Ne félj,itt vagyok!-5. fejezet

Sziasztok! Itt az új rész,ami kicsit melankónikus lett. De ne haragudjatok,mostanában ilyen a kedvem. Az előző fejezethez szomorúan láttam hogy nem kaptam olyan sok kommentet,de azért remélem szeretitek azt amit irok:) Nem lett hosszú mert 2 óra alatt hoztam össze,mert nem volt soha időm,se ihletem,de remélem tetszik:) Miközben irtam ezt a fejezetet 2 dalt hallgattam. Szerintem így a legjobb ezt a rész olvasni. Itt a két zene: http://www.youtube.com/watch?v=MrL7NiiQTHI
               http://www.youtube.com/watch?v=a2RA0vsZXf8

Jó olvasást,és komikat ... lécci:) xx

-Zayn ... -mondtam halkan. Most mi van?!
Hirtelen Zayn erős kezeivel megragadta a csuklóm,és szorítása egyre jobban fájt.
-Camilla,elmegyünk.-mondta mogorván a kezemet elkezdte húzni de én nem mozdultam.
-Gyere!-kiabált rám. Arcát elboritotta düh,eddig még soha nem láttam ilyennek. Egyre jobban elkezdtem félni tőle,lassan látásom egyre jobban fátyolosodott a könnyeimtől,de Harold mellém állt és erőszakosan lehúzta Zayn kezét rólam.
-Zayn. Maradjatok. Te is tudod hogy itt vagytok a legnagyobb biztonságban. Főleg Camilla.-szólalt meg Harold mellettem. Köszönetképp rámosolyogtam mire bólintott eggyet.
-Zayn ... kérlek.-mondta halkan,de a könnyeim továbbra is folytak le az arcomon. Zayn odalépett hozzám,nagy és erős kezével megérintette arcom,és letörölte a hulló könnyeim.
-Legyen.-mondta,de tudtam hogy nem önszántából teszi.
-Köszönöm. - néztem fel rá,egyenesen a gyönyörű barna szemébe,ami biztonságot sugárzott ahánnyszor csak belepillantottam.
*2 nappal később*
-Azt egy kicsit jobbra!-mondtam a nappaliban álló két srácnak akik egy nagy kanapét cipeltek. - Nem,nem,nem kicsit balra!
-Camilla!-szóltak rám egyszerre.
-Mivan?! - néztem furán rájuk. - Ott! Ott pont jó!
A fiúk megkönnyebbülve letették a kanapét és odajöttek mellém hogy megszemlélhessék az általam berendezett új nappalit.
-Na milyen?-néztem hol Haroldra hol Zaynre. Mindketten elmosolyodtak.
-Édesanyánk régen ugyanígy rendezte be,ugyanezzel az elképzeléssel.-mosolygott Harold rám,majd Zaynre nézett és hirtelen eltűnt az aranyos mosolya az arcáról.
Na igen. Hiába laknak együtt nem beszélnek egymással. Zayn a napjai nagy részét a szobájában tölti,bezárkózva. Harold pedig szinte csak velem van. Ugy érzem nem szereti a magányt.
Zayn elrohant a szobájába,Harold pedig szintúgy.
Leültem a kanapéra, bekapcsoltam a zenelejátszóm,és fülhallgatón keresztül hallgattam a Nothing Like Us-t. Elveszve érzem magam. Zayn teljesen magába van fordulva. Alig beszél beszél velem,és nem mond el semmit. De ugy akar ráncigálni mint egy játék babát. Nem! Ez igy nem mehet tovább! Azonnal tisztázni akarok mindent!
-Zayn!Zayn nyisd ki!-dörömböltem az ajtaján. Semmi.- Zayn kérlek ... szeretném ha beszélnénk. Fülemet az ajtójára tettem hogy halljak valamit. Még mindig semmi.
-Figyelj. Nem tudom mi ez az egész. Nem tudom mi történt 100 éve. Nem tudom mit érzel. Nem tudok semmit. De azt tudom hogy bármi is történt ne félj elmondani. Látom ahogy szenvedsz és felőröl ez az egész. Bízz bennem. Miután megismertelek az életem 360° -os fordulatot vett,és te voltál és vagy akira számíthatok. Ne lökj el magadtól folyton mikor sor kerülne arra hogy egy kicsit is jobban beléd lássak. Én nem akarom megérteni a világod,csak azt hogy ne taszíts ki belőle. Kérlek .... Zayn ... -dőltem neki az ajtajának. Könnyeim sorba hulltak le a földre. Nem tudtam mi tévő legyek. Nem fogom leélni az életem így.
