Anya - 10.fejezet

Sziasztok! Hát itt van a 10. fejezet,amit remélek hogy tetszeni fog! Az előző fejezethez összejött a 20 megjegyzés és nagyon izgulok hogy ehhez is összejön .. talán több is .. :$  Már csak 1 ember hiányzik és megvan az 50. feliratkozó,és lassan elérjük a 16.000 megtekintést is! Ez olyan jó érzés mikor leirom! Annyira jó hogy ennyien olvastok! És nagyon fontos hogy mostantol nevtelrnul Google fiok nelkul is komizhattok es orulnek egy hoszabb komiknak amikben kifejtitek a velemenyeteket!:) Most már nem ígérem hogy minden hétvégén új részt hozok,mikor kész lesz és lesz alkalmam felteszem majd ! :) Jó olvasást és sok komikat! D xx

***
*Camilla szemszög*

Bambán meredtem ki a kocsi üvege mögül,ahol az eső cseppek cikáztak össze-vissza,majd a kocsi oldalán folyt végig egyenesen a földig.
Zayn mellettem ült. Testtartása laza volt,egyik kezét gyengéden a jármű kormányán tartotta,másikat pedig a combján pihentette. A kocsiban enyhe dohány szagot lehetett érezni,Zayn meglehetősen jó illatú kölnijével keveredve. Rohamosan közeledtünk ahhoz a házhoz ahol felnőttem és eddigi életem éltem,az édesanyámmal. Levegő vételem nehezedett,a jó öreg görcs is visszatért a gyomromba. Rettegtem. Rettegtem az anyával való találkozástól. Rettegtem attól hogy nem tudok uralkodni magamon,és bántanám azt akit a világon legjobban szeretek. Féltem attól hogy nem állok erre készen. Féltettem anyát,tőlem. Képzeletemben ezerszer eljátszottam a vele való találkozásom,hogy mit és hogyan fogok mondani,mit fogok tenni. De ez teljesen más. Most jön el az a pillanat mikor ez nem már csak a képzeletemben játszódik le,hanem itt. A valóságban.
Csak egy kérdés lobogott előttem: Mi van ha még nem készültem rendesen fel?
Idegesen morzsolgattam az ujjaim,amit Zayn a szeme sarkából észrevett.
- Készen állsz.-mondta,mint aki szinte a gondolataimban matatna.- Remek az önuralmad.
Lassan felé szegeztem a tekintetem,ahogy ő is ezt tette felém,de hamar visszakapta a tekintetét az előttünk elnyúló hosszú szürke útra. Az eső csak esett,és az ember már azt érezte hogy ez soha nem fog elállni. Esőcsöppek hangosan kopogtak a motorháztetőn és az úton. A fák amik eddig rohamosan haladtak el mellettünk lassan ritkultak,és házak léptek a helyükre. Orromat az emberi vér illata csapta meg,de annyira ideges voltam hogy nem tudtam ezzel egy kicsit sem foglalkozni. Az érzéseim elnyomták az éhséget. Az emberek hol esernyővel,hol anélkül rohantak az esőben. Egy-egy ismerős arc , egy-egy ismerős hely. Az emlékek feltörtek bennem ahogy megláttam ezeket. A kocsi hirtelen befordult,és megállt a garázs előtt. A motor lassan leállt,vele ellentétben a szívem hevesen kalapált. Zayn kihúzta a kocsi kulcsot a helyéről,és a zsebébe helyezte. Aggódóan rám tekintett,ahogy meredtem az előttünk álló nagy garázs kapura.
-Zayn ... én félek.-böktem ki,de a hangom elcsuklott a mondat végén.
Zayn felém fordította testét,kezét pedig gyengéden az enyémre csúsztatta.
- Itt vagyok melletted. Mindig. - hangja meglehetősen nyugodt volt,de a a szeme nem tudott hazudni nekem. Láttam hogy ő is izgul,és fél. Hosszú percekig ültünk így,próbáltam minden bátorságom és gondolatom összeszedni.
