagyon volt. De amit megígértem betartom,és hoztam is a 3.-at!:) Jó olvasást!:) Komikat továbbra is szívesen fogadok,és köszönöm azoknak akik eddig irtak mert hihetetlenül jól esett,és ösztönző volt,hogy irjam tovább. Köszönöm! xx

*2 héttel később*


-Elmondod végre hogy hova is megyünk?-kérdeztem Zayntől,miközben már vagy 2 órája sétáltunk-másztunk az erdőben.
Éppen lehajoltam hogy neki ne menjek egy faágnak,mikor hirtelen Zaynbe ütköztem. Felnéztem.
Szemei mint mindig gyönyörűen csillogtak,borostái kiemelték férfiasságát. Halványan elmosolyodott.
- Ne legyél ennyire kiváncsi.
Egy bizonyos pontig vonzó volt ez a titokzatossága,de egy ponton ugy éreztem hogy ez már idegesít. Tény 2 hete ismerem csupán,de ezalatt vele ettem,aludtam,éltem. Ő az eggyetlen ember akire számíthatok,hisz ő változtatott át. Ha elhagynám nem tudom mi történne velem. Talán egy gyilkológép lennék. De Zayn megtanította hogy hogyan fékezzem meg a vér utáni vágyam. Mert szerinte így könnyebb lesz nekem. De mégis  ugy érzem nem bízik bennem.
Zayn továbbindult.
Hezitáltam egy darabig hogy kezdjek - e lázadni,és nem megyek tovább,de az nem az én műfajom azt hiszem,ezért utána indultam.
Zayn egész úton hallgatott. Nagyon sokszor ilyen. Néha ugy érzem neki van egy külön világa. Egy belső világ. Amibe senki sem láthat bele,csak ő. Ez a saját világa.
Egyre jobban kezdtem fáradt lenni. Hiába vagyok vámpír, a lustaságom megmaradt.
Levegő vételem felgyorsult,csak ugy kapkodtam a levegőért. Ezt Zayn és meghallotta aki min. 10 m-re előttem járt. Vámpírgyorsasággal mellettem termett,és támogatva megfogta a derekam.
-Jól vagy?
Szeme tele volt aggódalommal és kétségbeeséssel.
-Igen persze,csak kicsit elszédültem és fáradt vagyok.-mosolyogtam rá hogy megnyugodjon.
Hirtelen felkapott a kezébe.
-Mit művelsz?
Nem szólt semmit,csal villantott egyet a 'szexi vagyok és tudom magamról' vigyorából.
Zayn a karjában vitt egész úton,fel a hegyen,le a hegyen.
Ahogy a kezeimet átkulcsoltam a nyakánál észrevettem a vállán egy tetoválást.
Egy 5 ágú csillagot ábrázolt egy körben.
-Neked van tetkód?
Zayn hirtelen felém kapta a fejét,majd a tetoválására.
-Nem fontos.-válaszolt nagyon bőbeszédűen.
Kis idő múlva Zayn letett a karjaiból,és ezt mondta:
-Megjöttünk.
Furcsán körbenéztem ugyanis nem láttam semmit fán és egy hosszú sövényen kívül.
Zayn észrevette hogy kissé összezavarodtam ezért elindult a sövény felé.
Szét tépte erős kajaival a levelek szárait,és egy kilincs jelent meg. Zayn benyitott.
-Csak utánad.-kacsintott rám. Naná hogy fogalmam sincs hol vagyunk,de azért engem küld be legelőször.
Összeszedve minden bátorságom beléptem a hatalmas kapun.
Egy ház.
Egy óriási régi,öreg  ház volt előttem. Körülötte fák övezték,és a terület akkora volt hogy még 2 ház is elfért volna.
-Hol vagyunk?-kérdeztem Zayntől tátott szájjal. Gyönyörű volt a látvány.
-Üdvözöllek az otthonunkban!
-Ez a mi otthonunk?! Ez?! Úristen,ez meseszép!-gyönyörködtem a látványban továbbra is,amiben Zayn meglehetősen jól festett.
Látta hogy habozok egy kicsit hogy mos induljak-e el vagy sem.
Összefonta az ujjainkat és elindult. Én pedig utána.