Bármennyire is akartam elfolytani a könnyeim,hangos zokogásba kezdtem.
Már épp elindultam az ajtajától mikor az kinyílott. Lassan megfordultam,és megpillantottam Zayn-t az ajtóban. Szemei csillogtak ... de most a könnyektől.
-Zayn ... én ... -kezdtem bele,de a hangom elcsuklott.
Zayn megfogta a kezem és behúzott a szobájába. Hatalmas volt. Kevés bútor de épp megfelelő. Leült velem szemben az ágyára.
-Zayn. Én nem akarom eröltetni hogy elmond. Csak azt hogy bízz bennem.-mondtam,miközben az ágy fehérneműjét szorongattam.
Zayn észrevette az idegességem. Lágyan a megfogta a kezem,és lassan elengedtem a fehér takarót. Érintésébe szinte beleborzongtam. Szinte áramütésszerüen áthaladt minden porcikámon ez az érzés. Libabőrös lettem,és a lábam elkezdett remegni.
- De lehet hogy velem van a baj ... -mondtam halkan.
-Nem. Ez eszedbe ne jusson! Nem veled van a baj. Egyszerűen csak félek elmondani neked. Ha megtudnád hogy valójában ki is vagyok. Megriadnál. De nem akarom hogy félj tőlem. Félek hogy itt hagynál,és valami hülyeséget tennél. Téged soha nem tudnálak bántani..-mondta,de minden eggyes szó nagyon nehezen jött ki a száján. A földet bámulta.
Két kezemmel megfogtam az arcát és felém forditottam. Mélyen a barna szemeibe néztem.
- Ne félj elmondani! - néztem rá,de újra elforditotta az arcát. - Zayn. Nézz rám! Itt vagyok látod? Nem megyek el. Itt vagyok!
Zayn újra rám nézett. Láttam ahogy küszköd azzal hogy akár egy hang is kijöjjön a száján.
- Az egész akkor kezdődött.-kezdte.- mikor én és a családom vámpírrá változtunk. Volt egy barátnőm. Perrie-nek hivták. Senkit nem szerettem annyira ezen a földön mint őt. Mikor vámpír lettem,ugy éreztem el kell neki mondanom. De ő megijedt tőlem. Elkezdett rohanni,én pedig rögtön utolértem. Megpróbáltam meggyőzni hogy ez nem változtat semmin,de ő továbbra is zihálva lihegett. Segítségért kiáltott,de én befogtam a száját. Hirtelen pofon vágott. Mivel még új vámpír voltam az érzéseim nem tudtam kezelni. Elöntött a harag. Megharaptam a nyakánál,és nem tudtam megállni. Minden csepp vért kiszívtam belőle. Meg .. -akadt el a hangja. - Megöltem. Nem tudtam felfogni hogy ezt tettem. Anyámat hibáztattam,amiért ezt tette velem. Őt okoltam Perrie halála miatt. Minden porcikámat a harag irányitotta. Anyám a konyhába volt. Nem voltam magamnál. A harag vezetett. Háttal állt nekem. Ahogy megfordult,a szívébe döftem a karót. Teste lehullott a földre. Én pedig összetörtem. Zokogva rogytam a földre anyám holtteste mellé. - itt elakadt a hangja. Megszoritottam a kezét,majd folytatta: -Apám és a fivéreim akkor jöttek haza a vadászatból. Engem ott találtak zokogva a konyha közepén anyám holtteste mellett.

Apám dühbe gurult. Liam,az egyik fivérem eszmélt fel legelőször. Odajött hozzám és halkan azt mondta : - Jobb ha most elmész innen! Apám képes rá és megöl.
Hallgattam rá. Elrohantam a konyhából,egyenesen a sötét erdőbe. Pár napig ott maradtam majd újból a házunk felé jártam. Hallottam ahogy apám a fivéreimmel kiabál,ők pedig egymással. Tönkretettem a családunkat.. - könnyei lassan folytak le gyönyörű fehér bőrén.
Nem tudtam mit szóljak. Egyrészről megijedtem. Zayn úgy tűnik nehezen viseli a vámpírságot. De bíztam benne. Tudom hogy nem ártana nekem.
- Most félsz tőlem igaz?-nézett rám a könnyes szemeivel.- Ezért nem akartam elmondani. Most félsz tőlem.
-Nem. Nem félek.-szoritottam egyre erősebben a kezét.- Nézz a szemembe! Látod,itt vagyok! Tudom hogy nem fogsz bántani. mert bízom benned ..