-Cami ... be kéne mennünk.-törte meg a csendet Zayn selymesen mély hangja,és finoman megszorította a kezem. Sok erőt adott az hogy itt van. Mellettem. Érintésétől bőröm libabőrös lett,szívem pedig kezdett visszaállni a normális állapotába.
Zayn keze lassan lecsúszott az enyémről,és kiszállt a fekete autójából. Szememmel mindvégig követtem ahogy megkerüli előttem az autót,és udvariasan kinyitja nekem az ajtót. Úgy éreztem mintha minden porcikám nehezebb lenne. Minden lépés amit a bejárati ajtó fele tettem nehezemre esett.
Az ajtó küszöbén azonban megtorpantam. Tekintetem a csengőre vándorolt,és tudtam,meg kell hogy nyomjam. Zayn támogatóan bólintott egyet,majd hátrébb húzódott a hátam mögé. Összerezzentem mikor meghallottam a csengő csilingelő hangját,és a halk lépteket amik egyre közeledtek az ajtó irányába. Utoljára rápillantottam a mögöttem álló fiúra aki biztatóan mosolyra húzta a száját.
A kilincs lassan megmozdult,az ajtó egyre nagyobb résre nyitódott.
Anyu ott állt előttem. Semmit sem változott ezalatt az egy hónap alatt. Gesztenyebarna haja a vállára omlott,arca megterhelt és fáradt volt. Szeme alatt táskák voltak,amik az álmatlanságát jelezték. Szemei elkerekedtek mikor végigmért alulról felfele,és felismert ki vagyok.
-Szia Anya ... -szólaltam meg halkan,mert őt teljesen ledöbbentette a látványom.
-Cam ... Camilla! Kislányom! - ugrott a nyakamba. Vére illata egyre erősebb lett ahogy megölelt. Csak a ereit bámultam,és szinte éreztem ahogy a vér áramlik benne. Elöntött az éhség és a vágy hogy belekóstoljak ízletes vérébe.
Anya hirtelen elhúzódott tőlem,szemei pedig mélyen az enyéimbe néztek,ami visszarántott engem az éhség okozta vágyból. Megragadta mindkét karom és erősen szorongatta őket.
- Camilla! El se hiszem hogy itt vagy végre! Tudod hogy aggódtam érted?! Soha ne tedd ez többet velem kérlek.-szemeibe lassan könnyek szöktek,mire észrevette a mögöttem álló fiút,majd újra rápillantott.- Jól vagy? Minden rendben? Jaj istenem,gyertek be!
Anya izgatottan beinvitált minket a nappalinkba ahol leült a kanapé szélére,engem pedig lehúzott maga mellé. Zayn a nappali boltívének dölve állt meg,és végig minket fürkészett igéző tekintetével.
Percekig kínos csend uralkodott a házban,míg anya meg nem szólalt:
- Kislányom,miért mentél el? És hol voltál? Mert a nagyiékat felhívtam,de fogalmuk sem volt hogy miről beszélek,hisz nem voltál náluk. Tudod mennyit sírtam? Hogy elvesztelek téged is? Napok óta nem aludtam. Kérlek,légy őszinte. Belekeveredtél valamibe? - kérdezte,hangján lehetett hallani hogy fél a válaszomtól bármit is mondok.
Agyamon minden lehetséges válasz átfutott,de ugy éreztem egyik se a megfelelő. Anya könnyes tekintettel szorongatta kézfejem,néha-néha pedig Zaynre pillantott,akinek hirtelen megcsörrent a telefonja,becsapva maga után a bejárati ajtót kiment telefonálni.
- Ő az? Ő kevert bele ebbe? Egyeltalán ki ez a fiú? Honnan ismered? - hangoztak el sorban anya kérdései,de egy idő után már alig hallottam őket,csak a belső hangom,ami hol ugy döntött elmondja anyának az igazat,hol mégse. Anya minden egyes újabb kérdése egyre nagyobb köveket tett a szívemre. Nem tudtam mit mondhatnék neki ami kielégítő válasznak számítana,de mégse tudná az igazságot hogy megvédhessem. Féltem ha anya tudja mi vagyok nem csak hogy elveszítem,egyenest felkínálom az újabb alkalmat Zayn apja kezébe hogy újra szíven döfhessen azzal ha bántja az édesanyámat. Nem voltam hülye,tudtam hogy kihasználná az alkalmat,de amíg anya nem keveredik bele ebbe nem eshet bántódása.