***

-Na hogy tetszik?
-Meseszép!-néztem körbe az óriási nappaliban ahol csupán egy fóliával letakart kanapé volt,előtte pedig egy kandalló. Zayn a maga lazaságával levette a fóliát a kanapéról,mire óriási porfelhő keletkezett. Mindketten köhögni kezdtünk.
-Azt hiszem itt nem árt egy alapos takarítás.-mondtam nevetve,mire Zayn egyetértően beleegyezett.
-Gondoskodom róla.-kacsintott rám.
Kicsit kényelmetlenül éreztem magam. Itt ez a nagy ház. Zayn valószínűen már ismeri. De én nem. Ekkora házban elveszni is tudnék. Zayn mindent végig szemlélt alaposan. Voltak dolgok amiknél elmosolyodott és voltak olyanok aminél komoly lett.Volt egy olyan érzésem hogy számára ez a hely nem idegen.
-Zayn ... éhes vagyok.
Zayn nem szólt semmit,egyenesen az ajtó felé indult.
-Most hova mész? Ne hagyj itt!
-Fogok egy kis vacsit,addig nézz körbe.-villantotta meg a fehér fogsorát.
Hát jó. Ez csak egy öreg ház. Semmi más.
Körbejártam a házat,kivéve a legszélső szobát, a konyhát.
Félve,de benyitottam. Egy embert pillantottam meg. Hirtelen becsaptam az ajtót. Már képzelgek is?!
Az a valaki kinyitotta az ajtót.
Egy fiú volt. Barna,göndör fürtjei kisfiússá,de mégis vonzóvá tette. Halványan elmosolyodott. Gödröcskék jelentek meg ez arcán,amitől igazán édes lett. Fehér bőre volt .. és piros szemei. Tehát egy vámpír. Ez megijesztett. Zaynen kívűl senkivel se találkoztam.
-Hát te?-mosolygott rám.
-Ö-ö-ö elnézést én-én nem tudom mi van,és most hogy van ez és te jó ég mit keresünk mi itt.-hadartam össze-vissza,mire elnevette magát. naná hogy vicces lehettem.
-Gyere,kérsz?-lóbálgatott előttem egy vér tasakot. Ezek szerint ő is észrevette hogy olyan vagyok mint ő. Bólintottam. Éhségem egyre nagyobb volt,ezért rögtön kikaptam a kezéből és ízlelni kezdtem a vért.
Emberi vér. Az átváltozásom óta nem ittam ilyet.
-Ki vagy te?-kérdeztem a fürtös fiútól mikor már minden csepp vért megittam.
-Haroldnak hívnak. Kit ismerhetek meg a te személyedben?
Jó döntés lenne elmondani? Nem tudom. Zayn hol vagy már?!
-Camilla.-mondtam nagyon halkan.
-Szóval Camilla,hogy kerülsz ide?-kérdezte,majd szóra nyitottam a szám,de hirtelen valaki benyitott.
-Zayn!-tört ki belőlem.
Zayn rám nézett,majd Haroldra. Elkerekedett a szeme,hirtelen düh borította el minden porcikáját. Harold hasonlóképp volt.
Hirtelen egymásnak estek. A szék amin Harold ült összetört alattuk. A földön fetrengtek. Mindkettőjük erős volt.
-Álljatok le! - próbáltam szétválasztani őket.- Zayn! Zayn nézz a szemembe!
Zayn felém kapta a fejét és mélyen a szemembe nézett. Szorítása gyengült,levegő vétele lelassult.
Közéjük álltam.
-Oké,elmondanátok hogy ez mi volt?! Honnan ismeritek eggyeltalán egymást?! És miért akartátok porrá verni a másikat?!-kiabáltam miközben vagy Zaynre néztem aki a földet bámulta,vagy Haroldra aki még mindig dühösen figyelte Zayn minden apró mozdulatát.
Nem válaszoltak. Majd hirtelen Harold megszólalt:
-Mi van tesó,neki nem mondod meg milyen is vagy igazából?-jelentek meg a gödröcskéi. Fürtjei most belelógtak a szemei,majd egy mozdulattal megrázta őket hogy helyreálljanak.
Kérdőn néztem Zaynre. Miről beszél?
-Zayn ... -néztem óvatosan rá.
-Camilla ez nem rád tartozik! Menj a halllba! - utasított Zayn.
-Nem nem megyek! Az előbb majdnem megöltétek egymást! Várjunk csak. Mit mondtál az előbb?-néztem Haroldra.-Hogy tesó? Ti testvérek vagytok?!
Hiába néztem Zaynre,nem mert a szemembe nézni.
-Zayn kérlek,bízz bennem. Nekem bíznom kell benned,és bízok is! Kérlek,Zayn. Ne lökj el minden kis titoknál. ne kezelj ugy mint ha nekem semmiről nem kellene tudom. Kérlek.
-Harry a testvérem. És rajta kívül még 3 testvérem is van..-mondtam halkan,de a szemembe még mindig nem nézett.
-De-de-de .. ha testvérek vagytok miért akartad megölni? És miért nem együtt éltek?-néztem kettejükre.
Mindketten hallgattak.
-Mondjátok el! Kérlek!-kiabáltam mindkettejükre. Szememből lassan könnyen folytak le. Ugy érzem tudnom kell mi van itt.
-Megölte az anyánkat.-szólalt meg Harold bosszúsan,Zaynt méregetve.
-Tessék?!-néztem kikerekedett szemekkel Haroldra.

