Tudd meg mi vagy ... - 2. fejezet

Haliii!:) Meghoztam az új részt! Hát próbáltam hosszabbat irni,de nem tudom mennyire sikerült,és valószínű csak hétvégente hozok új részeke mert napközben nem érek rá,de azért remélem olvasni fogjátok:) Itt a 2.fejezet,jó olvasást:)

*másnap kora hajnalban*
Egyszer csak kipattantak a szemeim. Nem tudtam hol vagyok,mi van velem,és hogy mit történt tegnap.
Ijedtem rögtön felültem.
Egy erdő tárult ki előttem,ami ismerős volt. Kiskoromban a cserkész csapatommal mindig itt táboroztunk.
Fejem iszonyatosan lüktetett,és majd megfagytam.
-Hol a francba vagyok .. ?-szólaltam meg.
Körbefordultam,és egy sötét alakot láttam,aki a fának dőlve,keresztbe tett kézzel engem bámult.
Nem láttam az arcát,de mikor elmosolyodott fehér fogai szinte kivilágítottak a sötétből ami körülötte volt.
De nekem ez az alak ismerős volt ...
-Uramisten!-ismertem fel.- kérlek ne-ne-ne bánts! - próbáltam feltápászkodni a nyirkos talajról,de ahogy függőlegesbe helyeztem magam a világ elkezdett forogni velem.
Egy erős kar hirtelen megszoritotta a kezem,én pedig szinte belezuhantam a karjaiba.
Látásom ismét elhomályosult,de felnéztem és egy fiú arcot pillantottam meg.
-Ho-ho-hoo! Szivi,ne ájulj el!-szólalt meg az ismeretlen és most már tudom hogy ismeretlen srác. Hangja gyönyörű mély volt,úgy éreztem hogy nem fáj egy porcikám se,mintha megszüntette volt minden fájdalmam , és szinte simogatott volna a hangjával.
Összeszedve minden erőm próbáltam megtartani magam segítség nélkül.
Nagy nehezen eltápászkodtam a fához ahol az előbb a ismeretlen srác állt,és leültem a fa tövébe.
Fejem lassan kitisztult,látásom élesedett,és a világ se forgott már körülöttem.
Előttem egy magas fekete hajú fiú állt. Sötét barna szemei csak ugy csillogtak,arca fehér ruházata komor volt. Ha éppenséggel nem féltem volna azt mondtam volna hogy elég egy vonzó látvány volt.
-Ki .. ki .. ki vagy te?-mély levegőt vettem és kérdeztem meg tőle,mire mosolyra húzta a száját.
Nem válaszolt csak bámult rám és vigyorgott. Ez feldühített.
-Ki vagy te?!-kérdeztem már erőteljesebb hangon.- És mit tettél velem?!
Eltűnt a mosoly az arcáról,és megindult felém,és leguggolt elém.
Kezeim és lábaim reszkettek,féltem hogy újra bántani fog.
Gyönyörű sötét szemei még mindig rám szegeződtek,és annyira vibráló volt a tekintete hogy képtelen voltam levenni róla a szemem. Annyira igéző szemei voltak ...
Kezével felém nyúlt és a hajam a fülem mögé tűrte.
-Tessék.-nyújtott felém a másik kezével egy vér tasakot.
-Mi ez? Nem vesztettem vért tudtommal. Bár nem mintha sokra emlékeznék a tegnapi napról.-néztem furán arra a tasakra,mire a srác letépte a tetejét a fogaival. Arcán vércseppek jelentek meg,ami még ijesztőbbé,de egyben vonzóbbá is tette.
A vér illata megcsapta az orrom. Annyira édesnek tűnt. Ugy éreztem nem birom ki ha nem iszok belőle. Akartam.
Hirtelen lendülettel elvettem a kezéből és inni kezdtem.
Éreztem a vér ízét,ami olyan édesnek tűnt mint eddig még semmi. Ugy éreztem nem vágyom másra. Csak vérre.
Azon kaptam a fejem hogy megittam az egész tasakkal. Megkönnyebülten ledobtam magam mellé az üres tasakot. Ugy éreztem máris jobban vagyok.
Ezután tudatosult bennem mit tettem.
Arcomra a kétségbeesés ült,nem tudtam miért tettem ezt.
Levegőért kapkodtam.
-Nyugodj meg.-szólalt meg a srác aki neve még mindig kérdés volt.- ez az átalakulásod része.
Mégis milyen átalakulásom?! Mire beszél ez?!
Szinte mintha a gondolataimban olvasott volna,választ adott.
-Vámpír vagy. Éppen átalakulsz.-mondtam még mélyebb és rekedt hangon.
Hirtelen fel sem fogtam a szavait. Vámpírok nem léteznek!
Agyamon több ezernyi gondolat futott át hogy miért nem lehet ez igaz.
De eszembe jutott hogy 1 perccel ezelőtt mit tettem.
Ez az egy ok feldöntötte minden gondolatmenetemet.
Hirtelen óriási düh fogott el. Ő tette ezt velem.
-Te..te..te tetted ezt velem!-vettem egyre hangosabbra a hangom.
Éreztem ahogy a vérem felforr,ez ereim kidüllednek,és mindjárt felrobbanok a dühtől.
Felpattantam és hirtelen gyorsasággal a szemben lévő fának löktem a srácot.
Egy halk au-t nyögött ki a száján,majd mikor rám nézett ahogy előtte állok és a pólóját szorongatva a fához szorítom csábosan elmosolyodott amitől egyre ingerlékenyebb lettem. Úgy éreztem hogy az erőm határtalan,és puszta kézzel megtudnám ölni.
Szemeim szinte vérben forogtak,és a srácnak lassan kezdett feltűnni hogy egyre erősebb leszek a dühtől és ez már annyira nem szórakoztató.
A mellettünk lévő bokor megrezzent. Hirtelen odakaptam a fejem,mire a srác a földre tepert és a földhöz szorítva a kezeim engem bámul.
-Szállj le rólam!-kiabáltam,és próbáltam kiszabadítani a kezem a kezei fogságából.
Nem szólt semmit,csak ismét elmosolyodott.
-Jó akkor ne szállj le rólam csak szólalj már meg!-kezdett egyre jobban idegesíteni hogy csak bámul és mosolyog.
-Zayn. Zayn Freegard.-szólalt meg halkan.