- Anya ... nem mondhatom el. Ha elmondom olyan dolgok történnének aminek nem szabad hogy megtörténjen. Kérlek csak bízz bennem. Látod? Jól vagyok. Ezt pedig neki köszönhetem.-biccentettem az ajtó fele,ahol hallottam a hangját ahogy nyugodtan beszélt a készülékbe Liammel beszélgetve.
Anya arca fájdalmasból komollyá váltott,szemei pedig az értetlenséget tükrözték.
- Miről beszélsz? Camilla! Camilla mi történt?! És mi fog történni?! Nem értek semmit,annyira ködös ez az egész. Miért teszed ezt velem? - arcát tenyerébe temette,mellkasa szaporán járt fel és le ahogy kitört belőle a zokogás. Szemeimbe könnyek szöktek miközben átöleltem édesanyám gyenge testét,legszívesebben mégerősebben szorítottam volna hogy tudja hogy itt vagyok,de tudtam hogy vámpírságom miatt jóval erősebb vagyok nála,és bármelyik csontját el tudnám törni ha akarnám.
- Ne sírj kérlek! Mindent elmondok ha eljön annak az ideje! Addig biztonságban kell hogy tudjalak! - suttogtam a fülébe,amitől szem látomást megnyugodott. - Szeretlek Anya! Ezt sose feledd,bármi történjék is!
Mindketten élveztük egymás jelenlétét. Azt hogy együtt lehetünk,megérinthetjük egymást,és érezhetjük egymás feltétel nélküli szeretetét.
Lassan Zayn sétált vissza az előző helyére,majd mikor visszanéztem rá bólintott. Mennünk kellett.
- Anya mennünk kell. - szóltam mellettem sírdogáló édesanyámnak.
- Kincsem ... de hát mégis hova mész? Hol alszol? Hol élsz? - faggatott tovább kérdéseivel.
- Zaynhez. Ne aggódj,biztonságban vagyok nála. És rendesen bánik velem.- súgtam oda neki,de mind hiába ugyanis elfelejtettem hogy a vámpíroknak kitűnő a hallásuk. Zayn csak aranyosan elmosolyodott válaszom hallatán,majd elindult a kijárat fele,velem és anyával.
- Anya,hé,ne aggódj! Jól vagyok,biztonságban! - öleltem meg utoljára,miközben homlokára egy apró csókot hintettem. - Nem sokára visszajövök,és újra láthatlak és te is újra láthatsz!
Anya hirtelen beszaladt a házba,majd 2 papírral a kezében tért vissza,amit rögtön a kezembe is nyomott.
- Emlékszel Anne barátnőmre? Jótékonysági bált rendez,és örülne ha eljönnél ... akár vele is.-nézett Zaynre,aki már a kocsiban ült és a telefonját fürkészte.
- Számíthatsz ránk,de mielött még azt hinnéd,Zayn nem a barátom,tudod ... uugy.- mondtam el,hisz ezt jobb tisztázni már az elején.- Ott találkozunk! Most pedig menj és pihenj le,mindjárt összeesel!
Lassan hátat fordítottam az ajtóban álló életem adójától és beültem Zayn mellé az anyósülésre.
-Mehetünk?-nézett rám a mély barna szemeivel,majd bólintásom után gyújtást adott a kocsinak ami szép lassan gördült le a kocsibeállóról. Utolsót intettem anyának,aki egy halvány mosollyal nyugtázta ezt.
A kocsi elhaladt a ház előtt,maga mögött tudva az édesanyám.
Visszaemlékeztem az utolsó 1 óra minden pillanatára. Szívemben hatalmas fájdalom volt,hogy ott kell hagynom. Eszembe jutott mikor anya elöszőr ért hozzám ... volt egy pillanat mikor eluralkodott rajtam a vámpír ösztön. Szívemet mardosta a lelkiismeretfurdalás,hogy akár egy pillanatig is,de úgy tekintettem anyára mint felkínálkozó étek. Nem attól félek hogy engem kap el Zayn apja, hanem hogy édesanyámnak baja esik. Egy szörnynek érzem magam,de mégis ... ha most nem lennék az nem ismerném a mellettem ülő csodálatos fiút.