Tudd meg mi vagy ... - 2. fejezet

Haliii!:) Meghoztam az új részt! Hát próbáltam hosszabbat irni,de nem tudom mennyire sikerült,és valószínű csak hétvégente hozok új részeke mert napközben nem érek rá,de azért remélem olvasni fogjátok:) Itt a 2.fejezet,jó olvasást:)

*másnap kora hajnalban*
Egyszer csak kipattantak a szemeim. Nem tudtam hol vagyok,mi van velem,és hogy mit történt tegnap.
Ijedtem rögtön felültem.
Egy erdő tárult ki előttem,ami ismerős volt. Kiskoromban a cserkész csapatommal mindig itt táboroztunk.
Fejem iszonyatosan lüktetett,és majd megfagytam.
-Hol a francba vagyok .. ?-szólaltam meg.
Körbefordultam,és egy sötét alakot láttam,aki a fának dőlve,keresztbe tett kézzel engem bámult.
Nem láttam az arcát,de mikor elmosolyodott fehér fogai szinte kivilágítottak a sötétből ami körülötte volt.
De nekem ez az alak ismerős volt ...
-Uramisten!-ismertem fel.- kérlek ne-ne-ne bánts! - próbáltam feltápászkodni a nyirkos talajról,de ahogy függőlegesbe helyeztem magam a világ elkezdett forogni velem.
Egy erős kar hirtelen megszoritotta a kezem,én pedig szinte belezuhantam a karjaiba.
Látásom ismét elhomályosult,de felnéztem és egy fiú arcot pillantottam meg.
-Ho-ho-hoo! Szivi,ne ájulj el!-szólalt meg az ismeretlen és most már tudom hogy ismeretlen srác. Hangja gyönyörű mély volt,úgy éreztem hogy nem fáj egy porcikám se,mintha megszüntette volt minden fájdalmam , és szinte simogatott volna a hangjával.
Összeszedve minden erőm próbáltam megtartani magam segítség nélkül.
Nagy nehezen eltápászkodtam a fához ahol az előbb a ismeretlen srác állt,és leültem a fa tövébe.
Fejem lassan kitisztult,látásom élesedett,és a világ se forgott már körülöttem.
Előttem egy magas fekete hajú fiú állt. Sötét barna szemei csak ugy csillogtak,arca fehér ruházata komor volt. Ha éppenséggel nem féltem volna azt mondtam volna hogy elég egy vonzó látvány volt.
-Ki .. ki .. ki vagy te?-mély levegőt vettem és kérdeztem meg tőle,mire mosolyra húzta a száját.
Nem válaszolt csak bámult rám és vigyorgott. Ez feldühített.
-Ki vagy te?!-kérdeztem már erőteljesebb hangon.- És mit tettél velem?!
Eltűnt a mosoly az arcáról,és megindult felém,és leguggolt elém.
Kezeim és lábaim reszkettek,féltem hogy újra bántani fog.
Gyönyörű sötét szemei még mindig rám szegeződtek,és annyira vibráló volt a tekintete hogy képtelen voltam levenni róla a szemem. Annyira igéző szemei voltak ...
Kezével felém nyúlt és a hajam a fülem mögé tűrte.