- Min gondolkodsz? - kérdezte Zayn,miközben az utat nézte.
- Anyán. Rettenetes féltem. - fordultam felé,amit észrevett és rám nézett egy pillanatig,majd rá lépett a fékre. A kocsi 180°-os fordulatot vett,majd egy kis úton egyenesen az erdő fele hajtottunk.
- Hova megyünk? - kérdeztem.
- Mutatok valamit.- mondta,én pedig egyre izgatottabb lettem mit is akar mutatni.
Az autó leparkolt a sáros úton,az erdő belső részeihez pedig egy kis ösvény vezetett.
Kiszálltam,és szembe álltam az úttal. Nemhogy elég lejtős volt,de eléggé rémisztő volt ahogy az erdő egyre csak sötétedett befele menet.
- Gyere.-mosolygott rám Zayn,megragadta kézfejével az enyémet és elindultunk a nem éppen szimpatikus lejtőn.
Éreztem ahogy Zayn tenyere izzadni kezd az én tenyerem miatt,de esélyem sem volt hogy elengedjen,keze erősen fogta az enyémet.
Mikor beljebb értünk a fák ritkulni kezdtek,majd Zayn megtorpant egy fa tövében.
- Szóval ... egy fa?!-néztem rá értetlenül. - Nagyon érdekes ... hmm ... ! - poénkodtam,de nem bírtam ki nevetés nélkül.
- Ha-Ha. Viccesek vagyunk! - forgatta a szemeit Zayn. - Csak nézz fel!
Tekintetem végighúztam a fa törzsén,majd megláttam Zayn mit is akart megmutatni. Egy kis fa ház díszelgett a fa tetején.
- Ez a tied? - néztem rá.
- Igen. Valahol meg kellett húznom magam magányos perceimben,mikor ott hagytam ... a családom.- mondta,szemei pedig végig a kis fa házat fürkészték.- Gyere!
- Mi? De én nem tudok fára mászni.- értetlenkedtem,hisz a fa nagyon magas volt ... hozzám képest.
- Cam ... vámpír vagy. Csak rugaszkodj el,és ugorj. - nevetett fel Zayn. Ha-ha,könnyen beszél.
Elengedte kezem,én pedig lehunyva a szemem elrugaszkodtam a földtől,és egyenesen a kis fa ház ablakán ugrottam be. Jesszus,én ezt komolyan megcsináltam?
A házban nem volt semmi,kivéve egyet. Vagyis kettőt. A sarokban két kép volt felállítva. Zayn a fiúkkal még fiatalabb korukban,és Perrie.
Nem sokkal utánam Zayn is a kisházban volt. Fáradtan lehuppantam a földre,hátát a kisház fala támasztotta meg.
- Mikor van valami amit nehéz felemésztenem mindig ide jövök. Egyedül,és tisztázok magamban mindent. Csak én tudok a házról,és már te. - nézett rám,miközben szorosan mellette foglaltam helyet.
- Zayn.-szólaltam meg halkan.
- Igen?-nézett aggódóan rám.
-Félek.
-Én is.-válaszolt rá,miközben tekintetünkkel egymás szemét fürkésztük.- De itt vagyok neked!
Ajkai pár milliméternyire voltak az enyémtől. Féltem hogy újra meggondolja magát,mint azelőtt. De nem tette. Ajkai lassan az enyéimre tapadtak. Éreztem ahogy édes ajkai az enyémet falják. Karom átkulcsoltam a válla fölött és beletúrtam gyönyörű barna hajába. Nyelve lassan utat tört az enyémhez,én engedelmeskedve mentem bele nyelveink pajkos játékába. Akait lassan távolabb húzta tőlem,miközben homlokunk egymást támasztotta.
- Itt vagyok, csak neked! - mondta zilálva,majd ajkai újra az én ajkaimat súrolták,én pedig engedtem hogy átvegye az irányítást, és megcsókoljon újra és újra.