-Tessék.-nyújtott felém a másik kezével egy vér tasakot.
-Mi ez? Nem vesztettem vért tudtommal. Bár nem mintha sokra emlékeznék a tegnapi napról.-néztem furán arra a tasakra,mire a srác letépte a tetejét a fogaival. Arcán vércseppek jelentek meg,ami még ijesztőbbé,de egyben vonzóbbá is tette.
A vér illata megcsapta az orrom. Annyira édesnek tűnt. Ugy éreztem nem birom ki ha nem iszok belőle. Akartam.
Hirtelen lendülettel elvettem a kezéből és inni kezdtem.
Éreztem a vér ízét,ami olyan édesnek tűnt mint eddig még semmi. Ugy éreztem nem vágyom másra. Csak vérre.
Azon kaptam a fejem hogy megittam az egész tasakkal. Megkönnyebülten ledobtam magam mellé az üres tasakot. Ugy éreztem máris jobban vagyok.
Ezután tudatosult bennem mit tettem.
Arcomra a kétségbeesés ült,nem tudtam miért tettem ezt.
Levegőért kapkodtam.
-Nyugodj meg.-szólalt meg a srác aki neve még mindig kérdés volt.- ez az átalakulásod része.
Mégis milyen átalakulásom?! Mire beszél ez?!
Szinte mintha a gondolataimban olvasott volna,választ adott.
-Vámpír vagy. Éppen átalakulsz.-mondtam még mélyebb és rekedt hangon.
Hirtelen fel sem fogtam a szavait. Vámpírok nem léteznek!
Agyamon több ezernyi gondolat futott át hogy miért nem lehet ez igaz.
De eszembe jutott hogy 1 perccel ezelőtt mit tettem.
Ez az egy ok feldöntötte minden gondolatmenetemet.
Hirtelen óriási düh fogott el. Ő tette ezt velem.
-Te..te..te tetted ezt velem!-vettem egyre hangosabbra a hangom.
Éreztem ahogy a vérem felforr,ez ereim kidüllednek,és mindjárt felrobbanok a dühtől.
Felpattantam és hirtelen gyorsasággal a szemben lévő fának löktem a srácot.
Egy halk au-t nyögött ki a száján,majd mikor rám nézett ahogy előtte állok és a pólóját szorongatva a fához szorítom csábosan elmosolyodott amitől egyre ingerlékenyebb lettem. Úgy éreztem hogy az erőm határtalan,és puszta kézzel megtudnám ölni.
Szemeim szinte vérben forogtak,és a srácnak lassan kezdett feltűnni hogy egyre erősebb leszek a dühtől és ez már annyira nem szórakoztató.
A mellettünk lévő bokor megrezzent. Hirtelen odakaptam a fejem,mire a srác a földre tepert és a földhöz szorítva a kezeim engem bámul.
-Szállj le rólam!-kiabáltam,és próbáltam kiszabadítani a kezem a kezei fogságából.
Nem szólt semmit,csak ismét elmosolyodott.
-Jó akkor ne szállj le rólam csak szólalj már meg!-kezdett egyre jobban idegesíteni hogy csak bámul és mosolyog.
-Zayn. Zayn Freegard.-szólalt meg halkan.